Hírnévbe merülve

Soha többet...

Megvan az az érzés amikor azt kívánod, bárcsak visszafordíthatnád az időt és mindent máshogy csinálhatnál?

Pont ezt érzem.

Ha visszafordíthatnám az időt, biztosan nem kísérném el Mayát arra a meccsre. Sőt, még Franciaország tájára se mennék. Megkímélném magam egy szerelmi csalódástól, egy agresszív ex baráttól és a címlapokon szerepléstől. Unalmas lenne az életem, de inkább legyen unalmas, mint darabokban. Egy dolog miatt azonban mégsem bánom, hogy eljöttem ide. Az az egy dolog pedig az hogy tudom, ha ebből a helyzetből fel tudok állni, erősebb leszek mint valaha.

„A Debrecenbe induló járat 10 percen belül felszállásra kész" hallottam a hangosbemondóba beszélő nő hangját, miközben Mayával a csomagszállító futószalagra pakoltuk a bőröndjeinket.

Miután felszálltunk a gépre és elfoglaltuk az ülőhelyeinket, a mosdóba indultam. A tükör előtt megállva néztem magam pár hosszú másodpercig. Szemeim még be voltak dagadva az egész estén át tartó sírástól, hajam csak egy összeszedetlen kontyba fogva. Rossz volt magamra néznem. Tudtam, hogy szerelmi csalódás ide vagy oda, dobhattam volna magamra egy kis sminket, hogy ne úgy nézzek ki mint egy zombi, de most nem érdekelt mások véleménye. Nem érdekelt hogy kivel futhatok össze, ki mit gondolhat rólam. Egyszerűen csak minél hamarabb el akartam szabadulni Franciaországtól és hazamenni folytatni a régi életemet. Abban reménykedtem, ha elhúzok innen az összes gondom és problémám, és vele az összes fájdalom is elillan. De sajnos ez nem így történt.

Délután 3 óra körül értünk Debrecenbe, a repülőről leszállva mélyen magamba szippantottam azt a levegőt, amit már jó pár napja nem éreztem. Egy percre nyugalom töltött el, tudtam hogy itthon vagyok. Hiányzott már.

-Végre! – könnyebbült meg Maya is, miközben a gurulós bőröndjét ellenőrizte. -Jó volt Franciaország de semmi pénzért nem hagynám itt az otthonom örökre! – mosolygott körbe-körbenézve ahogy a buszra vártunk. Ahogy várakoztunk, egy nagyobb társaság sétált el mellettünk ránk pillantgatva, miközben összesutyorogtak. Mayával értelmetlenül néztünk egymásra, amint a csapatnyi fiatal a telefonjaikat elővéve fényképeket készített rólunk, ahogy ott álltunk. „A szupermodell csaj jobb választás volt" kiabálta oda az egyik, majd ezután nevetgélve továbbmentek.

-Mondd, hogy ez csak valami vicc! – néztem az égre nagyot sóhajtva.

-Úgy tűnik Magyarországon is gyorsan terjednek a hírek! – húzta el a száját Maya.

-„Kylian Mbappé azért szakított újdonsült barátnőjével, mert rontott a hírnevén"– olvastam a telefonomban felugró cikket. Sejtettem, hogy lesz rólam újra pár cikk az interneten, de hogy ez. Ez szíven ütött.

-Ne olvasgasd azokat! – kapta ki a kezemből a telefonomat Maya.

-Te már láttad őket? – néztem rá kérdőn. Az incidens óta nem voltam fent semmilyen hírportálon, a telefonomon kikapcsoltam a netet és csak vegetáltam, ezért fogalmam sem volt hogy ezúttal milyen pletykák keringenek rólam a világhálón.

-A repülőn elolvasgattam párat, csak hogy tisztában legyek azzal, milyen súlyos a helyzet! – tette zsebre a telefonomat.

-És milyen súlyos? – kérdeztem, már előre félve a válaszától.

-Elég súlyos – biccentett.

-Gondoltam – dörzsöltem meg az arcomat elkeseredve. -Sosem szabadulok már ettől! – mondtam, miközben a szemembe gyűlni kezdtek a könnyek.

-Dehogynem! – bíztatott Maya. -Túl leszünk rajta! Viszont most menjünk haza -mutatott a felénk közeledő busz irányába.

Mikor beléptünk a lakás ajtaján és bevittem a cuccaim a szobámba, melegség fogott el. Itt vagyok a négy fal között, ahol semmi rossz nem érhet, senki nem fotózgathat, senki nem kiabálhat utánam. Csak én vagyok és a gondolataim. Nem is sejtettem, hogy olykor az hogy egyedül vagyok a gondolataimmal sokkal veszélyesebb és mérgezőbb mint az emberek az utcán. Nem tudtam kiverni a fejemből Kylian arcát, ahogy a szemembe mondta, hogy nem vagyok elég jó neki. És Izabella kárörvendő mosolyát, ahogy ő ezt mind élvezte végignézni. A földbe tiportak, riporterek tömkelege előtt. Nekem mégis csak az jár a fejemben, ahogyan megérintett, ahogy előtte rám nézett, a szenvedély amivel csókolt. Hiányzik testének összes porcikája, minden rezdülése pontosan beleégett a memóriámba. Sosem estem még ilyen könnyen szerelembe... Mindig gátlásos voltam, nem adtam át magam senkinek, ezért sem volt senkim az elmúlt időben. Senki sem volt olyan türelmes hogy kivárja azt az időt, ami ahhoz kellett hogy közel engedjek valakit magamhoz. Kyliannél ez teljesen más volt. Már amikor először rám nézett azokkal a ragyogó barna szemeivel és káprázatos mosolyával, tudtam, hogy bele fogok szeretni. És sajnos hamarabb is történt mint ahogy terveztem. Egyik pillanatról a másikra. De a hozzá hasonló srácok már csak ilyenek. Kitanulták, hogyan bolondítsák magukba a lányokat egy szempillantás alatt. Aztán hogy pattintsák le őket, amikor már megszerezték. Ismét a sírás kerülgetett, ahogy álltam ott a szobámban.