Renegát

23. fejezet

Gyorsan szálltam ki az autóból, lépteim pedig annál gyorsabban követték egymást, és ahogy beléptem a bejárati ajtón a lift felé vettem az irányt. 

– Miss Jones – kiáltott utánam a pultnál lévő hölgy – Sajnálattal kell közölnöm, de Delaney úr senkit nem fogad jelenleg, még magát sem – mondta hangosan. 
– Figyeljen – léptem oda levegővételeimet kapkodva a pulthoz – Ha jót akar magának, és szeretne egy felfordulásból kimaradni, akkor most szedje a cuccát, és menjen innen – magyaráztam. 
– Miss Jones... 
– Azt mondtam, hogy menjen! Most! – csaptam a pultra, mire a hölgy elkezdte kapkodni a cuccát, és futva hagyta el az épületet. 

Amikor becsapódott mögötte az ajtó és megbizonyosodtam róla, hogy egyetlen gyanús alak sem ólálkodott a közelben, beléptem a liftbe, és megnyomtam az emeletre vezető gombot. 

– Hé – kiáltott egy férfi, és még mielőtt becsukódott volna az ajtó, kezével meggátolta azt, és belépett – Hanyadik emelet? – kérdezte. 
– Legfelső – duruzsoltam az orrom alatt, mire benyomta a legfelső emelet gombját. 

Rossz érzésem támadt, ugyanis a férfi egyetlen gombot nyomott meg, ami azt jelentette, hogy ő is oda tartott, ahova én. Szótlanul álltunk egymás mellett, ám a szemem sarkából észre vettem, hogy megállás nélkül engem nézett. 
Rámarkoltam a nadrágszíjam alatt heverő fegyverre, ami a férfinek is feltűnt, így egy hirtelen mozdulattal kapta el mindkét karomat, és a fejem fölé szorította. 

A fejem egy nagyot koppant a fémes felületen, fájdalmam tetőfokára pedig az tett, hogy az engem lefogó férfi a saját fegyverével eltalálta az orromat, így hatalmasat nyögve terültem el a földön. Az orromhoz kaptam, majd ahogy megpillantottam ujjaimat beterítő véremet, felszívtam magam egy nagy levegővétellel, és kirúgtam az idegen férfi alól a talajt. 

Elterült a földön, de rögtönzött mozdulataival engem próbált lefogni, ám tudásomnak köszönhetően lábammal eltaláltam az arcát, az orra pedig egy hangosat reccsent. Felpattantam a földről, majd ahogy a férfira fogtam a fegyveremet, ő is hasonlóképp tett. 

Szemtől szemben szegeztük egymásra a végzetes eszközt, szemkontaktusunk pedig egy pillanatra sem tört meg. Mindketten ziháltunk, miközben az orrunkból távozó vöröslő vér ruháinkra csepegett. 

– Még most adja meg magát – morogta erőszakosan – Az lesz a legjobb magának is. 

Felhúztam a fegyvert, ám az előttem álló gyorsabb volt, és egy másodperc alatt sütötte el a kezében lévő gyilkos eszközt. Időben eltudtam kapni a fejemet, így nem engem talált el a golyó, hanem a liftajtót, ami teljes egészében át fúródott azon.

A férfi neki lökött a falnak, így a fejem ismét csattant, fájdalmamnak köszönhetően egy hatalmas nyögést eresztettem ki magamból. Ahogy emeltem a térdemet, erősen ágyékon találtam, mire sziszegve térdelt a földre. A kezéből kiesett fegyver után nyúlt, de az általa felvett sebesség nem neki kedvezett. 

Gondolkozás nélkül sütöttem el a fegyverem, és néztem, ahogy a földön fekvő férfi pillanatok alatt leheli ki magából az utolsó lélegzetvételét. Zihálva térdeltem le amikor eljutott a tudatomig, hogy mit tettem. 

– A kurva életbe – nyöszörögtem. 

Lassan kúsztam oda az élettelen testhez és iratok után kezdtem el kutatni. A belső zsebében találtam egy tárcát, majd ahogy felnyitottam a műbőrből készült tárgyat, megpillantottam egy jelvényt, ami a titkosszolgálat emblémáját ábrázolta. 
A tárca kicsúszott a kezemből és erőtlenül dőltem a falnak. Lepörgött előttem az életem, s tudtam, hogy tettemmel aláírtam a végrendelemet.