Az ismert Ismeretlen (Wilbur ff) [Befejezett]

<|20|>

-Nem fogom visszahívni.- néztem a srác zöld szemeibe.- Akkor csak kiakadna...

-Miért? Szerinted ha odaállsz az ajtóba elé, nem fog?- tárta szét kezeit.- Főleg úgy, ha én állok mögötted?

-Miért haragudna rád? Vagy mi a szart csinálna veled?- mind ketten idegesek voltunk.- Nem is kell jönnöd ,ha nem akarsz...-ültem le a kanapéra.

-De, elmegyek. Miattam mentünk ki sétálni.- ült szorosan mellém.

-Te mennyire ismered Willt?

-Öhm, szerintem egész jól... miért?

-Mennyire kezeli jól, az ilyen stresszes helyzeteket? Mire számítsak? - féltem ,hogy Wilburnek gondot okoztam.

-Huhaaa... lehet nem aludt éjszaka... és se a többiek amúgy. - teljesen megnyugtat, köszi Dream.

-Induljunk akkor! Mielöbb látni szeretném!- indultam a cipőmért ,amit gyorsan fel is húztam.

Alig bírtam sétálni a bokám miatt, de muszáj volt. Megszokásá vált, az út csendes volt. Sose értettem ,hogy miért mondják ,hogy a csend a legrosszabb, már megértettem. Sötét csend szállt ránk. Idegesen dörzsöltem az ujjbegyeim egymáshoz, Clay kapkodta a fejét minden kis zajra. Feszültek voltunk. Én nem tudom mire számítsak, se ő. Amikor Graysonnal összevesztem, természetesen aggódott értem, de gondolom nem tudta annyira átérezni. De most vele történt meg, teljesen más a szitu ,de egy pont nem. Én. Mindenben ott vagyok én.

~~~

Kopogtattam az ajtón. Ideges trappolás, majd egy zár kattanás halladszódott. Az ajtó kivágodott. Will állt ott. Hatalmas ölelésbe húzott, amit viszonoztam. Majd eltolt, a szemembe nézett, egy kósza hajtincset eltűrt szemem elől. Nem volt friss a srác. Méretes lila táskák a szemei alatt, irtó kócos haj. Nem aludt, Dreamnek igaza volt.

-Hol jártál?- kérdezte.- Miért van veled Dream?- léptünk beljebb a házba ,mind hárman.

-Elmentem sétálni, és ott találkoztam vele.- hazudok, de miért?

-És azért szólni nem kéne, hogy amúgy nem haltam meg, nem raboltak el, jól vagyok? Vagy valami?- akadt ki.

-Bocsá...

-Nincs bocsánat. Aggódtam érted, erre te csak úgy se szó ,se beszéd eltűnsz? Szerinted , nem kellett volna egy üzenetet hagynod? Egy valami kis jelet ,hogy még élsz?- tárta szét a kezét.

-Nem akartalak megijeszte...- újra közbe vágott.

-Oooh, pedig sikerült! Féltem ,hogy csinálsz valamit. Rosszul voltál, féltél, és ideges voltál! Felismerték a hangod, amit gondolom nem akartál. Nem voltál olyan állapotban ,amiben tudom ,hogy nem csinálsz semmit! Múltkor a kibaszott tengerbe akartál ugrani Gray miatt! ÉS MOST MEG ELTŰNSZ ÉS NEM SZÓLSZ SEMMIT?- a végén már ordibált.

-Ne ordibálj velem!- háborodtam fel könnyekkel a szemembe.- Egy felnőtt nő vagyok, ha elakarok menni sétálni NEM KELL SENKI TUDTÁRA ADNI ,HOL VAGYOK! Nem egy pisis gyerek vagyok akire vigyázni kell! Nem mondhatod meg ,mikor mit csináljak!

-Oo , dehogy is nem! Amíg az én házamban laksz, amíg én vigyázok rád...

-Most komolyan ezzel jössz?- szóltam közbe.- Te nem engedted ,hogy az irodámban aludjak! Te nem engedted, hogy elmenjek sétálni, a tenger partra amikor rosszul voltam. KI A FASZOM MONDTA ,HOGY MEGAKARTAM VOLNA ÖLNI MAGAM? Ha azt mondom, elmegyek megnézni a tengert közelebbről, az egyből azt jelenti, hogy öngyilkos akarok lenni?- bőgtem. Ezernyi könny hullott alább. Meginogott féltve adott bizalmam.