Egy fiú, ki évtizedekre eltűnik, majd egyszer csak felbukkan a semmiből, s kénytelen folytatni régi életét.
Egy lány, kit mindenki csupán tárgyként kezelt, s a múltja teszi szörnyeteggé.
Különös, hogy egy lány menyire meg tudja változtatni egy fiú...
— Nem is gondoltam, hogy az lennél! — Hope még mindig a fiú hajtincseivel babrált, ki fejét ugyanúgy a lány mellkasán pihentette. — Tudom, hogyha az Intézőnek dolgozol, akkor nincs túl sok választásod. Hidd el, megértelek!
— Köszönöm! Tudod ezt még senkinek sem meséltem el, de... de benned valamiért megbízom, lehet azért, mert te is valami hasonlót élhettél át. — Five hangja fáradt volt, s összeszedetlen, mégsem gondolkozott semmin sem, csupán élvezte Hope érintéseit.
A nap hátralevő része teljesen nyugodtan telt, mintha minden rendben lenne, mintha nem vadászna rájuk az időkontinuum legeszelősebb gyilkosa, s ők csupán átlagos életet élnének, átlagos gondokkal.
Az óra már fél tízet ütött, az égboltra kósza csillagképek szöktek fel, s némi köd ereszkedett alá a hatalmas város utcáira. Hope éppen a fekete bőrdzsekijét kapta magára, melynek zsebébe telefonját hajította, majd sebes léptekkel haladt lefelé a lépcsőn, egyenesen az előszobába, hogy Five már hosszú percek óta várakozott rá.
— Ez hülyeség Allison! — Mordult rá nővérére a fiú, bár Hope az elejét nem hallhatta, mégis szorongásának utat adva úgy érezte, mintha róla folyna a csevej, s bár nem látta őket, mégis biztosra vette, hogy Five smaragdzöld szemeit forgatva hallgatta végig a nőt.
’Ez faszság, miért foglalkoznának épp velem?!’ -gondolkodott magában a lány, ekkor Five tekintette rá tévedt, mire a fiú egyből elhalkult. ’Basszus! Most már biztos, rólam van szó!’ -nyugtázta gondolataiban Hope.
Amint Allison látta, hogy öccse teljesen elkalandozott, s már nem is ezen a bolygón jár, megfordult, s ekkorra már a nő is észrevette a lányt, hosszú, barna haja vállára omlott, s a Hold fénysugarai valóságos táncot jártak fürtjein.
Mikor Allison elfordította fejét, Hopenak feltűnt egy apró részlet, egy apró heg a nő nyakán. Szinte alig volt észrevehető, bár látszott, hogy egykor mély vágás lehetett. Biztosra vette, hogy kevesen múlott az élete, ám nem is tévedett sokat, a sebet, melyet három éve Vanya ejtett, Hármas kis híján élt túl.
— Indulhatunk? — Kérdezte Five, majd kezét nyújtotta a lány felé, ki csupán bólintott egyet, s ujjait a fiú tenyerébe helyezte. — Majd jövünk valamikor... Allison. — Five oly szúrós pillantásokkal illette nővérét, mint aki helyben a pokolra kívánja.
A fiú kivezette Hopeot a ház előtt parkoló autóhoz, s ajtót nyitva a lánynak megvárta, míg helyet foglal, majd végül ő is ugyanígy tett. A motor hangos zúgása törte meg az utca békés csendjét.
Five már jól ismerte a város ezen részét, hiszen itt nőtt fel, s rengeteg éjszakát töltött magányosan, míg az utcákon bolyongott, mikor megunta a szuperhős családot, vagy éppen az apja szürreális elvárásait, melyeket gyerekként oly nehezen tudott teljesíteni.
• • •
Pár percnyi kocsikázás után Five megállt, majd megszólalt. — Megérkeztünk! — Kiszállt az autóból, mire a lány is azonnal követte. Hope megragadva a fiú kezét, ujjaikat összefonta, melyen Five nem kicsit lepődött meg.
— Hol vagyunk? — Kérdezte, miközben a sötétkék eget vizsgálta. A megannyi fényes pont fölényesen tekintett le az ő szánalmas életére. — Még nem jártam erre fele.
— Mindjárt megtudod, hogy hol vagyunk! — Ezzel gyorsítva a tempón húzta maga után a lányt. Egyenesen egy parkba, mely a város szívében volt található. Napközben ez a hely tele van sétálgató párokkal, vidáman játszadozó gyermekekkel, kik még nem is sejtik, hogy mennyi kín vár rájuk, ám most senki, teljesen kihalt volt. — Csüccs! — Utasította Five, majd a puha fűre mutatott, levette magáról dzsekiét , s a földre terítette.
Teljesen sötét volt. Az utcai lámpák fénye idáig már nem érhettek el. A szellő lágyan süvített végig a fák lombkoronája közt. Itt-ott egy, két denevér suhant el némán.
— Mutasd meg megint! — Kérte Five a lánytól, s tenyereibe vette Hope kezeit, melyből azonnal megértette, hogy a fiú mire is gondol. Ujjai közt ismét vakító szikrák jelentek meg, majd hirtelen el is tűntek.
A lány kimerültek kimerülten a hátára feküdt, nem törődve azzal, hogy felsőjét a víz teljesen átáztatja, majd nemsokkal később Five is követte a példáját.
— Hullócsillag. — Mutatott fel Hope sötét égboltra, hol egy parányi, elmosódott csík jelent meg. -Kívánj valamit!
— Rendben! — Ezzel lehunyta szemeit, s arra gondolt, mire ebben a pillanatban a legjobban vágyott. — Te mit kívántál? — Nézett a mellette fekvő lányra, majd világos tincseibe túrt.
— Ha elmondom, nem teljesülne! — Felelte Hope, s nyelvét kiöltötte a fiúra, mitől Five csupán elnevette magát. — Kérdezhetek valamit? — Emelte tekintetét Fivera, mire ő csak kérdőn pillantott rá. — Miről beszéltetek Allisonnal, mielőtt lementem volna?
— Omm... Megkérdezte, hogy... — Idegességében pulóvere ujjával játszott, majd torkát megköszörülve folytatta. — Hogy bejössz-e nekem.
— És... mi volt a válasz? — Folytatta tovább a lány kérdései sorozatát, bár sejtette, hogy a válasza „nem” lesz, s ismét feleslegesen törik össze a szívét, ám kíváncsiság nagy úr.
A fiú nem felelet, csupán Hope fölé hajolva hevesen ajkaira tapadt, nyelvét végig vezetve alsó ajkain, ezzel bejutást kérve a lány szájába, melyet Hope meg is adott, ám pár másodperccel később Five elhúzott, így megszakítva csókjukat.
— Sajnálom, ezt nem kell... — Five nem tudta befejezni, mivel ezúttal Hope csókolta meg. Lábát átemelte a fiú csípőjén, majd az ölébe ülve óvatosan beleharapott Five ajkába, majd érezte, ahogy a fiú egyre lejjebb halad, s már nyakát hint be lágy csókjaival, melytől halkan felnyögött. — Az kívánságom már teljesült! — Suttogta a rajta ülő lány fülébe.
°☆☆°
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
