Egy fiú, ki évtizedekre eltűnik, majd egyszer csak felbukkan a semmiből, s kénytelen folytatni régi életét.
Egy lány, kit mindenki csupán tárgyként kezelt, s a múltja teszi szörnyeteggé.
Különös, hogy egy lány menyire meg tudja változtatni egy fiú...
Ekkor a két fiatal ismételten a már jól ismert magassarkú cipők zaját hallották meg, ahogy vészjósló lassúságban a hideg, nyirkos betonnal beborított talajának csapódnak.
A távolból egy alig kivehető, halk hang volt fellelhető, egy templom harangja, több mérföldnyire onnan, de ez mégis reménnyel töltötte el a két túszt...
Talán van egy település a közelben, ha oda el tudnának jutni, onnan már egyenesen haza mehetnének... bár ez nem egyszerű, hisz mind a ketten kimerültek, s egy csapat jól képzett bérgyilkoson kellene átverekedniük magukat.
Ebben a pillanatban az Intéző lépett a vas rácsokhoz. A kulcsot az ajtó zárjába helyezte, majd elfordította, s kinyitotta, pár lépés és máris a két fiatallal állt szemben.
Vörös ajkain hatalmas vigyor ült, barna szemeiben a gyűlölet, s a harag szinte szikrákat szórtak. Mögötte három öltönyös férfi, teljesen egyforma öltözetben, látszólag nem hatotta meg őket, hogy gyerekek életét teszik tönkre.
Megjelent az ismeretlen, szőke hajú lány is, arcát még mindig fekete csuklyájával takarta, ezzel elfedve kilétét. Kezét kesztyű borította, melyből ujjai kilógtak, s egy kést szorongatott tenyerében, mintha megnyugtatná a fegyver közelsége, tudván, hogy amíg az nála van, azt csinálhat Hopepal, amit csak akar, s most övé a fölény.
• • •
Percekig csak meredten figyelték a két fiatalt... Five a lány előtt térdelve mélyesztette ujjait Hope bőrébe, míg tekintetükben félelem bújt meg.
— Úgy érzem elég időt hagytam nektek. — Az Intéző összecsapta tenyereit, majd folytatta. — Most, hogy már kiélveztétek egymás társaságát, eljött a perc, hogy Drága Five távozzon, de nyugalom, nem megy túl messzire! — A nő elkacagta magát, s intett a mögötte álló férfiaknak, kik megragadták Five karjait, s pillanatok alatt kirángatták a helyiségből, bár minden erejével ellenkezni próbált, mégsem volt annyi ereje, hogy támadóiban kárt ejthessen. — Ezt rád bízom Csillagom! — Fordult a fekete ruhás lány felé, aki csak bólintott, Hope mögé lépett, majd a nemrégiben eloldozott csomókat szorosra húzta, így Hope piros csuklóit ismét mozdulatlanságra kényszerítették a kötelek. — Aztán ügyes légy! — Szólalt meg az Intéző, s kisétált a vízcseppektől áztatott pincéből.
A nő ördögien felkacagott, hangja átszelte az egész épületet, a falak visszaverték nevetését, mitől Hopeot a hideg is kirázta, bár ráeszmélt, hogy hiba volt átverni a Bizottságot, mégsem bánta meg... inkább a halál, mintsem egy ilyen embernek dolgozni. — El sem tudod hinni, hogy mióta várok erre a pillanatra! — A szőke lány elvigyorodott, majd ujjait Hope ajkára helyezte, s végig vezette azokat a lány száraz bőrén, majd végül füle mögé tűrte Hope egyik kósza hajtincsét.
— Nem is ismerlek! — Bár próbálta megjátszani magát, hogy nem fél, mégis legbelül rettegett, megrémisztette az ismeretlennek hitt lány közvetlensége, az, hogy úgy viselkedik vele, mintha csupán egy játék lenne ez az egész, s bármit megtehet... talán így is volt. — Ha megölsz legalább az arcodat megmutathatnád!
— Shhh, nem öllek meg... még! — A lány felkacagott, majd közvetlenül Hope elé lépett. — De ha ennyire szeretnéd, legyen! — Kezeit csuklyájára helyezte, s egy gyors mozdulattal lerántotta az arcát fedő ruhadarabot.
— Mi a... — Hope azonnal felismerte a titokzatos lányt, ki már annyira nem is volt titokzatos. A felejthetetlen kék szempár, a szőke fürtök, a fehér, szinte már sápadt bőr.
Fejében villámcsapásként futott végig az összes emlék a lányról, kit egészen kicsi kora óta ismer, de most mégis más volt... — Alyssa! — Suttogta el, érezte, hogy tüdejéből minden levegő kiáramlik. Igaz lenne? Rég nem látott barátnője csak úgy felbukkant volna?
— Hm, még emlékszel! — Alyssa Hope felé tett pár lepést, majd állánál fogva megragadta, s felemelete fejét, hogy szemeibe nézhessen. — Azt hittem, hogy az elkényeztetett kis Hope Korinna Smith többre tartja magát annál, hogy megjegyezze azokat az embereket, akiket kihasznált.
— Miről beszélsz? — Motyogta el a lány, szinte fel sem fogva az előtte ácsorgó szavait. Nem értette hogyan mondhatta, hogy kihasználta. Megrázta fejét, majd folytatta. — Hisz ötéves korunk óta vagyunk legjobb barátnők. Emlékszem, hogy mindent együtt csináltunk. Elválaszthatatlanok voltunk!
— Érdekes! — Alyssa mutatóujját a megközözött Hope szájára emelte, hogy ezzel elhallgattassa. — Én csak az önzőségedre emlékszem, hogy azt hitted bármit megtehetsz és nem érdekelt, ha valami tilos, te annál jobban kartad. És ebbe engem is belerángattál. — A lány vádló szavai Hope lelkét, mint egy kés, vágták darabokra. — De nem baj, meglesz a jutalmad érte!
°☆☆°
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
