Egy fiú, ki évtizedekre eltűnik, majd egyszer csak felbukkan a semmiből, s kénytelen folytatni régi életét.
Egy lány, kit mindenki csupán tárgyként kezelt, s a múltja teszi szörnyeteggé.
Különös, hogy egy lány menyire meg tudja változtatni egy fiú...
~A fenti zenét mindenképpen hallgasátok meg mielőtt elolvasnátok, a döltbetűs szöveg egyben a zene szövege is, ezt a karakterek egymásközt beszélik, mintha egy rendes párbeszéd lenne. A fordítás nem az enyém!~
Az óra pontban hármat ütött. A hold fénylő sugarai betöltötték Hope kis lakását. A hűvös őszi szellő beáramlott a nyitott ablakon, ezzel lehűtve a helyiséget.
A lány szemeit még mindig lehunyva tartva próbálta kipihenni mindazt, mit az elmúlt napokban kénytelen volt átélni.
Néha-néha álmában halkan felnyögött, min Five csupán felnevetett. Hope fejét a fiú ölébe hajtva aludt, míg Five ujjaival a lány fehér arcán simított végig, ő egész éjszaka képtelen volt akárcsak egy percre is lehunyni szemeit.
Fáradt tekintetével mindvégig Hopeot figyelte, mintha csak attól tartana, hogy bármelyik pillanatban elragadhatják kezei közül.
Háttal a falnak dőlt, s sóhajtva igyekezett kiadni magából azt, mit már régóta tudott, csupán nem volt képes beismerni magának: Szüksége van Hopera.
Ekkor a lány egy nagy levegővétel közepette nyitogatni kezdte szemeit, kezével görcsösen megszorította Five ujjait, mintha ő is attól rettegne, hogy bárki elszakítaná őket egymástól.
Felült az ágyon, majd arcát a fiú vállába fúrva karjait átfűzte dereka körül, míg Five fejét a lány kócos tincsei közé temette.
— Nem lesz semmi baj! — Suttogta Hope fülébe, ám mintha meg sem hallotta volna, sírni kezdett. Sírás, mely az elmúlt tizenhét évben élete elengedhetetlen részévé vált. A sós könnycseppek a fiú ingére hullottak, ezzel átáztatva a fehér ruhadarabot. — Elpirultál? Félsz attól, hogy nem tudsz váltani, ami olyan, mint amikor valami a fogad közé szorul. Vannak ász lapjaid az ingujjadba lapulva? Van fogalmad arról, hogy milyen mélyen vagy? Ezen a héten szinte minden éjjel veled álmodtam. — Ujjait Hope álla alá helyezte, majd fejét megemelte, hogy a könny áztatta íriszébe tekinthessen. — Hány titkot tudsz megtartani? Mert találtam egy dallamot, ami valamiért rád emlékeztet és folyton újra játszom, amíg el nem alszom és ráöntöm az italom a kanapéra. Akarom-e tudni, hogy ez az érzés kölcsönös?
A lány nem felet, tekintetét a padlóra szegezte, némán. Five ismét felsóhajtott, remélte, hogy Hope ugyanúgy érez iránta, ám nem bírta volna a közelében maradni, hogy tudja: Hope nem szereti.
Elengedte a kezei közt tartott lányt, majd az ágyból feltápászkodva indult az ajtó felé, mikor valaki hirtelen elkapta a csuklóját, s magával szembe fordította.
— Szomorú látni, hogy elmész, valamiért bíztam benne, hogy mégis maradsz. — Ijedten szorította ujjaival a fiú karját, félt, hogy ismét elveszíti azt, ki számára a legfontosabb volt. — Kicsim, mindketten tudjuk, hogy az éjszaka azért van, hogy kimondhassunk dolgokat, amiket holnap már nem lehet.
— Visszatérve hozzád; — Tenyerét a lány nedves arcára helyezte, majd olyan közel húzta magához, hogy csupán pár centiméter választotta el ajkaikat. — Volt már, hogy hívtál volna, mikor megbántad? Mert én mindig ezt teszem. Talán túlságosan lefoglal, hogy a tied lehessek, ezért nem tudok valaki mást szeretni, most már végig gondoltam...
— Visszatérve hozzád; —Hope érezte a fiú forró leheletét. — Szóval, van barátságod? Azon tűnődtem, hogy vajon nyitva van-e még a szíved, és ha igen, mikor zár? Nyugodj meg és csücsöríts!
— Bocsánat, hogy közbe szolok, de folyamatosan azon vagyok, hogy csókoljalak meg. Nem tudom, hogy Te ugyanúgy érzel-e, mint Én de együtt lehetnénk, ha Te is akarnád! — Five szinte nem bírta legyőzni vágyát, hogy azonnal felfalja a lány ajkát, ám nem tehette, még nem.
— Akarom-e tudni, hogy ez az érzés kölcsönös? Szomorú látni, hogy mégis elmész, valamiért bíztam benne, hogy mégis maradsz. — Hope ujjait hátulról a fiú hajába vezette, majd arcát még közelebb emelete Five arcához. — Kicsim mindketten tudjuk, hogy az éjszaka ezért van, hogy kimondhassunk dolgokat, amiket holnap nem lehet.
— Visszatérve hozzád; volt már, hogy hívni akartál, mikor megbántad, mert én mindig ezt teszem. Túlságosan lefoglal, hogy a tied lehessek, ezért nem tudok valaki mást szeretni. Most már végig gondoltam! Akarod-e, hogy visszatérjek hozzád? — A fiú szíve hevesebben vert, mint valaha, nem bírt volna belegondolni, hogy mi lesz, ha válasza „nem" lesz.
Hope nem felet, csupán Five ölébe ugrott, ki átfonta kezeit a lány feneke alatt, s így tartotta, míg ajkuk összeforrt egy szenvedélyes csókká...
°☆☆°
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
