Renegát

1. fejezet

Az esőcseppek halkan kopogtatták az engem védő esernyő felületét, a járdán felgyülemlő víz pedig haloványan és fodrozódva tükrözte vissza az utcai lámpák fényét.
Hűvös volt, így megborzongva tudtam le magam mögött minden egyes lépést, és igyekeztem sietősen szedni a lábaimat.

Ahogy beléptem a bár ajtaján a lágy melegség megcsapta a bőrömet, ami azonnali hidegrázással borzolta fel a testem felületét. Még mielőtt behajtottam volna magam mögött az ajtót, gyorsan leráztam az esernyőt, majd a tartóba helyeztem.

– Szia, Ruby – köszöntem a pult mögött lévő hölgynek.
– Zilpha – pillantott hátra – Helló – mosolygott miközben egy poharat törölgetett – Elég ramaty az időjárás ma éjjel – húzta száját mufurci arckifejezéssel.
– Valóban –dobtam hátra hosszú, sötétbarna tincseimet – A szokásosat kérném.
– Máris adom – mosolygott, majd a megrögzött, betanult mozdulataival elkezdte készíteni az italomat.

Amíg Ruby az italom elkészítésén ügyködött, lassan körül néztem a helységben. A szokásos arcok villantak fel, halk zene szólt a rádióban, és az emberek együttes morajlása ezúttal zavaró tényező volt a füleimnek.
Kimerülve húztam ki magam a bárpultnál, majd egy pillanatra behunytam a szemeimet. Ahogy hallottam a pohár koppanását a pulton, tekintetem az italra vezettem és lassan a kezembe is vettem.

A pohárba kortyoltam, és hagytam, hogy az ital égető ereje felélesszen. Felszisszenve borzoltam a szemöldökömet, mire Ruby felnevetett.

– Bocs – duruzsolt – Elég szarul néztél ki, gondoltam kicsit erősebbre keverem a szokottnál.
– Jól tetted – nyeltem nagyot bólintva – Rám fért.
– Hosszú volt a nap? Végül, mi lett az ügy vége? – kérdezte érdeklődve, mire én reflexszerűen körülnéztem, hogy kizárjam az esetleges megfigyelőket, lehallgatókat.
– Tíz év börtönbüntetés – válaszoltam – De nyilván benne lesz a hírekben, szóval – sóhajtottam, majd ismét belekortyoltam a poharamba.
– Zilpha – hajolt közelebb a pult mögött lévő hölgy, aki voltaképp egyben egy nagyon jó barátnőm is volt – Amit te tudsz, azt a hírekben úgysem adják le.
– Ruby – nevettem – Azokat a dolgokat nem mondhatom el, ezt te is tudod nagyon jól.
– Oké – sóhajtott – Egy pillanat – biccentett oldalra – Megjött az éjszakai műszak legrosszabb vendége – morogta és odafordult az említett illetőhöz.

Halk nevetés mellett ráztam meg a fejemet és végignéztem, ahogy Ruby igyekszik kivenni Ronald szavaiból, hogy pontosan mit is szeretett volna inni.
A sarokban lévő tévére pillantottam, a képernyőn pedig a híradó jelent meg. Ahogy korábban is említettem Rubynak, valóban bejelentették, hogy a minap rácsok mögé került az a bűnöző, aki általunk bukott le.

Nem volt egyszerű feladatom - a titkosszolgálat tagjaként kötelességem volt úgy hazudni, és olyasfajta színjátékot előadnom, hogy még a színházi dolgozókat is megpocsékoltam volna. Ez volt a munkám: az FBI egyik legjobb kémjeként voltam számon tartva, ami a büszkeségemet és önbizalmamat kellőképpen növelte.
Ha valaki azt mondta volna korábban, hogy egy nap bűnözőkkel veszem majd körbe magam, akkor a szemébe nevettem volna, mondván, hogy az képtelenség.

A bűnözők úgy hemzsegtek a városban és annak területén, akárcsak a hangyák. Minden napra adott volt egy feladat, ám a helyzet súlyosságát és bonyodalmát mindig a főnököm ítélte meg, és általa kaptam én a nehezebbik oldalát a munkának. A veszély ekkor vált állandóvá az életemben.

– Jó estét – zavarta meg a gondolatmenetemet egy mély, dörmögő hang, amire igyekeztem nem felkapni a fejemet.
– Ó, helló – mosolygott Ruby kéjelegve – Mit adhatok?
– Egy pohár whisky lesz – tette fel a kezét a férfi a pultra, méregdrága órája pedig csak úgy világított a kezén.