Renegát

9. fejezet

– Jól vagy? – kérdezte Thomas, amikor átnyújtottam neki egy pohár teát. 
– Persze – fújtattam, majd lehuppantam mellé a kanapéra – Egyszerűen csak nem érem fel ésszel, hogy mi történhetett. Tényleg magabiztosan állíthatom, hogy nem történt ilyen az elmúlt években. Mackenzie nagyszerű ügynök volt, és jól végezte a munkáját. Sőt – gondolkoztam el – Ő sokkal kevesebb ellenszenvest szerzett a munkája során, mint például én. 

Hümmögve kaptam az ölembe a laptopomat, és megnyitottam a biztonsági rendszert, amire az engedélyt a kitüntetéseim során kaptam meg. Elkezdtem keresni az éjszakai felvételt, ám ahogy korábban Matthew is említette, a rendszerből teljesen kitörlődött. 

– Francba – csaptam le – Hackerek – fújtattam feszülten.
– Mégpedig tapasztaltak – szólalt meg a mellettem ülő – Ilyesfajta felvételeket nem egyszerű csak úgy kitörölni a rendszerből. 
– Tudom – túrtam a hajamba – Igazából már meg sem kérdezem, hogy honnan tudod ezeket – mondtam gúnyosan. 

Thomas halkan nevetett fel mellettem, majd abban a pillanatban megrezzent a telefonom. Üzenetem érkezett, miszerint egy fontos találkozón kellett megjelennem. 

– Nekem most el kell mennem – pattantam fel sietősen.
– Én is indulni készültem. Elvigyelek? – kérdezte. 
– Nem, köszönöm – vettem fel közben a kabátomat. 
– Jól van – lépett elém – Vigyázz magadra – igazította meg elől a hajamat. 

Halványan elmosolyodtam, amit Thomas is viszonzott. Együtt léptünk ki az ajtón - megvártam, míg helyet foglalt az autóban, és elhajtott a környékről, én pedig gyors lépteket tudtam le magam mögött. Igyekeztem minél hamarabb odaérni a megbeszélt időpontra, aminek a gondolata folyamatos feszültséget termelt a testemben. 

Nem csak jó dolgokkal járt a titkosszolgálat tagjának lenni, hanem egyúttal számolni kellett a rossz dolgokkal is, amiket alaposan át kellett gondolni annak érdekében, hogy nem csak a saját, hanem mások érdekeit is kellőképp szolgáljam. 

Megálltam az épület előtt és nagyot fújtatva körül néztem. A távolból láttam közeledni egy női alakot, ám az időjárási viszonylatok meggátolták a környezetemben való tisztánlátást. 
Amikor egyre közelebb ért, végül közvetlen mellettem állt meg a nő, az esernyője alól lassan pillantott fel rám. 

– Tudom, hogy volt egy megbeszélt összeg – sóhajtottam – de én többet tettem hozzá – mondtam, majd a kabátom alól előhúztam egy igencsak vastag borítékot, amiben nagy összegű pénz lapult. 
– Nincs szükségünk többre – válaszolt.
– Én viszont ragaszkodom hozzá – jelentettem ki magabiztosan.
– Nos, ennek függvényében akkor köszönjük – mondta, és lassú mozdulattal vette át a borítékot, amit alaposan belecsúsztatott a táskájába. 

Köszönés nélkül indulásra készen állt, és azon nyomban hátat fordított, ám a kíváncsiságom annál nagyobb volt, így gyorsan kaptam a karja után. 

– Hogy van? – kérdeztem. 
– Jól – mondta egyszerűen – Én viszont annál kevésbé. 
– Miért? Ugye nem történt baj? – kerekedtek el a szemeim aggodalmamban. 
– Nem tudok róla – sóhajtott – Figyeljen, Zilpha – fordult velem szembe – Az utóbbi időben többször is megfordultak idegen a házunk körül. Volt, hogy egy nap többször is. 
– A védelme érdekében teszem – állítottam magabiztosan, hisz tudtam az esetről – Sajnálom, hogyha netán zavaró, de szeretném minél nyugodtabban kezelni a tényt, hogy ő... 
– Biztonságban van, higgye el – biccentette meg a fejét – Arra kérem, hogy csökkentse valamelyest ezeket az ellenőrzéseket, ugyanis ez neki sem tesz jót. Az utcában lakók is felfigyeltek és nem szeretném, hogyha a gyakorta ellenőrzések miatt adódna valami probléma. 
– Sajnálom, ez eszembe sem jutott – túrtam a hajamba lehajtott fejjel. 
– Baljósló idők következnek a hallottak alapján – cammogott – Nem tetszik ez nekem, de megteszünk minden tőlünk telhetőt. Higgye el, így a legjobb. Minden jót, Zilpha – mondta, majd sietős léptekkel elhagyta a gyanúsnak bizonyult környéket.