Hírnévbe merülve

Franciaország, itt jövök...

Csütörtök este van, holnap hajnalban indulunk repülővel Franciaországba. Még mindig felfoghatatlan számomra ez az egész. Titkon abban bízom, hogy ez a kiruccanás feldobja egy kicsit, az amúgy unalmas kis életemet. Merengésemből Maya kiabálása zökkentett ki.

-Szofi segíts már egy kicsit a bőrönddel! - kiabált a szobájából Maya.

Éppen a hajamat szárítottam a fürdőszobában, mikor beléptem Maya szobájába megtorpantam.

-Mintha egy bomba robbant volna idebent! - nevettem fel.

-Ne nevess, nem fért be az összes cuccom! - kuncogtunk már mindketten, miközben próbáltuk behúzni a bőrönd cipzárját.

Este nagyon furcsa álmom volt. Egy francia hotelben voltunk Mayával és egy focistának a meze volt az ágyamra terítve. Csak a számra emlékszem, 10-es volt, viszont fogalmam sincs melyik csapat, illetve játékos meze lehetett az. Mindenesetre nagyon élethűnek tűnt az egész. 

Reggel a vekker hangjára ébredtem. Amikor kisétáltam a konyhába, Maya már a reggelijét ette, teljes sminkben és felöltözve.  Mindig irigyeltem, hogy mennyire üde reggelente. Nekem kell legalább egy óra, mire a kávé megkezdi a hatását.

Hosszú út állt előttünk, ezért elcsomagoltunk rengeteg szendvicset és vizet. 6.30-kor indult a buszunk Budapestre, a reptérre. Szerencsére klímás busszal mentünk, és nem  volt tömegnyomor sem, ezért nagyon kényelmesen utaztunk. Maya a barátjával telefonált egész úton, én pedig zenét hallgattam. Letöltöttem néhány francia zenét este, hogy hangolódjak az útra.

10.00 óra körül értünk fel Budapestre, 10.15-kor indul a repülőnk. Nagyon izgatott vagyok,  ez az első repülésem. Maya próbált nyugtatgatni a reptéren, ő már rengetegszer repült a családjával, és imádta. 

A repülőre Maya hamarabb szállt fel, előttem még sor állt ezért én később jutottam át a kapun. Próbáltam az embertömeg között megtalálni Mayát, de az utaskísérő, azt mondta egy kis keveredés miatt, csak pár székkel arrébb fogok tudni ülni. Leültem az üres helyre, és az ölembe raktam a kézitáskámat. Akkor vettem észre, hogy oldalról valaki néz. Odapillantottam és egy nagyon jóképű, srác mosolygott rám az ablak mellől. Teljesen tökéletesen nézett ki. A fekete haja precízen oldalra volt fésülve, fehér ingje lezseren kigombolva a mellkasánál. A szeme pedig olyan gyönyörő kék volt mint a tenger. Egy pillanatra elállt a lélegzetem, próbáltam a fejemben tartani azt a gondolatot amit Mayának is mondtam az utazás előtt. "Nincsenek pasik". 

-Félsz a repüléstől? - szólt hozzám egy bársonyos hang a tökéletes srác irányából. Felnéztem és újra a kék szempárral találtam magam szembe. A gondolataimba mélyedve, észre se vettem hogy szorongatom a kézitáskámat az ölemben.

-Egy kicsit igen, ez az első repülésem! - mondtam visszahúzódva. 

-Te jobban bírod mint én! Én az első repülésemnél annyira izgultam, hogy majdnem a mellettem ülő táskájába rókáztam - nevetett fel.

Gyönyörű mosolya teljesen lenyugtatott, el is felejtettem, hogy éppen egy repülőgépen ülök. 

-Eric vagyok! - nyújtotta oda a kezét.

-Szofi - viszonoztam a kézfogást.

Az út további részében ő olvasott, én pedig elővettem a fülhallgatómat és elindítottam a lejátszási listám. Nem sokat beszéltünk, néha a szemem sarkából észrevettem, ahogy rám-rám pillant mosolyogva, olyankor visszamosolyogtam, aztán újra elmerültem a gondolataimban. Hihetetlen, hogy amikor azt mondom nem akarok pasizni, a sors megáld egy ilyen jóképű pasival a repülőn. Eldobom az agyam. Maya zökkentett ki gondolataimból, írt messengeren, hogy ő egy horkoló idős bácsi mellé tudott leülni. Ezen felnevettem, és ahogy próbáltam visszatartani a belőlem kitörő nevetést leejtettem a kézitáskám, ami pont Eric lábára esett.  Persze fejjel lefelé, így minden ráborult a lábára. A benne lévő tamponokkal együtt. Ennél gázabb már nem is lehet a helyzet. Láttam Ericen ahogy próbálja visszatartani a nevetést, miközben feladja a táskámat. Elmormoltam egy halk köszit és ezentúl egész úton próbáltam kerülni a tekintetét. Az ezután következő pár órában, égő vörös fejjel ültem, próbáltam elhesegetni a gondolatot, hogy mennyire gáz volt  ez a helyzet, és nyugtatgatni magam, hogy már úgysem találkozunk soha többet. Ekkor értesített mindenkit az utasvezető, hogy pár percen belül megérkezünk Párizsba. 

A repülőről leszállva, Mayával egyből a szállásra siettünk, hiszen csak pár óránk volt a nagy meccsig, amit Maya már annyira várt. Lepakoltuk a cuccainkat, Maya elment keresni egy automatát ahonnan egy energiaitalt vagy kávét tudott venni, én pedig elfoglaltam a fürdőszobát. Még mindig a repülőn történt gáz szituáció motoszkált a fejemben, zuhanyzás közben próbáltam elhesegetni az ezzel kapcsolatos kellemetlen gondolataimat. 

A meccs 8 órakor kezdődőtt, a szállásról körülbelül 7 körül indultunk el Mayával, sétálva. A szállásunk viszonylag közel volt a stadionhoz, ezért út közben még pár látványosságot is meg tudtunk nézni. Gyönyörű város Párizs, laknék itt. 

Szinte a legjobb helyet kaptuk a lelátón, a második sorba szólt a jegyünk. Maya szomorúságára nem a Portugál oldalon kaptunk ülőhelyet, hanem a Franciák oldalán.

-Mindegy, a franciáknál is van egy két jó pasi! Ott van például a Neymar! Bár ő ma csak Mbappé miatt van itt! - mondta a könyökével bökdösve, pajzánul mosolyogva.

Elkezdődött a meccs előtti bemelegítés, mindkét csapat játékosai a pályán melegítettek. Épp a facebook-ot bújtam amikor Maya odaszólt.

-Nézd már Kylian Mbappé téged néz! - ugrált örömében.

-Hogy kicsoda? - kérdeztem vissza, mert fogalmam sem volt ki az akiről Maya beszél.

-Nézd, ott van 10-es mezben - mutogatott Maya a játékosok közé. Két játékos felénk fordulva beszélgetett, mindketten felém néztek. Hátranéztem, hátha van valamilyen ismerősük a lelátón és őket nézik. Azonban mögöttünk még akkor alig szállingóztak az emberek. Mindenki a büfénél várta a sorát, hogy szotyit és sört vehessen a meccsre. Visszapillantottam, mire az egyik játékos a kettő közül felém mosolygott, majd megfordultak és melegítettek tovább. 

Akkor jött a felismerés, hogy mintha ezt a mezt már láttam volna valahol. Mégpedig az álmomban. De ez hogy lehetséges?

-Most meg mi bajod? - bökött meg Maya, mert látta rajtam hogy teljesen lefagytam.

-Ja semmi, elmegyek a mosdóba mindjárt jövök! - szóltam oda neki és elindultam az ajtók felé.

Épp végeztem a mosdóban, és indultam volna vissza a lelátóra, amikor hirtelen oldalról egy ajtó csapódott rám. A lendülettől elvesztettem az egyensúlyom és a földre estem. Mikor éppen körbenéztem volna, hogy ki az a barom, aki így nyitja ki az ajtót, egy selymes hang szólalt meg a hátam mögül. Egy ismerős selymes hang. Hátrafordultam és nem hittem a szememnek amikor megláttam ki áll előttem...

Köszönöm, hogy elolvastad az új részét, a "Hírnévbe merülve" című sztorimnak! Remélem tetszett! :) Írd le kommentbe a véleményed! :)