Az ismert Ismeretlen (Wilbur ff) [Befejezett]

<|15|>

Bűntudat erősen nyomja a szívem. Ráakaszkodtam arra az emberre, akit 2 hónapja ismerek csak. Hálásan nézek rá, ő meg csak vigyorog. Bíztató aura veszi körül, ami engem is egy csalfa mosolyra kénysztet.

Kellemes illat fogad e "csöppnyi" házban. 'Az ő illata'- emlegetem magamban. -'Mindent eláraszt!' Meglepően, de egy jól eső borzongás futott végig rajtam. Mintha a hideg rázott volna ki, de annál sokkalta jobb érzés volt. 'Haza tértél!'-dirigálta egyre jobban a hang.

Hátra néztem és ott állt mögöttem. Szótlanul, mégis sokatmondóan. Bizakodva, mégis aggódva. Támogatóan, mégis fenyegetően. Alig ismerem még. Két hónap nem volt sok mindenre elég. Kettőnk közt picit nehézkesen kezdett belendülni a történet szál, és most itt vagyok nála és szinte beköltöztem.

-Mivel vendégszobám nincs, és a nappaliban nem aludhatsz, így nincs sok választásod. - mosolygott a végtelenbe, miközben keze vállamon pihent. - Nem mintha ma baj lett volna vele.

-Ennyire gáz voltam? - néztem fel rá.

-Oh, dehogy is! Csak túl aranyos. Olyan bájos, szemeket még nem láttam lánytól. Olyan voltál, mint egy kis óvodás.

-Szóval egy óvodással aludtál együtt 25 éves korodban? Ezt nem büntetik? - vigyorodtam el.

-Nem, ha az ovis kéri! - lépett beljebb a házba az egyik bőrönddel.

Vigyorogva, szinte már vicsorogva lépkedtem az örömtől. Imádom, túl kedves hozzám, túl őszinte hozzám, és túl... túl Ő. Egyszerűen csak elolvadok tőle. Lassan haladtam utána, nehéz volt, ő is mosolygot, de úgy mintha a világ legjobb dolga történt volna vele. Levakarhatatlan, már-már grimaszos mosoly terült el mindkettőnkön.

Felérve az emeletre, nagyszerű és egyszerű mozdulatokkal botladoztam végig, a már jól ismert szobáig. Az ajtó nyitva volt, sápadt fény szűrődött ki rajta. Néha pislákolt, néha egyszerűen csak éget. Az ajtó küszöbnél megállva elemeztem a dolgokat.

Will lerakta a bőröndöm a bal sarokba. Derékre tett kézzel, dühös arckifejezéssel méregeti a lámpát. Szinte forr, ha most az az égő látná bosszús arcát elfutna, de sírva.

-Kiégett! - csóválta meg a fejét. - És nem tudom van-e itthon másik. - nézett le rám.

-Akkor huss! Nézd meg! - mosolyogtam rá.

Lassan lökdöstem be a táskát, sikeresen földet ért. Majd jött a szép kék bőröndöm. A régi kalandok résztvevője, mikor Will és Tommyval először találkoztunk a vonaton. Akkor nem gondoltam volna, hogy egyszer pont az ő házában leszek, és épp költözök. Akkor még nem tudtam, hogy képes leszek mind erre, annyira Graysonra voltam támaszkodva, hogy észre se vettem mit is akar velem tenni.

Bőröndöm tolva, tódultam be a szobába, majd álltam meg a közepén. Na és a valóság. A gyönyörű, most már biztos, hogy bajt okozó, bőröndöm megakadt abban a nyúlfasznyi küszöbben és olyat taknyoltam előre, hogy az csak nézni lehetett, de felfogni nem.

Meglepett arccal bámultam a túl közelinek vélt padlót, és a rajta elhelyezett ízlésesen mintás szőnyeget, amire azért ráfért volna egy porszívózás. A kényelmetlennek talált bőröndön, nagyot hasalva Will kacaja hangzott fel, és visszhangzott. Boldogság, és öröm hangja töltötte meg a szoba terét. Az én röhögésem is hallatszódott persze. Amig nagyot puffanva le nem gördültem a bőröndről.

-Jól vagy? - jött oda a fiatal ember segíteni. - Nem tudom mivel vagy elátkozva, de nagyon sikeres lehet.

-Kezdem érezni én is a hatását. De lehet, ha nem lennék szerencsétlen, nem találkoztam volna veled. - keltem fel.