Renegát

3. fejezet

A Thomasszal való találkozásom után az utam egyenesen hazáig vezetett, és munkámhoz híven a laptop előtt kötöttem ki, a Delaney hagyaték után kutatva.
Hasznos információkra ugyan nem leltem, hisz a hírportálok egymás szavát ütötték, de volt pár érdekes adat, ami hasznomra szolgálhatott. 

Mindezek ellenére nem bíztam az interneten megosztott cikkekben, ahogyan Thomasban sem. Belső megérzéseim egy cseppet sem sugalltak jót, de a köztünk történtek épp az ellenkezőjéről akartak meggyőzni. 

Az időjárási viszonylatokra való tekintettel egy bőrnadrágot aggattam magamra, és a kabátom sem maradhatott el, ami tökéletes kiegészítője volt az öltözetemnek. Sietős léptekkel hagytam el a lakást és elindultam a bár irányába. 
Azalatt az idő alatt végig azon járt a fejem, hogy miért voltak rossz megérzéseim Thomasszal, és a testvére ügyével kapcsolatban. Noha, a rigolyám szeretett közbeszólni, ezúttal nem arra fogtam... valami mást akartak tudatni velem a megérzéseim. 

Ahogy betértem a bár nyüzsgő helységébe, tekintetem az ott lévők között kezdett el cikázni, amikor megpillantottam Thomast, aki ekkor már kényelmesen helyet foglalt az egyik asztalnál. Sóhajtva indultam el az irányába, ő pedig felállva fogadott engem.

– Örülök, hogy eljött – mosolygott, majd leültünk egymással szemben – Már kikértem az italt, a hölgy hamarosan hozza – magyarázta, amikor Ruby megjelent az asztal mellett, és egy hatalmas mosolyt ejtett el rám pillantva.
– A kért italok, Mr. Delaney. 
– Köszönjük. 

Ruby elvörösödve távolodott el a közelünkből, Thomas pedig közelebb tolta az egyik poharat és ivásra invitált. Szúrós tekintettel, és annál érdeklődőbben mértem végig az előttem ülőt annak gondolatában, hogy egy bűnöző ülhetett előttem. Felvettem a poharat, majd egészen koccintásunktól kezdve az első korty lenyeléséig egymás tekintetében voltunk elmerülve. 

– Szóval, Miss Jones – kezdett bele cammogva – Pontosan mire is kíváncsi? 
– Mindenre – válaszoltam egyszerűen. 
– Az egy igencsak tág fogalom – nevetett – Nagyon erős az üldözési mániája, nem gondolja? – hunyorgott pimaszul. 
– Az benne lehet a pakliban. De ha már tisztában van azzal, hogy pontosan minek vagyok a tagja, akkor én is szeretném tisztán látni ezt a helyzetet. 
– Még mielőtt bármire is választ adnék, engedje meg kérem, hogy kérdezzek valamit – kortyolt a poharába – Ha feledésbe szeretné meríteni az éjszakát, akkor mégis miért akar olyan sok információt megtudni rólam, és az öcsémről? 
– Jogos a kérdése – kortyoltam én is az italt – Valóban szeretném azt az éjszakát elfelejteni. De nem mindenki tudja a munkám valódi posztját. Mivel maga valamilyen formában tudomást szerzett róla, ezért szeretném nyugodt körülmények között tisztázni ezt az egészet, még mielőtt bárkinek is a tudtára adná, vagy netán kifecsegné a nyilvánosság felé. Az meg a plusz, hogy amikor az interneten keresgéltem, az öccse esetére bukkantam. Valahogy nem függött össze ez az egész – magyaráztam – Maga piszkosul gazdag egy férfi. Megy a vállalata, mint a karikacsapás, az öccse pedig drogügyletbe keveredett, majd megölte magát – ekkor közelebb hajoltam – Pontosan miért is volt ez? Ha az apja hagyatékát maga viszi tovább, akkor az öccse miért akart illegális szerekkel még több pénzt profitálni? Nekem persze – nevettem – ne mondja, hogy több pénzre volt szükségük, hisz a DCO vállalat igencsak növeli a számláját, nemde? 

Thomas elismerően bólintott egyet, és még mielőtt mondandójába kezdett volna, lehúzta a pohár tartalmát és kényelmesen hátradőlt a székben. 
Felvetéseim sokasága meglepő volt a számára, de magabiztosan helytállt a helyzet kellemetlenségében. 

– Le a kalappal maga előtt – mosolygott féloldalasan – Tüzetesen végiggondolta a helyzetet, amiért valóban jár az elismerés. Csak tudja – sziszegett büszkén – nagyon rosszul rakta össze, ugyanis nekem fogalmam sem volt róla, hogy az öcsém mibe keveredett. Nem véletlen vezetem én a céget, ugyanis apám a végrendeletében rám hagyta az örökség nagy részét, és egyben a céget is. Mindennek megvolt az oka, ahogyan ennek is. Apám tisztában volt vele, hogy nem adhatja ezeket William kezébe, ugyanis ő volt a fekete bárány a családban. Nem tisztelt és nem becsült semmit – mesélte, gondolataiba merülve – A cég valóban sok pénzzel bővíti a napjaimat és ez korábban is így volt. William ebből nem kapott sokat és ez nem tetszett neki. Igazából fogalmam sem volt róla, hogy mibe keveredett, mígnem egy csapat rendőr jelent meg a házunk előtt mondván, hogy tudnak mindenről. Bevittek engem is kihallgatásra, de kiengedtek. Az öcsémet napokig kerestük – mondta, majd elhalkult.