Egy fiú, ki évtizedekre eltűnik, majd egyszer csak felbukkan a semmiből, s kénytelen folytatni régi életét.
Egy lány, kit mindenki csupán tárgyként kezelt, s a múltja teszi szörnyeteggé.
Különös, hogy egy lány menyire meg tudja változtatni egy fiú...
A kora reggeli Nap sugarai már elérte az akadémia hatalmas falait is. A függönyön áttűzve éppen Five arcán csillant meg, ezzel felébresztve a fiút. Mellkasára pillantott, majd örömmel nyugtázta, hogy Hope még mindig a karjaiban pihen. ’Istenem, hogy lehet valaki ennyi gyönyörű?’ tette fel a kérdést magában.
— Five? — Ekkor Hope kezdett mocorogni, a fiú nem válaszolt, csupán egy puszit adott homlokára, melytől a lány elmosolyodott. — Kérdezhetek valamit? De őszintén kell felelned! — Motyogta, közben szemeit mindvégig lehunyva tartotta.
— Mond csak, nyugodtan! — Beletúrt Hope rendezetlen, barna fürtjeibe, s ujjai közé csavarta azokat.
— Szerinted... — A lány, vett egy mély levegőt, majd folytatta. — Szerinted mire kellek az Intézőnek? — Hope agya az elmúlt éjszakákon különféle forgatókönyveket játszott le arról, hogy a fehér hajú nő milyen kínzási módszerekkel tudja megkeseríteni életét.
— Őszintén?! — Five végig simított a lány kipirosodott arcán. — Nem tudom. De remélem, hogy élve kellesz neki, viszont emiatt most ne aggódj! Megvédelek! — A fiú felsóhajtott, tudta, pontosan tudta -saját tapasztalatból-, hogy az Intéző mire képes céljai eléréséért.
— De azzal, hogy itt vagyok, téged és a családodat is belekeverem ebbe, ami csak az én gondom lenne. — Ekkor sötét tekintetét Fivera emelte, benne minden fájdalommal, mely lelkét nyomta.
Five halkan felkacagott. — Hidd el, én is már annyi ügyembe kevertem bele őket, biztos vagyok benne, hogy már megszokták, szóval... — A fiú már nem folytatta, Hope halk nevetése szakította félbe. Jó érzés volt látnia, hogy a lány végre kacag.
— Köszönök mindent! Ha te nem lennél, most biztosan unalmas mindennapjaimat kellene élnem. — Arcán egy kósza könnycsepp folyt végig, mely Five ujjain landolt. — Szeretlek!
— Én is szeretlek! — A fiú tenyereibe vette Hope arcát, majd közelebb húzta magához, s ismét megcsókolta. ’Hogyan lehetnek ilyen puha ajkai?’ -merengett magában Five. — Nem vagy éhes?
— De! Menjünk le reggelizni! — Ezzel felállt az ágyból, így már a takaró sem fedte testét. Five végigmérte a lány idomait, majd egy perverz vigyort húzott szájára. Míg Hope a felsője után kutatott, addig Five is feltápászkodott, s a lány elé lepett.
— A tegnap éjszakát megismételhetnénk... nemsokára! — Óvatosan a lány hajába vezette ujjait, majd Hope nyakán a bőrt hintette be csókjaival, mire a lány halkan felnyögött, min Five csupán elvigyorodott.
— Feltétll. De ne most! — Ezzel eltolta magától a fiút, s kezei közé vette pulóverét, majd már indult is volna ki az ajtón, ha a fiú nem kapja csuklóját.
— A nyakad, nagyon látszik... — Utalt a múlt éjjel történtekre. — Inkább ezt vedd fel! — Kivett a szekrényéből egy fehér, bő pulóvert, s a lánynak adta, ki pillanatok alatt magára kapta, majd megpördült, így megmutatva a ruha minden egyes részletét. — Jól áll! — Felelte Five, s ő is felöltözött, míg Hope az íróasztalnál ücsörgött, lábait a levegőben lóbálva. — Mehetünk!
— Rendben! — Leugrott az asztalról, majd a fiút követve indultak ki az ajtón, ekkor Diego jött velük szembe, s amint meglátta, hogy mindketten egy szobában töltötték az éjszakát, csak megveregette öccse vállát, majd már ment is tovább, mire a fiú csupán smaragdzöld szemeit forgatva ignorálta a férfit.
Megragadta Hope kezét, s maga után húzta egyenesen le az ebédlőbe, hol Allison és Luther nevetgéltek. A lány bár nem hallott mindent, ám annyit kivett, hogy a múltról beszélgettek.
— Sziasztok! — Köszönt a nő, majd gőzölgő teájába kortyolt. — Five emlékszel, mikor apa nem engedte meg, hogy Diegoval külön csapatba kerülj, ezért bezárkóztál a szobádba két teljes napra?
— Aha. — Felelet, majd levett a polcról két bögrét, arcán csupán undorodott gesztussal. Gyűlölte, ha valaki gyerekkorát emlegeti, ő is csupán el akarta feledni.
— Hope, akarod hallani? — Nézett Allion a tőle nem messze ülő lányra, aki csak bólogatni kezdett, ezzel jelezve, hogy szeretné tudni. — Hát jó! Az egész ott kezdődött, hogy Five és Diego összeverekedtek valamin, majd az aznapi edzésen egy csapatba kerültek, aminek egyikőjük sem örült, mire Five a fejébe vette, hogy soha többé nem fog kijönni a szobájából. — A nő felnevetett, majd visszatért reggele elfogyasztásához.
A fiú halkan felhorkantott, s Hope elé téve egy tányért, rajta a már megszokott mogyoróvajas szendviccsel, s egy puszit nyomott feje búbjára.
°☆☆°
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
