Hírnévbe merülve

Érzelmek hullámhosszán...

-Menj vele kérlek! – tette rá a kezét a vállamra Ney. -Én most nem tudok mellette lenni.

-Persze, ez természetes! – bólintottam.

Kyliant eközben feltették a hordágyra és a kijárat felé indultak vele. Végig szorítottam a kezét, egészen a mentőautóig. Ott a mentősök megkértek, hogy várjak kívül amíg megvizsgálják. Idegesen körbe-körbe járkálva vártam, hogy valami hírt mondjanak az állapotáról. Életem leghosszabb negyedóráján voltam túl, amikor végre egy mentős kiszállt az autóból.

-Megzúzódott a bokája! Szerencsére nem törés, így minden rendben lesz vele! – jött oda hozzám.

-Mennyi ideig nem játszhat? – kérdeztem aggódva.

-Így előre nem lehet tudni, de három hétig biztosan pihentetnie kell.

-Köszönöm a segítséget! – néztem rá hálásan. Addigra Kylian is kikerült a mentőautóból, rögzítették a lábát és kapott egy mankót. Odasétáltam hozzá. Csalódott volt.

-Hogy vagy? – kérdeztem megsimítva a vállát.

-Fáj, de már jobban! – mosolygott halványan. – Köszönöm, hogy aggódtál értem – nézett maga elé.

-Az én hibám volt! Nem szabadott volna eljönnöm, sajnálom! – válaszoltam szomorúan.

-Nem a te hibád volt! Én rontottam el az egészet! – mondta. Tudtam, hogy egész alatt nem csak a játékra gondolt, hanem arra ami köztünk történt. Elfordítottam a fejem. Akkor láttam meg, hogy Eric a stadion bejáratánál karba tett kézzel támaszkodik egy oszlop mellett és minket néz.

-Öhm, most mennem kell! – néztem Kylianre. Ő is észrevette Ericet, ezért csak bólintott és hagyta, hogy menjek.

Odasétáltam hozzá, közben azon gondolkoztam mit is mondhatnék neki ezek után. Le volt hajtva a feje. Az érkezésemre sem nézett fel. Látszott rajta, hogy csalódott.

-Eric figyelj.. – kezdtem bele, de félbeszakított.

-Ne magyarázkodj Szofi. Nincs rá szükség! Látom mi van, tudom, hogy még mindig szereted! – mondta a szemembe nézve. Tekintete hűvös volt. Szeretem? Ezt még így sosem mondtam ki magamnak sem.

-Nem, félreérted! Kérlek beszéljük meg! – néztem rá. Éreztem, hogy a szememben kezdenek gyűlni a könnycseppek.

-Ezért mondtál végül igent a meccsre? Miatta? – kérdezte dühösen a szemembe nézve. Tekintete még mindig hideg volt, szinte érzékelten.

-Mi? Nem, nem azért! Eric én miattad mondtam igent erre a meccsre! – magyarázkodtam.

-Azok után, ami történt nehéz ezt elhinni! – vágta rá. – Szofi én nagyon kedvellek téged, de nem érem be a pótlék szerepével – mondta hűvösen. A szememből ekkor már folytak a könnyek.

-Nem vagy pótlék! – mondtam nagyot nyelve, hogy visszafojtsam a belőlem kitörni készülő sírást.

-Vigyázz magadra! –zárta le a beszélgetést. Kezével megfogta az arcomat és közelebb hajolva egy hosszú csókot nyomott a homlokomra. Éreztem ahogy teste megfeszül, az arcomon lefolyó könnycseppek kis patakokban gyűltek össze kezén. Nagyot sóhajtva még pár másodpercig a homlokomon tartotta az ajkait, majd ezután elengedett és vissza se nézve elment.

Csak figyeltem távolodó alakját, már nem bírtam visszatartani a sírást. Azóta az este óta mindig mellettem volt és segített mindenben, amiben csak tudott. Rosszul éreztem magam amiért én ezt nem tudtam viszonozni. Már csak arra eszméltem fel, hogy rengeteg ember kezdett el áramolni az épületből. Félidő volt. Az elsétáló emberek között megpillantottam Mayát. A tekintetével engem keresett. Amikor meglátott, odarohant hozzám és szorosan átölelt. Sejtette, hogy mi történhetett.

-Sajnálom Szofi! – mondta miközben elkezdett a táskájában matatni, zsebkendőt keresve.

-Megbántottam! – szipogtam csalódottan.

-Nem a te hibád, hogy a szíved nem felé húz! Ezt ő is tudja! – válaszolta.

A meccs második félidejére már nem maradtunk. Tudtam, hogy az nem lenne tisztességes Ericcel szemben, hogy visszaülünk a helyünkre, amit ő szerzett nekünk.

A nap további részében ki sem mozdultam a szobából. Az ágyamban feküdtem nyakig betakarózva, szemeimből még mindig megállás nékül folytak a könnyek. Csalódott voltam. Csalódtam magamban. Nem akartam bántani Ericet. Tudom, milyen érzés az amikor mást választanak helyetted. Ezért is haragudtam magamra.

-Na ezt fejezd be! - nyitott be Maya a szobába fintorogva. - Nem csinálhatod ezt egész nap. Nem állt meg az élet.

-De, megállt! - mondtam makacsul és a fejemre húztam a takarómat. Mayának se kellett több, rávetődött az ágyra, és rám ugorva letépte rólam a takarót.

-Öt óta ezt csinálod. Este 10 van. Szépen felkelsz, megfürdesz és visszaírsz Kyliannek - mondta fenyegetően.

-Mi van? - néztem rá értetlenül.

-A konyhában hagytad a telód. Kylian írt.

-Leszokhatnál róla, hogy a telómban turkálsz - forgattam a szemem.

Nagy nehezen kitántorogtam és megnyitottam a telefomon az instagramot.

k.mbappe: Köszönöm, hogy mellettem voltál ma!

Elmosolyodtam. Nem bántam meg, hogy ott voltam Kylian mellett. Csak azt, hogy ezzel Ericet bántottam.

szofi.h44: Ne köszönd, szívesen tettem!

k.mbappe: Aláírhatod majd a kötésem! ;)

szofi.h44: Mekkora megtiszteltetés! - írtam vissza a szememet forgatva.

k.mbappe: Milyen érzés híresnek lenni? :D

Ettől a kérdésétől összezavarodtam. Hogy érti hogy híres vagyok? 

-Atya világ Szofi! Ezt látnod kell!!! - kiabált Maya a szobából...

Köszönöm, hogy elolvastad az új részét, a "Hírnévbe merülve" című sztorimnak! Remélem tetszett! :) Írd le kommentbe a véleményed! :)