Renegát

20. fejezet

– Oda megyek – mondta Thomas, majd felkapta az autója kulcsát a pultról. 
– Hé – kaptam a keze után – Szó sem lehet róla – mondtam fennhangon – Elsősorban egy reális tervet kellene összeállítani, és utána cselekedni. Beleugrani a mélyvízbe nem éppen a legjobb megoldás – magyaráztam – Egyébként is, megbeszéltük, hogy ketten tudjuk le ezt az ügyet. Ne most akarj világ megváltót játszani. 

Thomas állkapcsa megfeszült. Nagyot sóhajtva dugta zsebre a kulcsot, és megtámaszkodott a szék háttámlájánál. Elgondolkozó arckifejezése mellett a szemei fel-alá cikáztak, lába pedig folyamatosan dobolt a padlón. 

– Folyamatos tartózkodási helye Portland, vagy mozgásban van? – kérdezte.
– Nemrég bukkantak rá a hollétére, egyelőre csak ennyi információt kaptam Matthew-tól – pillantottam ismét a telefonra. 
– A nagy igazságszolgáltatás – rázta a fejét nevetve. 

Feszülten borította fel a széket, ami egy hatalmasat csattant a padlón, majd nagy lendülettel lépett ki a teraszra. Behúzta maga mögött az ajtót, és figyeltem, ahogy dühös mozdulatokkal halászta elő a cigarettáját. 
Ahogy magába szívta a nikotinbomba mérgét, lassú, egyenletes fújással eresztette ki magából füstjét, és megtámaszkodott a korláton. Pulóverének anyaga megfeszült a hátán, ezzel kiemelve izmos, erős testalkatát. 

Nem értettem hirtelen felindulását - voltaképp Thomas igazi rejtéllyé vált számomra, ugyanis hirtelen kitöréseit nem tudtam másképp elraktározni magamban, csakis zavarodottságként. 
Minden embernek voltak rigolyái, ez alól pedig ő sem volt kivétel. Megannyi hibával rendelkezett, mégis volt benne valami, ami felébresztette az agyam leghátsó zugában azt a gondolatot, hogy lelke mélyén egy jó ember volt... egyszerűen csak nem találta önmagát, a mivoltja értelmét és lényegét. 

Hasonlóképp tettem, ahogy Thomas - utána indultam, és ahogy kiléptem a teraszra, nekitámaszkodtam a korlátnak, és elnéztem a távolba. Olykor a cigaretta füstöt az arcomba fújta a lágy szellő, ami nem bírt nagy jelentőséggel, így figyelmen kívül hagyva fordultam Thomas felé. 

– Mire szerettél volna célozni a nagy igazságszolgáltatás alatt? – kérdeztem. 
– Lényegtelen – mondta halkan. 
– Nem az – ráztam meg a fejemet – Bármennyire is szeretnénk egymás nélkül letudni az ügyet, kénytelenek vagyunk együtt dolgozni. 
– Szimplán csak nem értem, hogy pont az igazságszolgáltatás szolgált ilyen gyér információval egy bérgyilkosról – magyarázta, gúnyos mosolyt húzva az arcára. 
– Thomas – hunytam be egy pillanatra a szemeim, és nagyot sóhajtva gyűjtöttem össze a gondolataimat – Nekünk sem megy minden egyről a kettőre. Valószínűleg abban a pillanatban bukkantak Harrisson hollétére, és Matthew sietősen elküldte az üzenetet. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan további információkra is fény derül. 

Feszülten markolt bele a korlátba, majd beleszívott egy mélyet a cigarettájába, a füstöt erőteljes fújtatással eresztette ki magából, végül elnyomta a hamutálban. Ismét a káros anyag dobozáért nyúlt, ám ekkor elkaptam a kezét, és megakadályoztam, hogy újból rágyújtson. 

– Thomas – emeltem fel a hangomat – Azzal nem fogod megoldani az ügyet, hogyha láncdohányossá válsz. Inkább próbáljuk kitalálni, hogy hogyan tovább, amíg várjuk a további információkat.
– Harrisson itt van egy köpésre – morogta – Nem hagyhatom, hogy közelebb kerüljön hozzánk. 
– Magabiztosan állítottad, hogy nem talál ránk – értetlenkedtem – Egy ideig próbáltam cáfolni az állításod, de megpróbáltam hinni neked. Szóval, hány százalék esélyt látsz arra, hogy megtalál minket? 

Az előttem álló ingerülten húzta el a kezét, végül meggyújtotta a cigarettát. Miközben elnézett a távolba beleharapott az alsó ajkába, ujjaival pedig dobolt a korlát felületén. Nagyokat cammogott, gondolatmenetének zakatolását már-már én is hallottam, ugyanis cammogásai mellett feszült sóhajokat eresztett ki magából.