Renegát

Epilógus

Szerelem.

Egyetlen szó, mégis több milliónyi érzést, és megannyi kérdést ébreszt fel bennünk. Az, ami szívünkben és lelkünkben lángra lobban, szavakkal megmagyarázhatatlan. Noha, igyekszünk minden tőlünk telhetőt megtenni, hogy szavainkban is olyannyira megmutatkozzon érzelmeink erőssége, de ha nem szavakkal, akkor mégis mivel fejezzük ki a szeretetünket?

Tettekkel.

Elsőre olyan egyszerűnek tűnik, nem igaz? Ám ez annál sokkal bonyolultabb, mint ahogyan azt gondolnánk.

A szerelem változásra bír bennünket, és felébreszt olyan dolgokat, érzelmeket, amik lelkünk legmélyebb bugyraiban várakozott arra, hogy egy nap kibújhasson és megmutathassa valódi énét. Nem is gondolnánk, hogy mikre vagyunk képesek, egészen addig, amíg egy szívünkhöz közel álló személy ki nem hozza belőlünk. És, hogy mire is gondolok pontosan?

Szoktuk mondani, hogy a kezünket is megégetnénk, tűzbe tennénk azért, akit szeretünk, nemde? Nos, gondolkozz egy picit. Gondolj bele, hogy egy szíved által igazán szeretett személy érdekében tűzbe kellene tenned a kezeidet, ezáltal elvenni magadtól egy egész élet lehetőségét, miszerint saját testi épséged kockáztatnád, és elveszítenéd végtagjaidat.

Még így is megtennéd?

Sokan mondtuk már, hogy meghalnánk azért az emberért, akit szeretünk. Ha az élete múlna rajta, még a szívünket is képesek lennénk odaadni, csakis azért, hogy az általunk szeretett illető tovább élhessen. Szánkat sokszor elhagyta a mondat, a felvetés, miszerint ölni is képesek lennénk a másikért. Nos, valóban? Ha bajba kerülne az a személy, akiért bármit megtennél, ölni is hajlandó lennél? Ha tudnád, hogy ezzel a szeretted és a saját jövődet kockáztatod? A lelkeden száradna egy másik ember élete, ami talán egy örök életen át kísérthet.

Még így is megtennéd?

Ezek mind csak felvetések. Viszont amilyen jelentéktelenül ejtjük ki ezeket a szavakat, valódi értelmük és lényegük annál sokkal súlyosabb. Mégis mi történik akkor, hogyha valaki szó szoros értelemben így cselekszik? Bármilyen szemszögből is vázoljuk fel a helyzetet, a vége mindig ugyanaz lenne - nem maradna büntetlenül.

Szerettem egy nőt, és ő is szeretett engem. Mérhetetlenül. Minden megvolt köztünk, amire két embernek szüksége volt egy tökéletes kapcsolat érdekében. A köztünk lévő kapcsolat, intimitás és kémia minden értelemben passzolt és törhetetlennek bizonyult. A biztonság, amit nyújtottunk egymás számára felbecsülhetetlen értékkel bírt, és ha bárki megkérdezett volna, szótlanul és mindenféle kétely nélkül bíztam volna Rá, az egész lényemet, ahogy azt korábban ő is tette.

Zilpha Jones, aki a titkosszolgálat tagjaként élte a mindennapjait, egy nap feláldozta magát annak érdekében, hogy egy bűnöző életét mentse, azaz az enyémet. Hogy miért tette? Nos, arra rengeteg magyarázat volt, de talán a legreálisabb az az irántunk való feltétel nélküli szeretete volt. Nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan azt ő eltervezte, mégis tetteivel két ember életét is megkönnyítette.

"Az élet ezt is megtagadta tőlem, úgy, ahogy számtalan dolgot is" - hangzott el sokszor a szájából. Valójában magát a megtagadást én jelentettem számára, hisz amint beléptem az életébe, úgy fordult minden a feje tetejére, így bűntudatom egy életen át kíséretni fog, és a gondolat, hogy ennél sokkal többet érdemelt, érdemeltünk volna.
Az én érkezésem volt maga a bűn, a megtagadás, amit ő szenvedett el.

Mégis... az egyetlen, amivel enyhíthettem a fájdalmamon, az az ő kérése volt, amit igyekeztem betartani - lelkének egy darabját őriztem, akárcsak egy igaz kincset. Hisz az is volt. Madeleine Jones az ő lelkének egy darabja, kinek a szeméből árad a remény, és maga az élet.

A jövő.