Renegát

16. fejezet

REGGEL 6:00

A reggeli napfény erőteljes sugarakat vetett be a hálószobába, ezáltal még szebb látványt kaphattam Maddie kerekded arcáról - formás ajkai, kerek arca és hosszú pillái csodálatos összképet alkottak. Magabiztos voltam abban, amit láttam - Madeleine rám hasonlított.

Próbáltam ébredésem utáni perceimben azzal álltatni magam, hogy minden rendben volt, de a történések emlékei egyhamar ellepték az elmémet. Nagyot sóhajtva nyújtózkodtam, végül felálltam az ágyról és halk léptekkel hagytam el a szobát. Megálltam a lépcső legfelső fokánál, miközben Thomas lakását kémleltem, aminek látványa nyugalommal töltött el. A kintről beáradó nap fénycsóvái bevilágították a nappalit, ezzel is kihangsúlyozva a kanapén fekvő férfit.

Halk lépteket tudtam le magam után, lábaim pedig egyenesen Thomas közelébe vezettek. Nyugtalan pozícióban feküdt, az üres whiskys üveg pedig a földön hevert, a széttört pohár maradék szilánkjai mellett.

A kanapé hátuljának dőltem, és ahogy kémleltem az alvó férfi arcát furcsa érzés árasztotta el a testemet.
Thomas magabiztosságának ezúttal nyoma sem volt, csak egy bizonytalan férfit láttam, akinek fogalma sem volt arról, hogy mitévő legyen, hogy jóvá tegye elkövetett bűneit. Azt hittem, hogy ismertem, de rá kellett jönnöm, hogy a férfi, aki pár centire volt tőlem, voltaképp egy idegen volt számomra.

Mégis éreztem, hogy kötött hozzá valami. Valami, amit megmagyarázni sem tudtam. Kényszer érzete uralkodott el rajtam - megakartam érinteni, megsimítani az arcát és a mellkasára hajtani a fejemet. Úgy, ahogy azt korábban is tettem. Keservesen kellett eljuttatnom a tudatomig a tényt, hogy azok a pillanatok is a színjáték részévé váltak, legalábbis részéről.

Azt a nyugalmat semmi pénzért sem adtam volna másnak, hisz a karjai között megtaláltam azt, amire szükségem volt... ám amikor belegondoltam, hogy azok a karok juttattak volna a túloldalra, szétszakadni kívánt a mellkasom a csalódottságtól.
Az elejétől fogva bizalmat éreztem felőle, így a lehető legnagyobb nyugalommal bíztam volna rá a lelkem egy darabját. Meg is tettem, ám ahelyett, hogy a lelkem megnyugvásra lelt volna, helyette kettétörte a benne lévő álmokat és reményeket.

Eljátszottam a gondolattal, és felidéztem az emlékeimet, ahogy ott feküdtem a mellkasán, miközben ő lágyan simogatta a hátamat.
Halk sóhajt kieresztve magamból beletúrtam a hajamba, miközben próbáltam rendet tenni a fejemben.

– Sikerült aludnod? – szólalt meg rekedtes hangon Thomas, amire megrezzenve kaptam fel a fejemet.
– Nem igazán – válaszoltam – Maddie viszont átaludta az éjszakát.
– Hm – hümmögött.

Hangosan felmordulva ült fel a kanapén, megdörzsölte a szemeit és fújtatva mozgatta meg a hátizmait. Meztelen felsőteste vonzotta a tekintetemet, legfőképp a körmeim nyoma, ami egy korábbi együttlétünk során került a hátára.
Ujjamat lassan húztam végig a piros, de mégis halovány csíkon, amit Thomas mozdulatlan fogadott.

– Itt még azt hittem, hogy ismerlek – mondtam egyhangúan.

Éppen, hogy a vállához ért az ujjam, elkapta a kezemet, ám ahelyett, hogy megfordult volna, csak üveges tekintettel nézett előre a semmibe, megfeszült izmokkal.

– Azt az oldalam ismered – szólt halkan.
– Ezek után nehéz bármit is elhinni – reagáltam megszólalására, de a kezemet továbbra is a vállán pihentettem – Nem tudom, hogy mennyire áll a birtokodban a bűntudat és a lelkiismeret fogalma, de a helyzetre való tekintettel össze kell szedned magad, Thomas – mondtam – Egy valamit árulj el nekem. Mégis, hogy tudtál érzelmeket színlelni, szemrebbenés nélkül?
– Erre tudnod kéne a választ – állt fel a kanapéról – Elvégre, te vagy a titkosszolgálat egyik legkiemelkedőbb tagja. Pontosan te vagy az, aki tudja, hogy miképp játssza meg magát – mondta, szavai pedig égettek.
– Én nem játszottam meg magam, ellentétben veled – szóltam dühösen – Tudod – nevettem gúnyosan, miközben a kandallóra pillantottam, amiben a tűz halkan ropogott – Lehet, hogy a nappalit felmelegíti a tűz melege, de sajnos van amit nem képes – magyaráztam, viszont Thomas értetlen pillantásai azt súgták, hogy nem értette szavaimat – A jéghideg lelked, többek között – válaszoltam egyhangúan.
– Zilpha – nevetett, ám arckifejezése sértettséget sugallt – Egész nap sértegethetjük egymást, az nem segít a helyzeten.
– Én legalább ismerem az őszinteség fogalmát – vontam meg a vállamat.