Az ismert Ismeretlen (Wilbur ff) [Befejezett]

《~1~》

~~~

Épp késésben vagyok, az edzés 20 perccel tovább tartott, de már is kések. Pedig megígértem nézőimnek, hogy ma egy szuper hosszú streamet fogunk tartani, méghozzá egy horror játékot. Nem vagyok oda értük, sőt remegve fogok álmodni éjszaka, de ígéretet és fogadást mindig be kell tartani. Hogyan is vesztettem el ezt a fogadást a nézőkkel szemben, rövid sztori így el is mondom. Épp minecraft stream maraton volt, ami annyit jelent nálam, hogy 6 óra minecraft volt. Ilyet szoktam tartani minden hónap egyik hétvégéjén, más játékokkal is. És kihívtak, hogy ha nem találok 5 percen belül gyémántot, horrorral kell játszanom. Elfogadtam,  így már minden érthető. Nem találtam.

Elköszönt az edző, és én már csörtettem is ki. Nagyon szeretek kosarazni, nem arról van szó. Betértem az öltözőbe, picit megmostam arcom, felvettem a ruhám, ami egy melegítő nadrágból és egy crop topból állt. Csapattársaimtól elköszöntem és rohantam haza. Miközben a buszra vártam, ami természetesen késett, ami most jól jött hisz lekéstem volna, kiírtam Twitter-re, hogy késni fog a live de meg lesz tartva ne aggódjanak.

Megérkezett a tömeg nyomorgató szállító eszköz, ahova bérletem felmutatva szálltam fel. Leültem az első üres székre és vártam, hogy haza vigyen. Mákom van hisz a buszmegálló a házam előtt van. Így nem kell onnan hazasétálnom.

Vezeték nélküli fülhallgatóm elővettem és bekapcsoltam egy lejátszási listát melynek neve „Pov: Kell egy ölelés neked". Nem volt rá szükségem, de jó számok vannak benne így hallgattam. Brighton sötét utcáin, ahol csak a lámpák pislákoló fénye világította be. Szép látvány volt.

Megállt a busz, 4 állomás és otthon vagyok. Egy idős hölgy tolakodott fel 6 tömött Tesco-s zacskóval. Volt egy csomó hely így nyugodtan néztem ki az ablakon, mint előtte. Szerencsére a szokásos nyomor ma nem volt megtalálható a buszon.

A táskám a mellettem lévő széken ernyedt fáradtan ahogy én is. De valaki belebaszta az ölembe. Riadtan néztem fel, és a Tesco-s néni volt. Átváltott arcom komorrá majd lehúztam a maszkot.

-Mit tetszik művelni hölgyem? - próbáltam az illedelmes felé vinni a beszélgetést.

-Leülök, miért mit tegyek álljak 6 zacskóval? - vágta be a flegmát a nyanya.

-De van egy csomó hely, miért engem kísért?

-Miért? Szerinte egyedül utazni jó?

-Igen. -váltottam a stílusára.

-Hát nem, pont ezért ilyenek a mai fiatalok. -nyomta le a seggét arra a helyre, ahol eddig a táskám volt.

Nem mondom, hogy a hölgy a vékony éveibe tartott, és hozzá tesz, hogy 6 szatyra is volt, rendesen neki préselt az ablakhoz. Rakosgatta jobbra balra a zacskókat. Végül rám nézett. Visszanéztem rá.

-Szabad? -ejtett bele két szatyrot az ölembe, ami tele volt csirke farháttal és zsemlével.

-Szerintem nincs választásom. -mosolyogtam rá, de ezt ő nem látta a maszkom miatt.

-Miért hord maszkot? Esetleg leprás? - vicceskedett a nő, a leprával. Kinéztem volna belőle, hogy ő abban a korban is élt. A 19. században.

-Hogy ne...-nem fejeztem be. - Így jobban...-ezt se. - Mit érdekli? Ön csak egy nő a buszról.

Zártam le a beszélgetést. Visszadugtam a fülem így már pökhendi válasza nem jutott el hozzám, hála istennek. Enyém a következő állomás és ki kell verekednem magam egy hegyomláson. Megnyomtam a gombot, ami felettem helyezkedett el. A szatyor húst és zsemlét az asszony ölébe dobtam, majd át másztam az előttem lévő ülésekre a kettő fejtámla közt lévő pici helyen. Visszanyúltam táskámért.