Megtévesztő Szerelem (BEFEJEZETT)

3.rész

Chris

A tegnap este valami elképesztő volt. A búnyók számomra teljesen megszokottat, de az hogy egy lány miatt keljen... még ilyen sem volt. A legjobb az lesz ha távol tartom magam tőle... már amennyire ez lehetséges.

Ezen elmélkedem kora reggel az ágyamban míg egy telefon hívás meg nem zavar.

- Reggelt... - szólal meg Max.

- Hogy, hogy ilyen korán? - kérdezem.

- Tegnap este hamar felszívodtál haver! Túl gyorsan eltűntél! Történt valami? - kérdezi kíváncsi hangon.

- Majd el mesélem... - és ezzel együtt megszakítom a hívást. Nem igazán van kedvem magyarázkodni neki.

Nehezen, de kimászom az ágyból, és elkezdek készülödni.
A suli elé érve örömönre szolgál hogy, Max másnapos arcát láthatom, meg elsőként.

- Újabban rám nyomod a telót haver? - nevet. - Szóval mi is történt tegnap el mesélnéd? - néz rám kialvatlan, de kíváncsi szemekkel.

- Nem hallottad még azt a mondást, hogy aki kíváncsi hamar megöregszik?

- Azért hadd legyek kíváncsi... kicsit!

- Nem éreztem jól magam a bunyó után, ezért hazamentem!

- A csajjal ugye?

- Igen hazakísértem. De nagy dolog majd nem hogy egy utcában lakunk.

- Oké... nem kérdezek többet mert leszeded a fejem!

- Nah az tuti! - nevetek rá, és erősen megveregetem hátát. - Menjünk kezdődik az óra!

- Azta... Christofer Luciano tanulni akar? Ez nem semmi!

- Vagy az óra vagy megint takaríthatod velem együtt az öltözőket késésért...

- Oké oké! - teszi fel kezeit megadóan. - Menjünk.

***

A második óra után készülünk menni a büfébe kaját venni amikor megpillantom őt... észtvesztő. Háta mögé lopakodva közeledek, és halkan a fülébe suttogok.

- Szia... - mire ő ilyedtében a füzetével akar arcon csapni, de gyorsabb vagyok, és elkapom csuklóját. - Nyugi babám! - vigyorgok rá, ő pedig összeráncolt szemekkel húzza ki csuklóját tenyeremből.

- Megtennéd hogy nem hívsz így?

- Hogy van a bokád?

- Jól... köszi - türi füle mögé hajtincseit zavartan.

- Rendben - válaszolom egyhangúan.

- Köszönöm...

- Micsodát?

- A tegnapi estét... mármint - rázza meg a fejét. - Hogy hazavittél, meg minden.

- Jah, semmiség!

- Oké... öhmmm... te is ide vársz?

- Igen azért álltam be mögéd! - mosolygok rá, amitől újra elpirul.

- Értem... - fordít nekem hátat a sorban. Eléggé hosszú ez a sor vajon meddig kell itt ácsorognom még?

Már több mint öt percre állok a sorban, és mögöttem is egyre hosszabb a sor. Hirtelen valaki erőteljesen meglök minket, én pedig Stellához simulok hátulról, még a derekát is megfogom egy pillanatra.

- Hé! - fordul felém, és kezeimet egyből lelöki magáról, de ekkor elölről lökik nekem, ő pedig kezeivel a mellkasomon támaszkodik meg. Lenézek rá, és összeszoritott szemekkel várakozik.