Megtévesztő Szerelem (BEFEJEZETT)

17.Rész

Stella szemszöge.

Fogalmam nincs, miért rohant el úgy tegnap Chris, és az idegesít a legjobban, hogy még hívni sem tudtam. Remélem, azért elmagyarázza, miért rohant úgy el.

– Stella? – kiabál anya.

– Már fent vagyok! – kiáltom vissza hanyagul, az ágyból.

Felállok, felöltözöm, és reggeli után irány, a suli.

Alig várom, hogy beszélhessek végre Chrissel, de mint megtudtam Emilytől nem jött. Valahogy éreztem, hogy ez lesz.

– Honnan tudtad, hogy nem jön suliba? – kérdezem kíváncsian.

Egyértelmű választ kaptam. Max üzente neki. Ezek szerint, ő sem jött suliba. Azért, ez kicsit furcsa. Vagy, csak én gondolom túl az egészet? Mindegy is suli után megpróbálom újra felhívni Christ. Meg kell próbálnom koncentrálnom, hiszen nagydogát írunk ma. De, nem megy! Annyira, ideges vagyok! Miért, kell ezt csinálnia?
Miért, nem tud legalább egy "Jól vagyok, később hívlak„ üzenetet hagyni? Ez a második alkalom, hogy hirtelen felszívódik, és csak másnap tudom meg mindig, hogy mi történik vele. De, miért agyalok én ezen? Koncentrálj már! Gyerünk Stella!

– Hé, Stell? – suttog Emily a fülembe.

– Mi, az? – kérdezem halkan.

– Jól, vagy? Látom, hogy valami aggaszt, és ne próbáld meg azt mondani, "hogy jól vagyok", mert látom ám, hogy valami nem oké – bökdös a tollával.

– Csak zavar, hogy nem tudtam beszélni Chrissel, amióta úgy elviharzott tegnap. Semmit sem tudok róla – felelem.

– Csak, nyugi. Később, biztosan fogsz tudni beszélni vele. Próbáld megoldani a kérdéseket, hamarosan vége az órának – biztat mosolyogva.

– Igen, igazad van – válaszolom mosolyogva.

Kicsit megnyugtattak Emily szavai, így be tudtam fejezni a feladatokat, még jelző előtt.

Tesi volt, az utolsó órám így utána egyből haza indultam. Anya persze mint mindig, most sem volt otthon.
Hazaérve ledobtam a táskám. Enni nem volt kedvem, ezért fel is mentem a szobámba. Úgy gondoltam, veszek egy jó, forró fürdőt. Rám fér, mert csúnyán megizzattam. Tele engedtem hát forró vízzel a kádat, és teljesen elmerültem benne egy percre. Ahogy, csukva voltak a szemeim, láttam magam előtt Christ. Láttam, ahogy közel sétál hozzám, és a karjaiba zár. Azután, pedig megcsókol.
Hogy, tudtam így beleszeretni a suli legmenőbb, és egyben, legrosszabb pasijába? Annyi hibája van, mégis annyira tökéletes. Folyton rá gondolok, ahogy rám néz, főleg mikor "úgy„ néz rám. Azzal, a telhetetlen vággyal, ami nála talán sosem múlik el. Amikor hozzám ér, amikor megcsókol. Bármilyen nehéz is ezt beismernem, de a függője vagyok. Visszavonhatatlanul beleszerettem, már az első nap. De, hogyan? Hogyan, tud az ember szerelembe esni első látásra? Miért, szerettem bele?
Oké tudom, hogy helyes, meg cuki, és irtó aranyosak a zöld szemei, nah meg ott van az irtó szexi teste..., de akkor is? Nem tudom, miért történnek így a dolgok, talán így kell lennie. Ezen gondolkodtam fürdés közben míg, a csengő hangja meg nem zavart. Ki, lehet az ilyenkor? Míg kiszálltam a kádból folyamatosan halottam, hogy valaki veszettül nyomja. Időm se volt, még felöltözni sem. Gyorsan magamra kaptam a köntösöm, feltekertem a hajam egy kendőbe, és siettem az ajtóhoz.
Félig kinyitottam, és Max állt az ajtóban.

– Szia! Hogy, hogy te itt? – kérdezem, közben elbújok kicsit az ajtó mögé.

– Beszélhetnék? Elég fontos dologról van szó, ezért is jöttem el. Máskülönben, felhívtalak volna – feleli komoly tekintettel.