Hírnévbe merülve

Büszkeség és balítélet...

"Most már bizonyos vagyok benne (...), hogy nem voltam belé komolyan szerelmes, mert ha valóban átéltem volna ezt a tiszta és lélekemelő szenvedélyt, akkor most a nevét is utálnám, és mindenféle rosszat kívánnék neki."

Jane Austen: Büszkeség és balítélet

A mosdó ajtaján kilépve, forogni kezdett velem a világ. A gyomromban keletkezett hirtelen görcs miatt, a hányinger kerülgetett. Hallottam, hogy emberek lépdelnek el mellettem, de túl hangosan dobogott a vér a fülemben ahhoz, hogy reagálni tudjak rá. A hideg falnak támasztottam a homlokom, és próbáltam összeszedni magam. Tudtam, hogy erősnek kell mutatkoznom, nemcsak a paparazzi és a rengeteg ember miatt, hanem legfőképpen magamért. Hiszen én tehetek arról, ami történt. Megbocsátottam Kyliannek mindent, visszaengedtem az életembe és hagytam, hogy újra fájdalmat okozzon. Titkon már a megbocsátásom pillanatában tudtam, hogy ez lesz, de naivan azt gondoltam Kylian meg tud változni miattam. Ahogy arra gondoltam, vajon mit csinálhattak Naidával, amíg én miatta sírtam és nem ettem egyáltalán, egyre jobban ment fel bennem a pumpa. Hogy ő egész végig amíg én szenvedtem, talált más elfoglaltságot és jól szórakozott mással. Hogy lehet valaki ennyire érzéketlen?

-Hölgyem, jól van? -fogta meg a vállam valaki mire visszatértem a valóságba. Elkaptam a homlokom a faltól és a hang irányába fordultam. A férfi mosdó ajtaján kiszűrődő fény egy kis világosságot varázsolt a sötét folyosóra amikor megpillantottam Eric aggódó arcát.

-Szofi? – nézett rám meglepődve mire gyorsan az arcomhoz kaptam, hogy letöröljem a könnycseppeket a szememből.

-Eric! Nem tudtam, hogy itt leszel! -erőltettem mosolyt az arcomra. Már csak az kellett, hogy Eric megint lássa mennyire ki vagyok bukva Kylian miatt. Főleg úgy, hogy a legutóbbi alkalommal is ő figyelmeztetett, hogy ne maradjak vele.

-A sportigazgatóval jöttem válaszolni pár kérdésre a sajtónak – mondta a falnak támaszkodva, kezét lezseren a zsebébe csúsztatva. -Mi történt?

-Csak kicsit szédülök. Biztos a pezsgőtől lehetett, de már jobb! – rugaszkodtam el a faltól, próbálva hihetővé tenni a sztorit.

-És a szemeid is csak a pezsgő miatt könnyesek igaz? -húzta fel a szemöldökét, egy másodperc alatt átlátva rajtam.

-Most, hogy mondod...-köszörültem meg a torkomat és kezdtem volna a hárítást de a szavamba vágott.

-Szofi, csak egy kis ideje ismerlek de attól még észreveszem ha hazudsz! – húzta féloldalas mosolyra a száját.

-Mi lenne, ha faggatózás helyett inkább meginnál velem valamit? - pattant ki egy új ötlet a fejemből. Kylian ki nem állhatja, ha Eric a közelemben van, szóval ha időzök vele egy kicsit ma este felidegesíthetem.

-De csak egyet! – forgatta a szemét Eric megadóan, mire a vállánál fogva a bálterem irányába kezdtem ráncigálni.

A pincér mellett elhaladva gyorsan lekaptam két koktélos poharat a tálcáról és az egyiket Eric kezébe nyomtam. Közben körbenéztem a teremben Kylian éppen merre lehet, amikor megláttam hogy a csapattársaival ad interjút a sajtónak. A bárpult mellett lévő székek irányába siettem, és felpattantam az egyikre mire Eric a mozdulatomat követve, kérdőn nézett rám.

-Biztos ide akarsz ülni? – nézett körbe az asztaloknál lévő üres helyekre.

-Itt hangulatosabb – szívtam bele a szívószálamba, Kyliant lesve, hogy észrevett-e. A koktél amit levettem a tálcáról kicsit erősebb volt mint amire számítottam, a keserű folyadék végigégette a torkomat.