Hírnévbe merülve

Maradnál örökre?

-El sem tudod hinni, mennyire hiányoztál már! – suttogta Kylian, miközben a homlokunkat egymásnak támasztva álltunk a nappalim közepén. Ha valaki azt mondja nekem pár hónappal ezelőtt, hogy ekkora érzelmi hullámvasút lesz az életem, valószínűleg kinevetem. Én és a szerelem? Áh, köszönöm nem kérem. Viszont miután megismertem Kyliant, ez mind megváltozott. Olyan tüzet, olyan szenvedélyt hozott az életembe, amiről sosem gondoltam volna hogy valaha érezni fogom. Már az első találkozásunk óta érződött közöttünk a szikra, és ezt nem csak én láttam. A körülöttünk lévők is mind így gondolták. Viszont sajnos az életvitelünk nem egyezik. Nagyon nehéz úgy megfelelni valakinek, hogy tudom sosem érek el arra a szintre, amit mindenki elvárna tőlem. Mindig kevesebbnek fogom érezni magam Kylian mellett, és sosem leszek elég jó a szüleinek sem. Fogalmam sincs hogyan fog alakulni a kettőnk kapcsolata, viszont azt biztosan tudom hogy egyelőre csak meg akarom élni az összes pillanatot amit együtt tölthetünk.

-Nekem is hiányoztál! – mondtam letörölve a könnyeit az arcáról. Ez volt az első alkalom, amikor tényleg komolyan is gondoltam. Kínszenvedés volt nélküle ez a két hét.

-Soha többet nem engedlek el! – mosolygott mélyen a szemembe nézve. Karját a derekam köré fonta és szorosan átölelt.

-De éhes vagyok! – mondtam fancsali képet vágva mire felnevetett.

-Jó, talán annyi időre elengedlek, de csak mert én is éhen halok! – vigyorgott és a konyha felé vette az irányt.

-Főzöl nekem valamit háziasszonyom? – nézett rám kiskutya szemekkel.

-Csak akkor, ha nem hívsz így többet! – forgattam a fejem nevetve. A hűtőbe nézve, tudatosult csak bennem hogy nem sok minden van itthon amiből főzhetnék, ezért felhívtam egy éttermet hogy rendeljek valamit házhoz. Kylian csirkemellet választott salátával én pedig egy milánóit kértem. Amíg vártuk a vacsoránkat, letelepedtünk a kanapéra és bekapcsoltuk a tévét. Épp az egyik népszerű műsor ment ezért én azt néztem, viszont Kylian végig csak az arcomat bámulta.

-Miért bámulsz így? – kérdeztem zavartan felnevetve.

-Csak azért mert túl szerencsés vagyok ahhoz, hogy veled legyek! És most kiélvezek minden pillanatot amikor melletted lehetek – mondta mire elpirultam. Lehetséges az, hogy Kylian nem tartja valakihez elég jónak magát? Nem tudom elképzelni. Válaszul csak szenvedélyesen megcsókoltam. Éreztem, ahogy egyre nehezebben veszi a levegőt. Lassan maga felé fordított a kanapén és maga alá fektetve, felém támaszkodott. Testét hozzásimította az enyémhez, miközben végig csókolta a nyakam vonalát. Annyira hiányzott már ez az érzés, hogy nem akartam hogy abbahagyja. Egy hirtelen mozdulattal lekaptam róla a pólót és a mellkasánál fogva hátra döntöttem, így én kerekedtem felülre. Amikor a nadrágja gombját próbáltam kiakasztani megállította a kezemet.

-Nem ezért jöttem Szofi! – mondta komoly tekintettel és elvette a nadrágjáról a kezem. Felült, felvette a pólóját és visszatelepedett mellém a kanapéra. Kínosan éreztem magam, azt hittem ő is ugyanannyira szeretné ezt mint én. Pár percig csak ültünk egymás mellett és a tévére bámultunk.

-Most mi a baj? – kérdezte, egy kósza tincset a fülem mögé téve.

-Csak azt hittem, te is akarod! Tudom nem vagyok valami vonzó ebben a ruhában és ilyen hajjal – hajtottam le a fejem, mert könnyek szöktek a szemembe. Kylian az államnál fogva felemelte a fejemet és kényszerített hogy rá nézzek.

-Soha többet ne mondd azt, hogy nem vagy vonzó! Iszonyat vonzó vagy Szofi! Megbolondulok érted! – mondta mire elpirultam. -Csak nem szeretném, hogy azt hidd csak emiatt jöttem ide. Vagy hogy csak erre kellesz! – folytatta és egy csókot nyomott a homlokomra. -Nekem ez tényleg fontos! Te vagy az egyetlen, akinek meg tudtam nyílni és akit mindennél jobban szeretek. Nem akarlak elveszíteni!