Az ismert Ismeretlen (Wilbur ff) [Befejezett]

<|25|>

A hold teljes erőbedobással próbálja fényspóráját terjeszteni a láhatatlan közegben. Hatalmas fehér, sápadt fény tolong a levegőben, ami visszacsillan a fák nedves leveleiről, a harmatos fűről, a kellemes hajnali zápor után ,oly békés ,oly csendes a világ... bárcsak mindig hajnali zápor után lenne.

De számomra ez a hajnal nyugtalanító. Az éjszaka közepén felriadtam ,olyan fél kettő, három negyed kettő fele, azóta nem tudok aludni. A szívem zakatol, az agyam kattog ,a lelkem ég. Ösztönöm rosszat sejt, de nagyon rosszat. És ha jól emlékszem, egy kisebb csattanást hallottam amikor felébredtem, nem a közelben volt, talán pár utcányival arrébb, de én hallottam, és azóta azon rágódom. Bármennyire szép az ég, kellemes a pillanat, nyugodt a természet, én lángban égek, a tudatlanság lángjában.

Wilbur boldogan szuszog az ágyban, halk lélegzet vételei nyugtatják a feldult belsőm, de nem eléggé ,hogy eloltsa a tüzet. Rá nézek, barna göndör tincsei szemébe lógva, szája néha megremeg, mintha mondana valamit, de semmi. Ő alszik. Odaülök az ágyba mellé, haját kisöpröm szeméből, engem nagyon zavarna álmomban ,ha valami az arcom csiklandozná. Végig simítok arcán, majd áll vonalán megragad a kezem, hüvelyk ujjammal körkörösen simogatom arcát, egy apró, alig észrevehető mosolyra kanyarodik szája, de nincs tudatánál. Megpuszilom a homlokát ,majd a füléhez hajolok "Szeretlek Will, sose akarlak elveszteni már, örökké melletted leszek, én ismert ismeretlenem!"-majd felkelek melőle és kisétálok a szobából.

A konyhában vizet teszek a tűzre, és keresni kezdek egy kis teafüvet. Vagy is filtert, bár nem úgy néz ki ,mintha Willnek nagyon lennének ilyenjei. Mindehol kávé van. Amikor beteg voltam , valamit adott nekem, valami tea szerűséget, abból csak még van valami, nem? Egyre csak nyitogatom azokat a kibaszott szekrényeket, de semmi, az agyvizem is könnyedén felforr, ha épp zakatol... és most nagyon teszi... csak egy meleg tea kell, ahhoz ,hogy megnyugodjak, nem kértem sok mindent, csak egy ,kibaszott filter teát.

Könnyeim útnak ereszkednek, a fejem hasogni kezd. Nem tudom mi ütött belém. A szekrények ajtaját is próbálom minél csendesebben csukogatni és könnyeim fátyol szerű képződményén átlátni és keresni. Már csak egy szekrény maradt, ha ott nem lesz, én nem tudom mi lesz velem.

Az utolsó szekrényt kinyitva megtekintem elfolyt mását egy teás doboznak. Megtaláltam! Ugrálva érem csak el, sarkát egyre jobban kipöckölve, hogy egyszer végre meg tudjam fogni. Végre annyira kicsúszik ,hogy rá foghassak, és egy hatalmas huppanással, a teával kezemben a földre érkezem. A tüzön hagyott víz, már szinte két lábon fut ki a teáskannából.

Egy hatalmas bögrébe öntöttem a vizet. A filtert hanyagúl belehajítottam, majd a madzagot a bögre fülére kötöttem ,és kisétáltam a tornácra, ami a tengerre nézett. A szokásos fotelbe bele ültem. Takaróm nem volt, egyetlen dolog ami melegített az a tea, és az égető bögréje. Kezem már nem érzem, ha ránézek csak egy pipacs vörös kézfejet látok, alatta pedig két szinte már fehéres kék lábfejet. De nem mozdulok.

Csak nézem ,ahogy a hajnali nap sugara kezd feltörni a vad és háborgó tenger fölé. A zápor hagyta cseppeket vörös fény tölti meg ,ahogy a harmatos füvet is. A vörös szín még kevésbé nyugtat meg, mint a fehér ,halovány. De csak nézem, ahogy jön fel a nap, a madarak felkelnek, és csiripelve hívják párjukat, akik már melletük is van, az első bogárral, amit fogtak nekik. Bele iszok meleg teamba, amiben a tea még nem keverődött el, szóval a teteje ,az csak meleg víz.

-Dorothy, hát te?- Will hangjától összerezzentem.

-Szia, csak nem tudtam aludni.- vontam vállat és kortyoltam bele a teámba, kérdések elkerülése céljából.

-Te sírtál?- megráztam a fejem.- Te sírtál...- lép oda elém, majd leguggol.-Mi történt?

-Csak ... nem tudom, talán kiakadtam...- válaszoltam alig hallhatóan, de sajnos értette.