Az ismert Ismeretlen (Wilbur ff) [Befejezett]

<|23|>

Az autó dugig lett cuccokkal, hisz amiket vett itt brightonban S.O.S.-ben mert elfelejtett hozni az mind plusz teher lett. A kicsi autó pedig nem bírja olyan jól ha megrakják, és én se látok ki az ablakon amúgy.

Anyós ülésre úgy besurrant Dream ,hogy csak az ajtocsapódást hallottam és azt ahogy a rádiót feltekeri. Marha boldog volt, és iszonyatos öröm szag terjengett körülötte. Hogy miért azt nem tudom. Amint meszólalt a szám részlet a rádióból 'kiss me slow' Ed hangján gyönyörűen átjöttek az érzelmek, de Dream arcán is. Átváltotta a szorongás és a félelem az érzelmek területét.

-Na hova a nagy boldogság?- kérdeztem könyökömmel oldalba bökve.

-Semmi ,semmi.- hesegette el saját rossz gondolatait és újra mosolygott, egy maszk.- Willel maradt a nagyon közeli barátságotok, vagy volt elég töke ,hogy megkérdezze?- váltott témát.

-Hát, nem vagyunk együtt. Szerintem fél.-vontam vállat majd a kicsi kocsit bepöffentettem.- De nem én akarom a nadrágot hordani.

-Beszari.- horkantott egyet ,amire felnevettem.

Ő is társult hozzám, majd az elkövetkezendő harminc percben, amíg a vasútra érünk nem tudom mit fogunk csinálni. Mind a ketten csendben ültünk az első 5-7 percben, Dream dobolt az ajtón, a zene ritmusára, és nézte az elsuhanó táj elmosódott képét. Én meg a kormány keréken doboltam, egy tök másik dallamot, amit Wilbur énekelt nekem. Azok a dalok, rólam szóltak, legalábbis az ő ajkai közül a nóta nekem szólt,  rólam énekelt és nekem akarta ezt üzeni.

~~~

Húsz perc a vonatig, egy kellemesen hűvös padon ülünk. Wilbur írt ,hogy végeztek a próbával otthon vár engem, egy kisebb meglepetéssel. Alig várom ,hogy Dream elmenjen, és mehessek vissza Willhez. Nem mintha Dream nem lenne jó barát, haver vagy mi a tök, csak hát meglepetés, és imádom őket. Biztosan tartani fogjuk a kapcsolatott, nem akarom elveszteni őt ,aki mellettem volt, mondjuk mást nem engedtem mellém, Willel épp veszekedésben voltunk, Gray, meg Gray nem volt választásom, ő jutott.

"A Londonba menő vonat a hatos peronra megérkezett"

-Oh ez lesz a vonatom!-pattant fel Dream.

-Na akkor spuri Georgehoz! Szórakozzatok jól.- fordultam meg ,és a kijáratott vettem célba.

-Ki se kísérsz Doro?- hangjában csalódást véltem felfedezni.

-De ,kikisérlek!- az öröm újra eluralkodott rajta.

Szinte szökdelve ment mellettem, izgatott volt, bal ujjait szorosan összedörzsölte. Stressz levezetés, azt hiszem, én is mindig csinálom, sose működött. Csak már egy idő után megszoktam.

A vonat ajtó előtt megállt, csillogott smaragd zöld szeme, a napfény kiemelte fakó bőrén a halvány barnás szeplőket. Mosolya akár a cintanyér, nagyságra. Még mindig izgult, és izgatott is volt. Az ajtó kinyílt, mert egy idős hölgy próbalt betolonganni az ugrálka fiú mellett, aki nem vette észre ,így sípcsontjába hamar egy járóbotott talált. Idióta.

-Na hát akkor foglalj gyorsan helyet!- mosolygtam rá. Haza akarok menni, most!

-Dorothy...

-Igen?- fordultam újra vissza.

-Willnek nem volt elég töke hozzá...- állt meg egy kicsit, de mire nem volt milye?- Szóval nem ismerlek régóta, de a kapcsolatok hamar épülnek fel, főleg vészhelyzetben és én most úgy érzem, nekem van hozzá bizalmam.- közelebb lépett.

Azt hittem meg akar ölelni ezért széttártam a karom, ahelyet ,hogy magam előtt összekulcsoljam. Mosolya lehervadt. Hirtelen mozdulattal ajkait az enyémre tapasztotta. Lefagytam, nem értettem mi a mostani szituáció. Nem szakadtam el tőle a sokktól, pedig én nagyon akartam. Én Will territóriumába tartozom, nem lehetek az övében is. Én ezt nem engedhetem. De nem tudtam  elválni, egy láthatalan lánc hamar hozzákötött, a sokk , a meglepetség ,és még valami amit sehogy nem bírtam felismerni.