Hírnévbe merülve

Ne ess szerelembe...

A stadionba lépve megtorpantam, amint megláttam a folyosókon várakozó sajtósokat. A fejembe húztam a kapucnimat és gyors léptekkel a lelátó irányába siettem. Az edzés már elkezdődött, ezért beültem a leghátsó sorba. Körbe néztem az ülőhelyeken. Most sokkal több néző volt a lelátón, mint általában. Nagy meglepetésemre Izabella is ott ült a székek egyikén egy másik lánnyal. Valószínűleg egy barátnője lehetett, ugyanolyan gyönyörűen tökéletes volt mint Izabella. Magassarkúban és rövid mini ruhában voltak. Hosszú hajuk gyönyörűen omlott vállukra. Mintha csak a kifutóról léptek volna ki. Valamin nevetgéltek, miközben a telefonjaikat nyomkodták. Furcsa, hogy itt látom őt. A buli óta úgy tudtam nem sokat beszéltek Neymarral, mert összevesztek. De akkor ezek szerint kibékültek.

Kylian nem vett észre, fel sem nézett a nézőkre. Nagyon koncentrált látszott rajta, hogy gondolkozik. Amint megláttam a szívem hevesebben kezdett verni. Eszembe jutott ahogyan rám nézett, amilyen szenvedéllyel ért hozzám, majd ezután ahogy elhidegült. Arcának érzéketlensége még most is összeszorította a szívemet ahogy láttam magam előtt. Ezekbe a gondolatokba beleborzongtam. Hogy jutottunk ide?

Miután az edzés véget ért a fiúk egyenesen az öltözőbe sétáltak. Úgy döntöttem, a lelátón maradok még néhány percet és megvárom, hogy a sajtósok és riporterek el legyenek foglalva a játékosokkal hogy ki tudjak surranni az öltözőig Kylianhez. Vajon miért van most ekkora tömeg? Lemaradtam valamiről?

10 perc múlva már szállingóztak ki a fiúk az öltözőből, hogy válaszoljanak pár kérdésre. Tudtam, hogy Kylian nem fog kijönni a riporterekhez, mert utálja a túl személyes kérdéseiket és hogy az arcába másznak. Amikor a sajtósok már kellőképpen el voltak foglalva a kérdezgetéssel, az öltözőhöz siettem. Ahogy sétáltam az arra vezető szűk folyosón Kyliant pillantottam meg amint Izabellával ölelkezik, az öltöző előtt. A lány egy puszit nyomott az arcára és nevetgélt. Megálltam. Éreztem, ahogy egész testemet kezdi elönteni a düh. Kylian ekkor pillantott meg. Amikor meglátott elkerekedett a szeme. Elhúzódott Izabellától és felém indult.

-Szofi, miért jöttél ide? – kérdezte megfogva a vállam. Láttam ahogy Izabella is az irányunkba indul, arcán letörölhetetlen elégedett vigyor. Ökölbe szorult a kezem.

-Miért jöttem ide?? - emeltem fel a hangom hisztérikusan. -Napok óta nem keresel!

-Sok volt a dolgom – válaszolta szűkszavúan. Nem nézett a szemembe.

-Ő volt a sok dolgod? Miatta dobtál? – kérdeztem idegesen, a mellénk lépő Izabellára mutatva.

-Szofi, túlreagálod – nevetett Kylian idegesen. -Nem értem minek ez a hiszti.

A kis párbeszédünkre felfigyelt pár sajtós, akik mögöttünk állva figyelték mi fog kisülni ebből.

-Komolyan ezt érdemlem? Megígérted, hogy te nem fogod ezt csinálni velem. Azt mondtad szeretsz... - folytak a szememből a könnyek. Látszott rajta, hogy csalódott. Közelebb léptem hozzá.

-Hazugság volt az egész? – néztem mélyen a szemébe. Féltem a válaszától.

-Nem kellett volna idejönnöd – mondta kikerülve a válaszadást.

-Válaszolj a kérdésemre! – álltam továbbra is ott előtte. Hallanom kellett, hogy ez az egész igazi volt-e, vagy csak egy színjáték.

-Megmondtam, hogy sírás lesz a vége – szólalt meg Izabella cinikus mosollyal. Ekkor már nem bírtam visszafogni magam.

-Ki kérdezett úgy őszintén? Ez nem rád tartozik, hanem kettőnkre. Mi lenne, ha arrébb állnál még mielőtt a magassarkúd sarka a hátadba áll? – fröcsögtem idegesen. Túl sokat tűrtem már neki. Szavaimtól megdöbbenve hátrébb lépett egy lépést.