Hírnévbe merülve

Örökre elvesztettem...

Kylian

Mikor megláttam a telefon kijelzőjén ki hív, azonnal lehervadt a mosoly az arcomról. Apám volt az. Mostanában nem vagyunk a legjobb viszonyban. Túlságosan korlátozni próbálja az életemet, amit én egyre kevésbé engedek. Nem akartam Szofi előtt veszekedni vele, ezért hát felhúztam egy rövidnadrágot és kimentem a kertbe.

-Mondd! – vettem fel a telefont szűkszavúan.

-Neked is jó reggelt fiam! – szólt bele apám a telefonba gúnyos hangon. -Hol vagy? Nem jöttél haza az este! – folytatta meg sem várva a reakcióm.

-A nyaralóban. Miért érdekel? – kérdeztem.

-Remélem nem azzal a lánnyal vagy megint! – kezdett bele, a valódi mondandójába.

-És ha igen akkor mi van? – dörzsöltem meg a homlokomat. Éreztem, hogy testemet kezdi átjárni a düh. Tudtam, hogy ebből nagy veszekedés lesz.

-Elmondtam, hogy nem találkozhatsz vele. Nem közénk való! – emelte fel a hangját.

-Apa, engem nem érdekel mennyi pénze van nem érted? Engem nem csak az érdekel. Csak te vagy ilyen pénzéhes! – vágtam a fejéhez.

-Csak a legjobbat akarom neked és a családunknak fiam! Ezt igazán megérthetnéd!

-A legjobbat?? – ordítottam dühösen. -Most akarsz elszakítani a legjobb dologtól, ami történt velem az utóbbi időben. Te nem nekem akarsz jót. Csakis saját magad érdekel és a pénz. Azt sem tudod mi az, hogy szeretni valakit! – fröcsögtem bele a telefonba.

-Na ebből elég volt! – kiabált a telefonba. -Most azonnal megszakítod a kapcsolatot ezzel a lánnyal vagy interjút adok a sajtónak, hogy tönkretette a családunkat és meg akart minket lopni rajtad keresztül! – darálta el a már előre kitervelt tervét. Szavaitól egy percre elállt a lélegzetem.

-Ezt nem teheted! – nevettem fel dühösen. -Végre újra boldoggá tesz valaki és ezt csinálod! – járkáltam körbe-körbe.

-Ó, dehogynem, megtehetem! Húsz percembe se kerül és tönkreteszem az életét! – válaszolta. -A te döntésed, hogy feláldozod-e a jövőjét saját magad miatt vagy nem! – mondta ki érzéketlenül és kinyomta a telefont.

Ilyen mérhetetlen dühöt és csalódottságot még sosem éreztem. Most kaptam meg azt a személyt, akire egész életemben vágytam és el kell őt taszítanom. Nem tudom, hogy fogom ezt végig csinálni. Legszívesebben szarnék apám fejére és megkérném Szofi kezét. Ha az én jövőmről lenne szó, szemrebbenés nélkül megtenném. De most nem az én jövőmről van szó... És tudom, hogy apám komolyan megtenné. Tönkre tenné a jövőjét. Nem hagyhatom, hogy bántsa. Azt nem élném túl. Muszáj meghoznom érte ezt az áldozatot...

Próbáltam mély levegőket venni, hogy lenyugtassam magam, úgy sétáltam oda Szofihoz. A teraszon ülve várt és kíváncsian figyelt. Leültem mellé és az ölébe hajtottam a fejem. Elkezdte cirógatni a hajamat, majd megsimította az arcomat. Puha bőrének érintése, melegséggel árasztotta el a testem. A szívem hevesebben kezdett dobogni.

-Mi történt? – kérdezte, látva megviselt arcomat.

-Nem érdekes – mondtam szűkszavúan észbe kapva. Muszáj erőt vennem magamon. Hisz róla van szó.

-10-re kérek neked egy kocsit a hotelhez! – kezdtem bele az eltávolodási hadműveletembe. Túl kell esnünk rajta. Felálltam és arrébb mentem, hogy hívjak neki egy taxit. Arcán láttam a megdöbbenést. Miután letettem a telefont, szó nélkül bementem a házba. Nem tudtam a szemébe nézni, anélkül hogy ne gyengüljek el.