Renegát

26. fejezet

Sziasztok! 

Bocsánat, borzalmasan megkéstem a következő fejezettel, de egyszerűen nem volt sem időm, sem energiám, hogy végre elérkezzek idáig. Ennek mindössze annyi oka van, hogy egy új munkahelyen kezdtem el dolgozni. Ahogy egy hozzám közelálló mondaná: munkahely kompatibilissé kell tenni az írást! :) Nagy valószínűséggel emiatt már nem négy naponta, hanem akkor érkezek új fejezettel, amikor az energiám, és az időm engedi. 

Bízom benne, hogy ez nem fog senkit sem hátráltatni abban, hogy velem tartson! 
Igyekszem, ahogy csak tudok! 

Nos, akkor megkésve ugyan, de jó olvasást kívánok a 26. fejezethez! 

~*~

– Zilpha – lépett be a konyhába Hazel, tekintete félénkséget sugallt.
– Kész a vacsora – zártam el a tűzhelyet, majd a tányérok után nyúltam.
– Szeretnék veled beszélni valamiről – mondta. 

Meglepve fogadtam kijelentését, így amikor a tányérokat egymásra helyeztem, neki támaszkodtam a pultnak és érdeklődő pillantásokat vetettem felé.

– Thomasról lenne szó – mondta sóhajtva, miközben helyet foglalt az egyik széken. 
– Hallgatlak. 
– Igazából – gondolkozott el – Tekintve arra, hogy eléggé nehezteltél rám az érkezésetek alkalmával, szeretném hogyha tudnád, hogy nem történt köztünk semmi Thomasszal – magyarázta. 
– Hazel – ültem le vele szemben – Én ezt a témát már magam mögött hagytam.
– Tudom – szólalt meg összezavarodva – Csak éreztem a feszültséget kettőnk között, és szerettem volna, hogyha ezt tudod. Régebben oda meg vissza voltam Thomasért, hisz csak rá kell nézni – mosolygott – Magabiztos férfi, intelligens és a külsejére tekintve sem lehet rá rosszat mondani. Vannak rigolyái, de valamiért mégis teljesen belezúgtam – mesélte nevetve – Persze, ő sosem tekintett rám úgy, ahogy én rá, így egyszer sem volt alkalom arra, hogy vágyaim beteljesüljenek. 

Ahogy az előttem ülő mesélte a múltban történteket, megfeszülve kezdtem el mocorogni a széken, ugyanis korábban lehurrogtam, mi több, rázúdítottam Thomasra a Hazellel való kapcsolatát, ami mint kiderült, sosem létezett.

– Viszont egy erős barátság alakult ki közöttünk. Mindent megosztottunk egymással, és annyi év különlét után végre újra találkozhattunk, és annyi beszélni valónk volt – mondandója közben babrált az ujjával – Sosem voltak titkaink egymás előtt, így már a kezdetektől tudtam, hogy mi történt köztetek, és, hogy pontosan mibe keveredtetek. 
– Hát, elég sok szar zúdult a nyakunkba, hogy őszinte legyek – duruzsoltam az orrom alatt. 
– Igen – hajtotta le a fejét – Azokon az éjszakákon, amikor láttál engem besurranni a szobájába, órákon keresztül beszélgettünk. Mindig arra vágytam, hogy rám nézzen olyan csillogó szemekkel, ahogy rád – vetette rám ekkor a tekintetét – Persze, elfogadtam a döntését, de az, ahogy beszélt rólad – mélyült gondolataiba – Sosem láttam még úgy csillogni a szemét.

Hazel szavai voltaképp engem is elgondolkoztattak - eszembe jutott Thomas tekintete, és a szeme csillogása, valahányszor rám nézett, így egy pillanatra sem kételkedtem az elhangzottakban. 

– Mrs. Shay megosztotta velem, amit korábban kértél tőle. 
– Pompás – dőltem hátra nagyot sóhajtva – Hazel, nem szólhatsz erről senkinek sem.
– Nem állt szándékomban – kezdte a védekezést – Mindössze csak szeretném tudni, hogy biztos ezt szeretnéd e tenni? 
– Ennyire még sosem voltam biztos semmiben – vágtam rá kérdésére a válaszomat – Figyelj. Thomas nem tud erről, és nem is szeretném, hogyha tudna. Őt nem tudom belevonni, hisz a sérülése nem fog egyről a kettőre meggyógyulni. Még mindig nincs elég ereje, sem lelkileg sem testileg.