Hírnévbe merülve

Váratlan kiruccanás...

-Ma is MBappéval ebédelt?

-Hol ismerkedtek meg?

-Igaz, hogy együtt járnak?

-Mióta ismerik egymást?

-Milyen volt átélni a sérülését?

Csak úgy bombáztak a kérdésekkel, arcomba tolva a mikrofonjaikat. Teljesen lehűltem. Annyi erőm volt csak, hogy a korlátba kapaszkodva visszapréseltem magam az étterembe és a mosdóba szaladtam. A szemem még mindig káprázott a kamerák fényétől. A szívem a torkomban dobogott. Most mitévő legyek?? Egy hirtelen ötlettől vezérelve, elővettem a telefonom és remegő kézzel írtam egy üzenetet Kyliannek.

szofi.h44: Segítened kell!!

Szerencsére azonnal válaszolt.

k.mbappe: Mi a baj? Mi történt?

szofi.h44: Mayával eljöttünk a Berthillon étterembe enni, de a sajtósok körbefogtak a bejáratnál és nem tudok kijutni!

k.mbappe: Hol vagy most?

szofi.h44: Az étterem mosdójában.

k.mbappe: 2 perc és ott vagyok! Ne menj sehova!

szofi.h44: Nem mintha tudnék! – forgattam a szemem.

Idegesen a körmömet rágva vártam, hogy valami történjen. Körülbelül 5 perce lehettem bent, amikor nyílt az ajtó. Ijedten az egyik fülkébe szaladtam és magamra zártam az ajtót, abban reménykedve, hogy nem az egyik riporter követett.

-Szofi te most mit csinálsz? – suttogta Kylian nevetve. -Erre nincs időnk!

A hangját hallva megkönnyebbültem, kinyitottam az ajtót és a karjába omoltam.

-Hála az égnek, hogy te vagy az! – sóhajtottam. A mankóját arrébb téve szorosan átölelt, karjai között biztonságban éreztem magam.

-Gyere, a hátsó kijáraton megyünk – mondta és egy baseball sapkát nyomott a kezembe. -Ezt vedd fel!

-Van hátsó kijárat?? – kérdeztem idegesen. -Hogy nem jutott eszembe hamarabb! – bosszankodtam, a fejemre húzva a sapkát.

Kylian elkapta a kezem és a kijárat felé húzott. A vészkijárat egy kis utcára nyílt az étterem háta mögött. Mikor kiléptünk az ajtón, egy fekete mercedes várt minket.

-Pattanj be gyorsan! Visszaviszünk a szállásra! – nyitotta nekem Kylian a hátsó ajtót. Beülve a kormány mögött Neymart pillantottam meg.

-Szia Szof! – mosolygott a visszapillantóba nézve.

-Oh szia Ney! – mondtam meglepődve. Bár tudtam, hogy Kylian nem tudna most vezetni a sérülése miatt, nem gondoltam, hogy Neymar lesz a sofőrünk. Mindenesetre hálás voltam neki amiért segített.

-Nem fognak követni minket? – néztem hátra az ablakból.

-Ezt a kocsit nem ismerik. És sötétített az üveg is, szóval nem látnak be – nyugtatott meg Kylian mosolyogva.

-Ezt kurvára nem hiszem el! – mondtam idegesen, mikor a szálloda elé befordulva megláttam a rengeteg riportert, akik egymást arrébb lökdösve dulakodtak a szálloda ajtajában. -Honnan tudták, hogy itt lakok? – fogtam a fejem reménytelenül hátra dőlve az ülésben.

-Nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan kiderítik – válaszolta Kylian Neyre nézve. Egy éles kanyarral megfordultunk az út mentén.

-Most mit csinálunk? – kérdeztem érdeklődve.

-Tudok egy helyet, ahova mehetünk amíg el nem tűnnek – mondta Kylian miközben bepötyögött a GPS-be egy útvonaltervet.

Kimentünk Párizs külvárosába, egészen olyan környékre, ahol kevés házat és embert lehetett látni. Össze sem hasonlítható a belvárossal. A szép táj és a zajmentes terület egészen jó hangulattal töltött el, kezdtem kicsit nyugodtabb lenni. Körülbelül 20 percet utazhattunk, mire egy kis családi kertes házhoz értünk, gyönyörű szép virágzó fákkal és jakuzzival. Egy nyaralónak tűnt. Ney leállította a kocsit a beállóban és kisegített az autóból. Tátott szájjal bámultam a házra. Magyarországon nincs ehhez fogható környék.

-Hát megérkeztünk! – mondta mosolyogva Kylian kizökkentve az ámulatból.

-Nekem mennem kéne! Megígértem Luccanak hogy ma én megyek érte az edzésre! – szólalt meg a hátunk mögül Ney.

-Persze menj csak haver! Köszi a fuvart! – ölelte meg Kylian.

-Köszönök mindent! – mosolyogtam.

-Semmiség! Majd hívjatok, hogy mizu! – szállt be a kocsiba.

Megvártuk míg Ney elmegy, majd elindultunk a ház felé. A kertben befelé sétálva gyümölcsfák sorakoztak. A kavicsokkal kirakott út, a verandához vezetett.

-Gyönyörű ez a hely! – mondtam körbenézve.

-Ugye? – mosolygott Kylian. – Ha egy kis csendre és gondolkodásra van szükségem mindig ide jövök, mert itt egyedül lehetek – vette elő a kulcsot a zsebéből.

-Sokat vagy itt? – léptem be a lakásba.

-Mostanában igen.. – válaszolta zsebre tett kézzel a földet nézve. – Van kedved valami filmet nézni, hogy elüssük az időt? – terelte el a témát.

-Persze, nézhetünk valamit – mosolyogtam.

A táskámat a fogasra téve a nappali irányába sétáltam. A szobában egy nagy bézs kanapé feküdt, vele szemben egy fekete kis asztallal. A falon felszerelve egy plazma tv lógott. A sarokba cserepes növények voltak állítva. Meghittség áradt az egész szobából.

Az ablakhoz sétáltam, ami a kertre és a jakuzzira nézett. Mit ne mondjak, szívesen laknék egy ilyen helyen. Gondolatmenetemből Kylian zökkentett ki.

-Szeretnél később oda is beülni? – kérdezte a hátam mögé lépve, a mankóját a falnak támasztva. Közelségébe beleborzongtam. Lassan hátrasimította a hajam a vállamról, és a fülembe súgott.

-Szívesen látnálak bikiniben! – suttogta mosolyogva. A szívem a torkomba ugrott. Lassan megfordultam így egymással szembe kerültünk. Csak pár milliméternyi távolság volt közöttünk. Mélyen a szemembe nézett.

-Nem hoztam bikinit! – incselkedtem mosolyogva.

-Akkor anélkül! – válaszolt miközben a falnak nyomott. Lassan elkezdte csókolgatni a nyakamat a fülem tövétől lefelé haladva. Csókjai csak úgy perzselték a bőrömet, minden alkalommal amikor hozzáért puha ajkaival. Miután végigcsókolta a nyakamat, testét teljesen az enyémhez nyomta. Éreztem minden izmát, ahogyan megfeszülnek közelségemtől. Láttam a szemében, mennyire várta már hogy végre újra ilyen közel lehessünk egymáshoz. Titkon én is reménykedtem benne, hogy újra lesz alkalmunk kettesben lenni valahol. A szememről az ajkaimra vándorolt a tekintete. Izott köztünk a levegő. Hevesen megcsókolva az ölébe kapott és...és...csörgött a telefonom..

Köszönöm, hogy elolvastad az új részét, a "Hírnévbe merülve" című sztorimnak! Remélem tetszett! :) Írd le kommentbe a véleményed! :)