Renegát

14. fejezet

Amikor évek elteltével beengedsz valakit az életedbe, akkor annak érdekében teszed, hogy változások ereje töltse be a mindennapjaidat. Olyasfajta változások, amelyek jó hatással vannak a lelkedre, elvégre a lelki egészségnél sosem volt fontosabb ebben az életben.
A legrosszabb az egészben, hogy amikor végre úgy érzed, hogy megtaláltad az arany középutat, hatalmas reménnyel indulsz el azon az úton - végül kiderül, hogy az az út minden más, csak nem arany.

Nem voltam másképp Thomasszal sem, hisz a jelenléte életet hozott a szürke, rideg napjaimba, ám valódi kiléte szörnyűségeket vonzott maga után.

Nagy erővel nyitottam be a házam ajtaján, táskámat és kabátomat pedig lehajítottam a földre. Fújtatva járkáltam fel-alá a nappaliban, miközben próbáltam összeszedni ép gondolataimat, hogy megtaláljam a legjobb megoldást a problémára.

Kinyitottam a hűtőmet, amiből kivettem a korábban felbontott whiskyt, és kitöltöttem az egyik pohárba. Feszülten kortyoltam, miközben hagytam, hogy az ital égető érzése végig marja a torkomat, mígnem a gyomromban landolt, további égető érzést hagyva maga után.

Nem tudtam, hogy mi lett volna a legideálisabb megoldás a helyzetre - Thomas cégvezetőként volt számon tartva a rendszerben, miközben illegális szerekkel foglalkozott, és mindamellett, hogy tetőtől talpig, egészen a lelke legmélyéig egy ördög jelenléte mutatkozott meg, éreztem, hogy próbált harcolni ellene... nem véletlen tudtam belenézni a tükörbe azt látva, hogy éltem és lélegeztem. Nem ölt meg, és, hogy valójában mennyire érződött az őszintesége a szavaiból, azt magam sem tudtam eldönteni.

Nem volt más választásom, teljesítenem kellett a kérését - Madeleine is a listán szerepelt, ám sajnos arra egyelőre nem derült fény, hogy ő is célpontként volt számon tartva, vagy csak egy mellékes információként volt feltüntetve.
Tudtam, hogy őt kellett mentenem. Márpedig ennek az egyik legfontosabb döntése az volt, hogy közreműködjek Thomasszal, és azt tegyem, amit mondott.

– A rohadt életbe – csaptam a földhöz az üveget, amiben még félig hevert a whisky.

Az üveg darabjai szerteszét repültek a konyha kicsiny részében, erőteljes csattanása pedig betöltötte az egész ház üres, és csendes helyiségeit.

– Rohadtul elbasztad, Zilpha – sziszegtem az orrom alatt a poharat szorongatva.

Megannyi eset volt a hátam mögött, mégis hagytam magam átverni. A legnagyobb csalódásom ezzel szemben az volt, hogy nem holmi tudatlanság miatt lettem megvezetve, hanem érzelmek miatt.
Nem, voltaképp nem voltam szerelmes. Vonzódtam Thomashoz, és ahhoz az érzéshez, amit kiváltott belőlem. Megtöltötte minden egyes porcikámat élettel, ezáltal az érzelmek hullámvasútja eszeveszett sebességgel száguldoztak bennem, és a lelkemben.

Gondolataim zavarát a vezetékes telefon csörgése zavarta meg, a hang irányába pedig ijedten kaptam a fejemet. Gyors lépteket tudtam le magam mögött a készülékhez vezető úton, ami pár lépésre volt. 

– Igen? – kaptam a fülemhez a telefont. 
– Zilpha? – hallottam Matthew hangját – Nem értelek el a magánszámodon. 
– Igen – túrtam a hajamban, zavarodottságom pedig zavart – Összetört – hazudtam. 
– Mikor tudsz bejönni? – kérdezte – A leírtak alapján igyekeztünk beazonosítani Harrissont, ami sikerült is, viszont két bajtársat veszítettünk el az incidens során. 
– Mi? – úgy éreztem, mintha satu közé kerültem volna, minden egyes levegővétel egyre nehezebbé vált. 
– Igyekezz, Mr. Fox is szeretne beszélni veled. 
– Oké – sóhajtottam remegve – Nemsoká ott leszek. 

Köszönés nélkül csaptam le a telefont, és azzal a lendülettel visszavándoroltam a pulthoz. Lehúztam a pohárban megmaradt italt, majd felkaptam a kabátomat, és kiléptem az ajtón. Elfordítottam a zárban a kulcsot és megiramodtam, amikor beleütköztem egy férfiba. Ijedten kaptam fel a fejemet, és részben megnyugvás érzete töltött el, amikor megpillantottam Thomast.