Egy fiú, ki évtizedekre eltűnik, majd egyszer csak felbukkan a semmiből, s kénytelen folytatni régi életét.
Egy lány, kit mindenki csupán tárgyként kezelt, s a múltja teszi szörnyeteggé.
Különös, hogy egy lány menyire meg tudja változtatni egy fiú...
Hope erre nem felelt, csak táskája után nyúlt, melyben csupán ruhái, mobiltelefonja, a már említett kés, s az aznapi bevétele volt. Elővett egy egyszerű fekete farmert, fehér blúzát, s fekete cipőjét.
— Fordulj el! — Utasította az előtte lévő fiút, ki eleget téve a kérésnek fejét oldalra fordította, míg a lány lekapta magáról a táncosruháját. A gyöngyökkel kirakott melltartó hangos koppanással ért földet, ezt nem sokkal később követte a tangája is, mely úgyszintén hasonló zajt csapott.
Five visszafordította a fejét, így pont meglátva a teljesen meztelen Hopeot, a lány viszont nem vette észre ezen cselekedetet, mivel háttal állt a fiúnak.
Felvette egyszerű, fekete fehérneműjét, majd rá a világos felsőjét, melyen tökéletesen átütött a sötét melltartója. Nadráglát, s cipőjét is gyorsan felhúzta, ekkor hirtelen a fiúval szembefordult, itt realizálta magában, hogy kis vendége végig nézte az egészet. Egyikük sem szólalt meg, a lány egy laza kontyba fogta világos fürtjeit, majd ismét beszélni kezdett.
— Elfáradtam, te pedig részeg vagy, holnap reggel mindent elmondok, csak ma hadd menjek haza, ezt ajánlom neked is!
— Nem értem miért kellene megbíznom benned! És ha reggelre lelépsz? — Five felállt, majd bizonytalan léptekkel haladt körbe-körbe a helyiségben, közben olykor megszédült -az ital, mit nem is oly rég fogyasztott el, jól megtette hatását-.
— Nem szoktam hazudni! — Hope lesütötte szemeit. Az intézmény, hol ötéveskora óta nevelkedett, egyik alapszabálya volt a becsület, s a tisztesség, modor, valamint a komolyság. — Van hová menned ma éjszaka?
— Nem messze lakok innen, azt hiszem balra kell menni, azután pedig egyenesen. — A fiú megvakarta tarkóját, bárhogy próbálta eszébe vésni az útvonalat, mégsem sikeredett neki. Az alkohol már memóriáját kezdte összezavarni.
— Inkább elviszlek a lakásomra! — Ezzel megragadta Five karját, s kivezette az épületből. A hideg ottawai levegő pirosra színezte a két fiatal arcát. A csillagokat most vastag felhőréteg fedte, s így már csak egy-egy utcai lámpa fénye pislákolt, melyből még az égő nem aludt ki, vagy épp ki nem lopták
A fiú gyűlölte ezt a környéket, kicsit sem emlékeztette arra az eleganciára, melybe beleszületett. Sokkal inkább hasonlított a világ vége utáni időre, hol sokszor nem volt mit ennie, s gyakran feküdt le éjszakánként fázva.
• • •
Hope egy öreg sorházhoz vezette, a falakon a festék már repedezett, s az előtte lévő járdát temérdek szemét, üvegszilánk borította. A lépcsőházba érve orrát egy érdekes szag csapta meg, mely a levegőben áradt, ammónia és penész keveréke.
— Itt vagyunk! — A lány egy piszkos, fehér ajtóra mutatott, mely a harmadik emeleti szobájába vezette. -Benyitott, majd két lépéssel később már bent is voltak.
— Ez a te lakásod? — Five végig vezette szemét a sötét lakóhelyen, mely jóval kisebb volt megszokott otthonához képest. Miután felmérte a helyiséget, hol állt a por, a bútorok még a kilencvenes évekből maradhattak fent, elkönyvelte magában, hogy Grace az akadémián mennyivel nagyobb rendet tart. — Csúcs! — Egy undorodó mosolyt húzott arcára, melytől a lány ismét kellemetlenül érezte magát.
Hope már az első pillanattól fogva tudta, hogy a fiú nem erről a környékről való, ő annál sokkal jobb modorú családból származik, hiszen ruhái tökéletesen voltak szabva, testére pont passzoltak, mindkét csuklóját bőrből készült, sötétbarna karkötők díszítették, bőrén látszott a mindennapos precíz ápolás. — Szóval… hol fogok aludni? — Nézett végig Five a kis lakásban.
— A kanapén. — Vágta rá egyből, majd egy pirosszínű bútorra mutatott. — Vagy, ha az nem felelne meg, a hálószobában is aludhatsz, én pedig maradok a nappaliban.
A lány szíve szerint inkább saját ágyában aludt volna, de tudta, hogy az előtte álló, elkényeztetett, tizenhatéves fiú nincs hozzászokva holmi kanapéhoz, és igaza is lett…
Hope csak azon morfondírozott, hogy hová lett az udvariasság, ám már hozzászokott ahhoz, hogy őt mindenki csak tárgyként kezeli. Kifújta a bent tartott levegőjét, majd a fürdőszoba felé vette az irányt. Testéről a forró vízcseppekkel próbálta eltűntetni a narancssárga csillámot.
Mikor végzett felvette pizsamáját, mely egy egyszerű térd fölé érő, bő pólóból, s egy fekete rövidnadrágból -mit felsője teljesen elfedett- állt.
A fiú már rég aludt, Hope csak fogott egy kockás plédet, majd a kanapéra feküdt. Nem így tervezte a mai éjszakáját, rendszerint álomba sírta magát, de most nem egyedül volt, s szeretett volna erősnek tűnni.
Indított egy filmet a telefonján, melyet fülhallgatóval nézett csak, hogy „úri vendégét” fel ne ébressze. Pár órányi romantikus vígjáték után a Happy End-et, s a szerelmet. Tudta, hogy ő senkinek sem kell. Párnája alá dugta a készüléket, majd lassacskán elszenderedett
Five hajnal tájékában egy szörnyű rémálomból ébredt. A pia csaknem teljesen kiürült szervezetéből, s ekkor eszmélt fel, hogy nem otthon van. A lakás tulajdonosát -ki egy nagyon csinos fiatal lány volt- a kanapéra száműzte, pedig őt nem így nevelték.
Feltápászkodott, majd a nappaliba sietett, hol Hope összehúzva magát, testét csupán egy vékony kis pléd fedte ’biztos fázik’ -állapította meg magában a fiú. Óvatosan, hogy fel ne keltse, átnyúlt lábai, karja alatt, s ölébe vette.
Bevitte a szobába, majd az ágyra fektette, finoman betakarta, s ekkor vett észre egy rózsaszín sörényű plüss unikornist. A lány feje mellé helyezte, majd kisétált a kanapéhoz, az ajtót -mely a hálószobába vezetett- nyitva hagyta, hogy hallhassa Hope szuszogását míg el nem alszik.
°☆☆°
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
