Egy fiú, ki évtizedekre eltűnik, majd egyszer csak felbukkan a semmiből, s kénytelen folytatni régi életét.
Egy lány, kit mindenki csupán tárgyként kezelt, s a múltja teszi szörnyeteggé.
Különös, hogy egy lány menyire meg tudja változtatni egy fiú...
Ismét a végtelen hosszúságú percek míg egymásra meredtek. Egyikük sem tudta a másik pontos szándékát, csupán a csend... a csend, mely mindent felemésztett, mely szinte már fájdalmas volt, s melyet már mind a hárman jól ismertek.
Az idő szinte megállni látszott, pedig rajtuk kívül senkinek sem tűnt fel a párbaj, mit szemeikkel játszott le a három ember. A nőnek is feltűnt a rettegés, mi az előtte ülő gyerekek tekintetében csillant fel, s ettől máris úgy érezte, hogy hatalma van felettük, hogy győzött... győzött, s győzni fog minden egyes másodpercben, míg az ő emléke a két fiatal tudatában él.
A győzelemittas vigyor még mindig ajkain csücsült, ujjait összefonva helyezte fel kezeit az asztalra, majd egy mély sóhajt ejtett.
— Rég találkoztunk Hope... ja és persze téged is jó látni Five! — Hagyott némi szünetet csak, hogy megmerítkezhessen a rémült pillantásokban, majd mintha újult erőre kapott volna folytatta. — Lenne számotokra egy kiváló munkalehetőségem, természetesen megvan a maga nehézsége, de ti úgy is olyan tökéletes párost alkottok, az az összhang mikor együtt vagytok... lenyűgöző, bár én mindig is sejtettem, hogy csapatban jobbak vagytok, a két legjobb bérgyilkosom. — Egy elégedett kacajt hallatott, majd várta a két fiatal reakcióját.
— Nem értem miért hiszed, hogy elvállaljuk. — Five egyik kezét a lány belső combjára helyezte az asztal alatt, úgy, hogy erről csakis ők ketten tudhassanak. — Még azelőtt végzek veled, hogy megszólalnál. — Vetett egy undorodó pillantást a nőre, ki ironikus módon megmentette az életét, majd tönkre is tette azt.
— De nem fogsz! — Ekkor az Intéző előkapta a táskájából diktafonját, majd egy hangfelvételt indított el rajta.
„Kérem! Miért csinálja ezt velem?! Nem értem... Kérem! Nem csináltam semmi ro...” Ekkor a felvétel megszakadt. Egy rémült nő hanga hallatszódott az apró készülékből, látszólag nem is sejtette, hogy miért is raboskodik a Bizottság markaiban.
— Tudjátok ő itt Natia, igazán kedves asszony, és harcias, azt meg kell hagyni. Fura, hogy egy emberről mennyi mindent ki lehet deríteni. Például itt van Natia, néhány évvel ezelőtt még Lengyelországban élt és pincérnőként dolgozott, majd a lehetőségekkel teli országunkba menekült, s most én tartom sakkban.
— És miért kellene, hogy érdekeljen mi van a túszoddal? — Förmedt rá Hope az Intézőre. Bár tudta, hogy fontos számukra a nő, kit fogságban tart, csupán arra nem tudott rájönni, hogy miért.
— Látom nem értitek! — A fehér hajú hölgy mosolyogva megforgatta szemeit. — Mert ebben a pillanatban két ügynököm is pisztolyt fog Five biológiai édesanyára két nappal a születése előtt. — Erre a mondatra a két fiatal szeme tágra nyílt. — Szóval, mit mondotok? Five az életedért cserébe elveszed valaki másét? — Kérdezte édeskés hangon. — Vagy Hope, van valami kifogásod? Gondolj bele, ha ezt most megcsinálod, te mentetted meg a kis barátod életét. Hát nem felemelő még a gondolat is, így az adósod lesz! Vagy hagyhatod meghalni is, s akkor az a teher fog kísérteni , hogy a vére a te lelkeden fog száradni. — Nem felelt sem Five, sem Hope, úgy gondolták a hallgatás most épp elég beleegyezés. — Én is így gondoltam! — Ujjongott a nő. — Ma este mind a ketten legyetek tizenegy órakor az irodám ajtaja előtt, s békés körülmények közt mindent átbeszélünk, mert ha nem... hát tudjátok mi lesz. — Ezzel felállt az asztaltól, s már igyekezett is volna kifelé, mikor homlokára csapott, majd visszafordult. — Majdnem elfelejtettem! Natia az egyetlen nő, aki 1989. október 1.-jén ikreket szült, azt ajánlom, ha nem tartjátok magatokat a feltételeimhez; búcsúzzatok el Luthertől is! — Five összeráncolta homlokát, sosem kedvelte Luthert, hideg zuhanyként érte a tény, hogy ikertestvérek, annyira különböznek, mégis így visszagondolva oly egyformák. — Oh, és itt van ez is! — Az Intéző egy apró szerencsesütit húzott elő zsebéből, majd a fiú elé hajította, s már el is tűnt a szemük elől.
— Ribanc! — Dünnyögte el Five idegesen, mire a lány ujjait a mellette ülő arcára helyezte, majd hüvelykujjával lassan végigsimított kipirosodott arcán.
— Jól vagy? — Kérdezte Hope, mire a fiú könnyes szemekkel megrázta fejét, majd a lány vállára hajtotta. — Ez még nem olyan nagy probléma. Megcsináljuk, amit kér, aztán szabad vagy, és Luther is élhet tovább. Jó ha van egy vérszerinti testvéred, ráadásul ők az ikred is. Nem lesz semmi baj! — Próbálta Hope nyugtatni Fiveot, s látszólag be is vált. Kivette a fiú kezeiből a szerencsesütit, majd feltörve a keksz részét, kivett belőle egy vékony papírcsíkot, melyet piros betűkből formázott mondat díszített. „Szabadságharcba ne új nadrágban indul!” — Olvasta fel hangosan. ’Ez mit jelenthet?' -tűnődött magában, míg Five még mindig a lány vállára döntve pihentette.
°☆☆°
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
