Hírnévbe merülve

Ne gondolj rá...

Miután Kylian elviharzott, úgy döntöttem hogy hagyom kicsit lenyugodni és nem fogom keresni. Persze azt tudtam, hogy hibáztam amikor megnéztem a telefonját, viszont nem felejtettem el azt sem, hogy én is haragszom rá. És nem kaptam értelmes választ sem, amikor Izabelláról kérdeztem. Sőt, amikor feljött a neve olyan ideges lett, hogy majdnem eltörte a szekrényem ajtaját. Aztán meg csak úgy faképnél hagyott.

Eltelt már pár nap a kirohanása óta. Nem keresett, nem is írt csak az Instagramján láttam, hogy aktívan posztol és hogy mi történik vele. Rosszul esett, hogy nem érdeklem, de ezúttal megmakacsoltam magam és megígértem magamnak, hogy én sem keresem, amíg nem kapok választ a kérdéseimre.

-Indulhatunk Szofi? – kérdezte a szobámba lépve Maya. Megbeszéltük, hogy a barátainkkal tartunk egy kis bulizós estét, aminek kifejezetten örültem, mert így legalább elterelődnek a gondolataim Kylianről.

-Igen, csak felkapom a kabátom! – válaszoltam és a kabátomat a fogasról lekapva a cipőmért siettem. Most van az első olyan alkalom amióta visszajöttünk, hogy tényleg várom azt, hogy kicsit kimozdulhassak és emberek között legyek.

Mayával eltaxiztunk a bárba, ahova a barátainkkal megbeszéltük a találkát. Már mindenki ott volt, amikor odaértünk.  Az ajtón belépve, Mark mosolyogva integetett felénk az egyik bokszból. Ahogy sétáltunk feléjük azonban észrevettem, hogy egy emberrel több ül az asztalnál, mint a szokásos létszám. Amikor az asztalhoz értünk, pillantottam csak meg, hogy Oliver is ott ül a barátaim között. Nagy szemekkel néztem Mayára, és megpróbálva leplezni a meglepődésemet, köszöntem a társaságnak. Majd ezután megfogtam Maya kezét és a bárpult felé húztam.

-Kérünk magunknak valamit inni! – szóltam oda a többieknek, erőltetett mosollyal. Amikor a pulthoz értünk rárontottam Mayára a kérdésemmel.

-Ő meg mit keres itt? – néztem szúrós szemmel.

-Elhívtam! – válaszolta Maya félvállról és rendelt magának egy fröccsöt.

-De miért? – kérdeztem idegesen.

-Nyugi már Szofi! - kezdte. -Legalább ő majd eltereli a gondolataidat Kylianről. Amúgy is egy seggfej volt – mondta, mire felnevettem.

-Nem kell elterelni a figyelmemet! Ura vagyok a helyzetnek! – válaszoltam kihúzva magam és én is kértem magamnak egy italt.

-Te is tudod, hogy ez nem igaz! – forgatta a szemét. -Megérdemled, hogy odafigyeljenek rád. És ahogy hallottam a történetedből, megvan köztetek a kémia – kacsintott és meg sem várva a válaszomat, visszaindult a többiek irányába, én pedig idegesen követtem, majd mivel már csak Oliverrel szemben volt hely leültem elé. Maya, Mark mellé csapódott és elkezdtünk beszélgetni.

A többiek nevetve figyelték Markot, amint elmesélte mekkorát esett az egyik meccsén a folyosón, és hogy ezt az összes csapattársa sőt az edzője is végignézte. Én is hallgattam a történetet, azonban nem tudtam nem észrevenni a szemem sarkából, hogy Oliver velem szemben szinte csak engem néz. Lopva rápillantottam és megállapítottam, hogy sokkal dögösebb mint múltkor az ajtónk előtt. Feszes fehér pólót viselt, amin keresztül kidomborodtak a kockák a hasán és észrevettem, hogy pár tetoválás is díszíti a mellkasát, ami a fehér pólóban teljesen jól látszott. Haja lezseren jobb oldalra volt simítva, amelybe néhányszor beletúrt. Olyan tökéletesen nézett ki, mintha épp egy divatbemutatóról csöppent volna közénk. Amikor észrevette hogy végigmértem, széles mosolyra húzta a száját, mire elkaptam a tekintetem. Ennyire feltűnő volt? Basszus.

A társaság egy része, egy kis idő után felállt az asztalunktól, hogy kérjenek maguknak új kört a pultnál. Mark egyik haverja Roland, Jenna akivel egy általános iskolába jártunk, Oliver, és én maradtunk az asztalnál. Jenna és Roland egymás mellett ülve nevettek valamin, míg én elővettem a telefonom, hátha Kylian jelentkezett. Oliver hirtelen felpattant, és a mellettem lévő üres székre huppant, mire felnéztem.