Renegát

2. fejezet

REGGEL 8:00

– Úgy gondolom, hogyha valaki a titkosszolgálat tagja akar lenni, akkor annak a lehető legelszántabbnak kell lennie. Ide nem elég holmi elhatározás. Ide elszántság kell, és ami a legfontosabb, az a hűség. Attól a perctől kezdve, hogy valaki leteszi az esküt, nem szegheti meg. Sokan ebbe a hibába esnek bele, pedig épp ez az egyik legfőbb kitétele annak, hogy valaki közénk tartozzon – magyaráztam a teremben lévő újoncoknak – Az elmúlt hetek feladata igencsak vért izzasztó volt, de úgy gondolom, hogy kellő odafigyeléssel sikeresen a végére értünk. Jó munkát végeztetek – néztem azokra az illetőkre, akik az oldalamon jeleskedtek annak érdekében, hogy börtön mögé juttassuk a bűnözőket – Tíz év börtönbüntetés, de ezt bizonyára már mindenki tudja. A felettesem mindenképp szólni fog, hogyha egy újabb hasonló ügyön kell dolgoznunk. Addig senki se felejtse el, hogy az eskü az eskü. Ami itt elhangzik, az itt is marad, remélem tiszta – vontam fel a szemöldökömet, majd mindenki egyetértően bólintott – Remek. Köszönöm a figyelmet – emeltem fel a kezeimet, jelezvén, hogy beszédem végére értem és mindenki az útjára indult. 

Fáradtan szedtem össze az előttem heverő dokumentumokat és a fiókom mélyére süllyesztettem, ahol a sikeresen véghezvitt ügyek sorakoztak. Büszkén végeztem a feladatom, és annál hűségesebben. Számomra mindennél fontosabb volt a nyugalom és a béke fenntartása, habár nem rendőrként éltem a napjaimat, hanem a titkosszolgálat egyik legjobb kémjeként, rám sokkal nagyobb felelősség hárult. 

– Zilpha – kopogtatta meg az ajtót hű munkatársam, Mackenzie – Nem zavarok?
– Gyere csak – foglaltam helyet vele együtt – Baj van? – kérdeztem érdeklődve. 
– Nem – rázta a fejét – Nincs semmi baj, csak gratulálni szerettem volna. Tényleg szép munka volt – mosolygott.
– Köszönöm – biccentettem meg a fejemet hálásan – Igyekeztem minden tőlem telhetőt megtenni. Tényleg nem volt egyszerű, de azt hiszem, hogy minden úgy történt ahogy kellett. Az illető megkapta amit érdemelt, mi pedig baktatunk tovább és újabb bűnözőket keresünk. 
– Már most hiányzik ez a munka – nézett körül az irodában – Persze tudom, hogy hamarosan visszatérhetek, de azért őszintén mondhatom, hogy unalmasak a mindennapjaim. 
– Ugyan, Mackenzie – támaszkodtam meg az asztalon alkarommal – Már nem sok van hátra és újra szolgálatba léphetsz, aztán pedig – nevettem – félhetnek a bűnözők.
– Ó – nógatott rosszallóan – Inkább tőled kellene félniük, te még rajtam is túl teszel. 

Mackenzie hasonlóképpen a titkosszolgálat kémjei közé tartozott, ám korábban egy baleset érte, ami által egy hónap erejéig kiesett. Ugyan, szóban tudta segíteni az ügyeket, de frusztrálta, hogy nem léphetett tettlegességig. 

– Ha nem haragszol én még átnézek egy pár dokumentumot, aztán ha nem találtam semmi érdekeset mennék tovább, ugyanis iszonyat hosszú éjszakám volt – túrtam a hajamba magam elé húzva az újabb mappákat – Szeretnék ma minél hamarabb letudni mindent. 
– Hosszú éjszaka? – vonta össze a szemöldökét az előttem ülő nő – Ez nem vall rád. Mármint – hajolt közelebb kíváncsian – Elég hamar elmentél az irodából, tehát – magyarázta, majd megállt egy pillanatra és egy hatalmas ó alakot formált a szájából – Kivel voltál? – kérdezte. 
–Mackenzie – böktem meg a karját.
– Hé – vigyorgott eszeveszettül – Nekem mondanod sem kell. A fáradtság ellenére kisimult vagy – vonogatta a szemöldökét pimaszul – Szóval, ki a szerencsés? 
– Thomas Delaney – sóhajtottam.
– Az a Delaney? – kerekedett el a szeme.
– Mármint? 
– Az a Delaney, aki apja hagyatékát viszi tovább, és a város legfinomabb whiskyjét forgalmazza. Piszok gazdag egy férfi – mosolygott. 
– Igen, beletrafáltál – dőltem hátra a székben – Bár az italra fogom, ugyanis a bárban találkoztunk. Talán józanul nem gabalyodok vele össze.
– Hát – kezdett dobolni az ujjaival az asztalon – Zilpha, felnőtt nő vagy. Ideje volt, hogy kilépj egy kicsit a komfortzónádból. Egy kalanddal nincs semmi probléma, csak te voltál annyira befásulva, hogy kizártad az életedből ezeket. Belefér – kacsintott – És, mikor találkoztok legközelebb?
– Nem hiszem, hogy lesz következő találkozás – nyitottam ki a mappát és igyekeztem a munkára koncentrálni.
– Oké – állt fel az asztaltól – Csak végezd a munkát, nem zavarok – indult meg az ajtó felé – Hé, Zilpha – fordult vissza, amire felkaptam a fejemet – a DCO vállalat székhelye innen két utcányira van, a galériával szemben. Ott megtalálod Delaney urat – mosolygott egy kacsintás közepette, majd sietősen elhagyta az irodát.