Az ismert Ismeretlen (Wilbur ff) [Befejezett]

<|11|>

A szekrényemben nincsen semmi olyan gönc, amit felvehetnék. Egyáltalán nincs , és kezdek pánikolni ,hisz fél óra múlva már mennem is kell. Tanakodva nézem, dobálom, elemzem a ruháim ,de semmi!

-GRAAAY!- kiabálok neki.- Segíts!

-Mi a baj?- lihegve áll meg az ajtómban.

-Öhm, mit vegyek fel?- mosolygok zavartan.

-Kikészítesz engem... na de hova mész?- ült le az ágyra.

-Willel ,de titkos. És nem tudom mit is vegyek fel!- nézek rá szomorúan.

-Vedd fel a virágos ruhát, a bőr dzsekit, egy nut színű harisnyát és a fűzős lábszárközépig érő csizmád.- ámulva bámulok rá.

-Imádlak!- öleltem át ,majd futottam a kiválasztott ruhákkal a fürdőbe.

-Holnap akkor ráérsz? Mert igazán jó volna ha jönnél.- az ajtó tompított hangszínjén ,de még így is jól értettem.

-Igen, menni fogok, igyekszem!- léptem ki elé ,elkészülve.

~~~

Fáradtan mentem haza, legalábbis haza fele. Moziban voltunk , és valamilyen szuperhősös filmet néztünk, én inkább Wilt néztem.

Ahogy a szemében, tökéletesen visszacsillogott a film, amikor a fények táncot jártak az arcán. A cuki mosoly, mely ellepte. S mikor finoman rám tekintett majd vissza fordult , s mosolya nagyobbra nőt.

A kedvenc részem márcsak az volt ,mikor megfogta a kezem, és még elmentünk egy órát sétálni. Persze, mindig éjszakába nyúlóan. A csillagok a mi kísérőink. Mikor ők felbukkannak ,mi is megjelenünk a tengerparton.

Ha kéne mondanom, olyan részt amit imádok, az Wil lenne. Nem a séta, nem az égbolt, sem a tenger. Hanem Ő.

Betoppantam a házba, majd kabátom felakasztottam. Csizmám hangosan koppant a padlón , sarkam dörzsöltem, fájdalmas ilyen lábbelit hordani. Kínzás!

A kezemmel a kapcsolót kerestem, hogy végre felkapcsoljam a lámpát, és vámpirként szisszenyek fel, takargassam az arcom, míg szemem meg nem szokja a hirtelen fényt.

-Hol voltál?- a világosságban megjelent Gray.

-Én csak, elvoltam. Willel.- mosolyogtam rá.

-Tényleg?- nézet rám csalódottan.-Máshova nem kellett volna menned? Vagy inkább jönnöd?- tette kereszteb karjait.

-Nem tudom, mindjárt megnézem!- léptem kettő a konyha felé ahol a naptár van. Hirtelen csapot meg mély baritonja Grayson-nak.

-NE JÁSZD MÁR!- feszülté vált a hangulat.

-Mit?- értetlenkedtem.

-Tudtad, és tudod is ,hogy ez fontos volt! Nekem az! De amióta azzal a hülye Willel vagy ,állandóan hanyagolsz!

-Na most álljon már meg a fáklyás menet!

-Ne merj felháborodni! Ez volt a diploma ebédem, te meg elmész randizni!

-Jaj hát az csak egy ebéd...

-Nem ,nem "csak" ebéd! Nekem számított. És nekem meg te számítottál volna. Mindig is támogattalak, és te is! De kezdesz szétcsúszni!

-Na tudd, hol van a határ! Nem nem csúszok szét! Hadd éljem az életem, ha nem megyek el egy hülye ebédre, nem megyek el arra kurva ebédre!

-Dorothy! Kapd összemagad vagy bajok lesznek!

-FOGD MÁR BE! KÉRLEK, ne próbáld már kontrolálni az életem! Ez monoton stabilitás amit életnek nevezel TE az nem az! Miért nem engeded ,hogy éljek huszonnégy éves vagyok!

-Dothy, én védeni akarlak! De nem engeded mert egy bunkó, forrófejű makacs ember vagy! Vedd észre azokat akik segíteni akarnak neked és meg ne próbáld még egyszer elmondani ,hogy "megfulladsz" az unalomban ,mert nem igaz!

-KÖCSÖG VAGY! Rám akarod erőltetni azt, ami neked jó! DE NEKEM AZ NEM JÓ!- tártam szét tehetetlenül karom.

-Hidd el ,jó neked! Múltkor mikor kitörtél a hámból, mi is történt? ÖSSZETÖRTÉL! Csak akkor kellek neked ,amikor szar a kedved , de én mikor számítok neked? Mikor fogsz végre felnőtként viselkedni és nem egy kurva picsaként?

-Ez nem volt szép!- fordítottam hátat.

-Az nem szép, hogy csak kihasználsz!- már kiabált, nem bírta tovább.- Ha szar a kedved én egyből legyek melletted, de ha fordítva van már nem számít? Amint beleszerettél abba a srácba teljesen megváltoztál! Össze fogsz omlani újra, és ezt te is tudod, csak nem látod be magadnak! Már azt is tudod hogy mikor, csak próbálod a rózsaszín köddel elfelejtettni magaddal, pedig nincs is! Ő nem szeret viszont! Egy barátnak tekint rád!

-Hagyd abba!

-Egy önfejű barom vagy ,aki nem bírja belátni saját vesztét!

Sírva rohantam el. Grayson túllépet egy határt. És azt a határt  ,ami azt jelenti túl jól ismer. Csak két éve stabill az állapotom, és két éve van hogy nem omlottam össze.

Végre élni akarok ,de nem engedi! Az isten áldja meg a faszát, huszonnégy éves vagyok, és azt csinálok amit akarok! Kurvára nem mondja meg ,hogy mit csinálok, kurvára nincs semmi hozzászólás az életemnek! Egy fasz, egy méretes lófasz. Azt hiszi ért hozzám. Pedig nem. És...és Wil is szeret. Muszáj ,legalább a szemem tetszen neki.

~~~
Szememim kétszeresére dagadt. Fáj a könnytől ,mely kicsípte. Vagy ezernyi papír zsepkendőt elhasználtam. Négy órája ülök itt és imádom ,hogy már csak a saját keserűségemen is sírok.

Három kopogást hallok, majd benyitnak hozzám. Egy adag popcorn kíséretében legjobb barátom lép be az ajtón.

-Bejövök, rendi?- ül le az ágyra. Csak a folyosóról jön be némi fény.

Picit bólintok lerakja közénk a tálat majd szemembe néz.

-Bocsánat.- ennyit mond se többet se kevesebbet. Sírva a nyakába borulok, majd szorosan megölelem.

-Nagyon sajnálom egy méretes farok voltam veled, minden , na jo majdnem minden szavad igaz volt. Esküszöm, többé nem fordul elő.

-Jól van, semmi baj!- ölelt át ő is.- Majd bepótoljuk. Csak egyet ígérj meg.

-Ne is mond, esküszöm betartom.- engedem el.

-De azért elmondom mit.- nevet fel egy kicsit.-Vigyázol magadra, és nem leszel pöcs.

Hála isten ,kibékültünk. Nekem kellett volna mondanom bocsánatot neki, s nem pedig fordítva. Utálom ezért magam.

-rövid rész, bocsi-