Megtévesztő Szerelem (BEFEJEZETT)

18.Rész

Chris szemszöge.

Végre, a saját ágyamban ébredhetek. Örülök neki, hogy egy héttel hamarabb haza engedtek a kórházból. Most már kitudom magam pihenni.
Meg fájnak a sebeim, de kibírom. Azt hittem, tényleg meghalok. Szerencsém volt. Jut eszembe, elakartam vinni Stellát moziba. Igaz, hogy még reggel nyolc óra van, és szombat, de attól átmegyek hozzá, és meglepem. Felöltöztem gyorsan, és indultam is volna az új kocsimhoz, ha anya meg nem állít.

- Hová, ilyen kora reggel? - néz rám kérdően.

- Stellához - felelem.

- Légy óvatos kérlek - feleli aggódva.

- Megígérem - mosolygok, és kocsiba szállok.

Hamar megérkeztem, és becsöngettem.

- Ki lehet, az kora reggel? - hallom Stella anyukájának hangját. Biztos kicsit mérges.

Kinyitja az ajtót, és meglepődve néz rám kócos hajjal, köntösben, de hozzá teszem, hogy így is gyönyörű.

- Szép jó reggelt - mosolygok rá.

- Nahát Chris... Neked is szép jó reggelt. Gyere, csak be.
- Stella, még alszik. Mostanában elég rossz alvó.

- Miért, mi történt vele? - kérdezem aggódva, közben helyet foglalok.

- Amióta megismert téged elmúltak a rémálmai. Folyton rólad beszél, és látom hogy boldog veled, ami nekem mindennél többet ér. De már negyedik hete, hogy újra visszatértek a rémálmai.

- Tehát, a baleset óta - felelem.

- Pontosan. Elmesélte mi történt veled. Ha, láttad volna milyen össze tört volt.

- Sajnos, hogy volt benne részem - nézek magam elé.

- De végre jól vagy, és ez a lényeg.
Kávét, vagy teát? - kérdezi mosolyogva.

- Köszönöm, egy teát kérek - mosolygok vissza.

Eltelt egy kis idő, míg beszélgettünk. Nagyon jól tudom miről szólnak Stella rémálmai, de nem akartam felhozni. Nem szerettem volna kényelmetlen helyzetbe hozni.

- Anya ki van itt? Mi ez a hangoskodás? Még, csak kilenc óra!

Felébredt, az én gyönyörűségem. Hallatszik a hangján milyen álmos.
Ott ülök az asztalnál ő, pedig kócos hajjal, egy pólóban sétál felénk. Nem veszi észre, hogy én is itt vagyok, mivel nagyon dörzsöli szemeit. Én pedig kihasználva az alkalmat, végig nézek formás alakján. Kell egy pár másodperc mire észbe kap, hogy itt vagyok.
Tágra nyílt szemekkel néz rám.

- Te meg?... - mutat rám. - Anya, miért nem szóltál? - kérdezi felháborodva.

- És te! Te... Miért nem hívtál, hogy jössz? - szegezi rám makacs tekintetét, közben próbálja takargatni magát, de semmi esélye nincs rá.
Egy pillanatra a pohárra nézek, és széles mosolyra húzom számat. Csak szemeimet emelem édesanyjára, aki ugyanúgy kuncog orra alatt.

- Nevessetek csak! - vágja fejünkhöz, és felszalad szobájába.

Pár perc múlva utána megyek, és beosonok a szobájába. Hallom, ahogy dörmög valamit az orra alatt, közben ruhái közt matat. Közelebb sétálok hozzá, és amikor bezárja a szekrényt, kezemmel megtámaszkodnom fölötte, és szorosan a szekrénynek préselem. Némán mered rám tekintete. Közel hajolok hozzá annyira, hogy ajkaink súrolják egymásét.

- Annyira..., gyönyörű vagy.

- Te, meg annyira őrült!

- Miattad vagyok őrült!