Renegát

7. fejezet

– Üdvözlök mindenkit az éves gálán – szólalt meg a hangfalból az intézményvezető igazgató hangja – Mondhatjuk, hogy az idei gála ezúttal másabb, mint az eddigiek. A telt ház látványa voltaképp engem is elképeszt és egyben örömmel tölt el, hogy az igazságszolgáltatás megannyi ember számára pont annyira fontos, mint nekünk – magyarázta a terem közepén állva, mikrofonnal a kezében – Nos, még mielőtt átadnám a szót másnak, szeretném megjegyezni, hogy az adományozás továbbra is fent áll, amit a kisteremben lévő munkatársaink szolgálatában tehetnek meg.

Nagy sóhajt eresztettem ki magamból - voltaképp az adományozásnak túl sok haszna nem volt, ugyanis az összegyűlt összegnek nem vehettük hasznát, elvégre az igazán jó dolgozók nem a használati tárgyakból merítették az erejüket, hanem saját magukból. 
Természetesen a munkánkra való tekintettel kulcsfontosságú szerepe volt a fegyvereknek, és a különböző tárgyaknak, ami a védelmünket szolgálta. 

– Az est folyamán városunk egyik legjobb cégvezetője adja át a kitüntetéseket, akinek egyben legmélyebb tiszteletünkkel köszönjük meg a bőkezű adományozást. Thomas Delaney úr – hívta a helyére az említett személyt. 

Thomas egy hatalmas mosolyt eleresztve vette a kezébe a mikrofont, a másik kezében pedig papírokat, okleveleket, és kitüntetéseket szorongatott.

– Üdvözlök mindenkit – szólalt meg – Köszönöm az igazgató úrnak a roppant kedves szavakat, és természetesen köszönöm, hogy itt lehetek. Az adományozás részemről magától értendő volt, ugyanis számomra is pontosan ugyanolyan fontos az igazságszolgáltatás, mint ahogyan a jelenlévőknek is. Megtiszteltetésnek éreztem a lehetőséget, hogy én adhatom át ezeket – emelte fel a kezében lévő papírokat – Még mielőtt átadnám a gazdájuknak, szeretném a város nevében megköszönni az igazságszolgáltatás munkatársainak, hogy hűen végzik a munkájukat, és megvédik polgárainkat. Ez kifejezetten fontos, és természetesen felvetődik a kérdés, hogy mégis mi lenne velünk maguk nélkül? – mosolygott. 

Cammogva fordultam el, és a kezembe vettem egy újabb pohár pezsgőt, majd kortyolni kezdtem. Thomas elkezdte átadni a kitüntetéseket - valaki csak oklevelet kapott, ám sokan mások megkapták azt a fajta kitüntetést rövid időn belül, amiért mások éveken keresztül güriztek. 

– Elérkeztünk az utolsó kitüntetéshez – köszörülte meg a torkát, majd a kezében lévő fénylő tárgyra pillantott – A megbeszéltek alapján egy hölgyet hagytam a végére – mondta – Elsősorban szeretném elmondani, hogy az igazságszolgáltatás talán egyik legjobb dolgozójáról beszélünk, akinek a munkáját mind a cég, mindannyiunk, kik ebben a városban élik a mindennapjait, és a magam nevében is köszönöm, hogy ilyen odaadóan, hűen és magabiztosan végzi a munkáját – magyarázta, tekintete pedig lassan rám vetődött – Természetesen nem csak a rábízott feladatokban szuperál, tudni kell, hogy önkéntesen vállalta a feladatot, miszerint segítségükre sietett az újoncoknak, hogy ők is elsajátíthassák, és magukénak tudhassák ezen munkaterület legfontosabb szabályait. Gratulálok Miss Zilpha Jones kisasszonynak – mondta ki a nevemet, én pedig fújtatva tettem le az asztalra a poharamat. 

Mosolyt az arcomra aggatva indultam el Thomas felé, aki szintúgy görbítette az ajkait. Odalépve kezet ráztunk, majd átvettem tőle a kitüntetést. 

– Gratulálok, Miss Jones – hajolt közelebb – Nemcsak tekinteteket magával ragadó, de még a legjobb kitüntetést is maga kapta – mondta magabiztosan, ugyanis a tapsvihar elnyomta a közöttünk elhangzó párbeszédet. 
– Köszönöm – biccentettem meg a fejemet. 
– Mindenkinek további jó szórakozást kívánok, és ne felejtsék az igazgató úr szavait, az adományozásra való lehetőséget a kisteremben tudják elintézni – mondta a mikrofonba, majd azzal a lendülettel átnyújtotta másnak.