Renegát

5. fejezet

A telihold megvilágította az éjszakát - a koromfekete égbolton a természetes égi jelenségként számon tartott csillagok is karöltve társultak a ragyogáshoz. 
Az óra lassacskán kilencet ütött, ami azt jelentette, hogy túlzottan elidőztem az akták felett. Próbáltam rájönni a kulcsfontosságú dolgokra, de ezúttal kifogott rajtam. Minden egyes adat és információ azt mutatta, hogy Thomas nem volt részese Fischer megszöktetésének. 

Az a beszélgetés ami napközben történt folyamatosan a fejemben cikázott - ha valóban bűntársként szolgált volna Thomas, akkor másképp reagálta volna le a párbeszédet, és magát a gyanúsítást. A bűnözők egy ilyenfajta megszólításra felkapják a fejüket, ő viszont nem... teljes nyugodtsággal kezelte a helyzetet, mi több. Semmi ellenvetése nem volt afelől, hogy felnyomjam őt, mint hivatalos elkövető. 

– Ennyi elég lesz mára – sóhajtottam, miközben próbáltam kiereszteni magamból gondolataim tömkelegét.

A pulton heverő pohárba belekortyoltam, amiben egyetlen korty whisky várt arra, hogy elfogyasztásra kerüljön. A fülem mögé tűrtem a hajamat, majd arrébb toltam az aktát. 
Felálltam a székről és elindultam a szobám irányába, ám az ajtó felől egy halk, mégis sorozatos kopogtatás hallatta magát. 

Meglepődve kaptam fejemet a hang irányába. Lassú léptekkel értem az ajtóhoz, és kinyitottam. A gondolataimba férkőzött férfi ezúttal megjelent az otthonom előtt, aki hatalmas mosollyal fogadott. 

– Miss Jones – bólintott – Bocsánat a késői zavarásért, de ezt – nyúlt a zakója alá és előhúzott egy fotót – az irodámban felejtette – nyújtotta felém. 

Először a fotóra, majd Thomas arcára pillantottam. Nagyot sóhajtva kaptam ki a kezéből és alaposan szemügyre vettem a fotót. Megráztam a fejemet, jelezvén értetlenségemet.

– Biztos benne, hogy ezt a fotót én hagytam ott? Nem rémlik, hogy bármiféle dokumentumot kiejtettem volna a mappából. 

Thomas halkan felnevetett és körbenézett, szemügyre véve azt, hogy tartózkodott e valaki a közelben. Amikor megbizonyosodott róla, hogy üresen honolt az utca minden egyes szeglete, fejével biccentve jelezte, hogy szeretett volna beljebb férkőzni. 
Egy kis váratás után elálltam az útjából és beengedtem - mintha már ezer éve állandó vendégként jelent volna meg nálam, úgy lépett a fogashoz levéve zakóját, és helyet foglalt a konyhapultnál. 

– Szóval? –  kérdeztem vele szemben leülve – Honnan van ez a fotó?
–  Mint korábban említettem, bizonyára maga hagyta el fenyegetőzései közepette. Persze, mind hiábavaló volt, ugyanis vártam, hogy megjelenjenek a munkatársai, de a legnagyobb nyugodtsággal tudtam elvégezni a munkámat. 
– Nem tettem bejelentést, azért – pillantottam a fotóra. 
–  Fischer az öcsém párját fogta –  magyarázta – Noha a legnagyobb őszinteséggel vallhatom azt, hogy Fischer egy megbízható férfinak bizonyult, ez akkoriban megcáfolhatóvá vált, amikor szövetkezni kezdett az öcsémmel. 
– Tehát azt mondja, hogy Fischer már korábban is foglalkozott illegális szerekkel? 
– Igen – mordult fel – A részesedést akkoriban felbontottam, elvégre nem akartam, hogy a cégemre bármiféle rossz hírnevet hozzon a tény, miszerint öcsém korábbi cinkosa továbbra is kokainnal foglalatoskodott. 
– És miért nem jelentette be a bűntényt? – vontam össze a szemöldökömet – Elvégre így maga is bűntársnak mondható, ugyanis tudott a bűncselekményről, az illegális szerek árulásáról. 
– Korábban már elmondtam magának, Miss Jones, hogy az öcsém ügye semmilyen formában sem tartozott rám, ugyanis nem tudtam semmit sem az esetről. Fischer tetteire pedig azután derült fény, hogy William önkezűleg vetett véget az életének. Tehát a kérdésem adott a fotó megtalálása után, hogy mégis miért vagyok ismét gyanúsított a jelenlegi ügyben?