Renegát

27. fejezet

Szótlanul pakoltam be a mosogatógépbe a mosatlan tányérokat és evőeszközöket, majd ahogy elindítottam felálltam, és nekitámaszkodtam a pultnak. Hazel viselkedése mindenkinek szemet szúrt, és annak ellenére, hogy Gwendoline tudta, hogy pontosan mi okozta nála a zavart viselkedést, frusztrálta a dolog, többek között Thomast is, akinek valójában fogalma sem volt arról, hogy mi állt a háttérben. 

Nagyot sóhajtva túrtam a hajamba, majd azzal a lendülettel megfordultam, ám igencsak hamar megtorpantam, ugyanis Thomas erőtlenül, mégis érdeklődő pillantásokat vetett felém, miközben a falnak támaszkodott. 

– Miért nem pihensz? – kérdeztem. 
– Hát – sóhajtott, végül lassan közelebb lépett hozzám – Kissé furcsállom a viselkedéseteket. Persze – nevetett gúnyosan – Anyám viselkedése nem lep meg, de a tiéd igen, Hazellel karöltve. 
– Napközben váltottunk egy pár szót – kezdtem el a hazugságomat – Valószínűleg volt egy-két olyan szavam, amit esetleg rossz néven vett – vontam vállat. 
– Zilpha – tűrte a fülem mögé a hajamat – Nekem nem tudsz hazudni. 

Feszült nevetést eresztettem ki magamból, és egy lassú mozdulattal fogtam meg a kezét. Szemöldökömet azonnal összevontam, ugyanis bőre tűzforró volt, így a tenyeremmel azonnal megérintettem a homlokát és a nyakát. 

– Minden rendben? – tettem fel a kérdésemet – Lázasnak tűnsz. 
– Talán az is vagyok – válaszolta egyszerűen, érdektelenül.
– Venned kellene be egy gyógyszert, és lefeküdni aludni – fogtam továbbra is a kezét és a lépcső irányába invitáltam. 
– Zilpha – rántott vissza óvatosan – Remélem, hogy nem tervezel semmit sem a hátam mögött. Tudom, hogy ebből nincs kiút, de nem szeretném, hogyha hülyeséget csinálnál. 
– Nem tervezem – hajtottam le a fejemet – Gyere. 

Nagyot sóhajtott, végül beleegyezett a pihenésbe, így lassú léptekkel követett engem. Nehezen ugyan, de sikeresen felsétált a lépcsőn. Hangot nem adott a fájdalmának, ami folyamatos meglepettséget okozott, de tudtam, hogy mindez azért volt, mert erősnek akarta mutatni magát - még ha épp nem is volt az. 

– Sikerült fürdeni? – kérdeztem visszapillantva. 
– Hát, nem igazán – foglalt helyet nevetve az ágyon.
– Várj egy picit – mondtam, majd az egyik fiókból előkerestem egy tapaszt, ami segítségére lehetett. 

A kezemet nyújtottam, ám ő megforgatta a szemeit és egy pillanatra sem volt hajlandó megmozdulni. Felvontam a szemöldökömet, s továbbra is láttam az arcán, hogy gyanított valamit.

Helyet foglaltam mellette az ágyon, majd ahogy az ujjaimmal babrálni kezdtem, úgy kezdtem bele a mondandómba.

– Nem tervezek semmit sem – mondtam ahogy a szemébe néztem, ami azon nyomban erőteljes lelkiismeretfurdalást ébresztett bennem – Hazellel volt egy szóváltásunk, méghozzá rólad – magyaráztam – Oda meg vissza van érted, ezzel bizonyára tisztában vagy. Nem szándékoztam megbántani, de voltak olyan témák, amik érzékenyen érintették. Ugyan én nem ismerem annyira mint te, de annyi már bizonyos részemről is, hogy érzékeny lány. 
– Valóban az – válaszolt – Bármit képes a szívére venni. De mégis, hogy kerültem témába? Bizonyára ennek is megvan az oka. 
– Ő szerette volna tisztázni a helyzetet, ugyanis feltűnt neki, hogy már a legelején is nehezteltem rá. Plusz – nevettem megbánóan – Tudod, hogy förtelmes hangnemet használtam vele szemben. 

Kuncogva rázta meg a fejét, majd becsukta a szoba ajtaját és elindult a szobához tartozó fürdő irányába. Az ajtónál megállt és kíváncsi pillantásokat vetett felém.

– Segítenél? – kérdezte neheztelve – Egy kicsit béna vagyok – fújtatott.
– Megyek – nevettem lágyan. 

Ahogy beléptünk a fürdőszobába, úgy kezdtem el engedni a kádba a vizet, majd segítettem levenni a pólóját, amit összeszorított szemekkel, és sziszegve fogadott. Amint lekerült róla a póló nagyot sóhajtva ült a fürdőkád szélére - leginkább az erejét próbálta összegyűjteni.