WOW: A cég / 2019 ©/

39. Fejezet

Tegnap miután dolgoztunk Krisztiánnal este vacsoráztunk és hazahozott. Miután haza értem, emailt írtam, és telefonáltam az egyetemre, hogy januárban kivel kapcsolatban kell majd beszélnem a jövőmmel kapcsolatban.
Aludtam.
Teljes mértékben jól kialudtam magam. Ma az édesányjáékhoz hívott vacsorázni Szent Este napján. Azt mondta sokat mesélt rólam, és biztosan reméli, hogy mindenki szívlelni fog. Anyut is felhívtam tegnap, hogy majd csak holnap tudunk menni, mert ma a párom családjánál leszek.
Nagyon örült, hogy végre találtam magamnak valót, és elmondta azt is, hogy tudta ő lesz nekem az igazi.
A telefonomat felnyitva láttam, hogy rám írt Ricsi, hogy beszélni szeretne velem. Biztos valamit szeretne közölni az utazás miatt. Így visszaírtam neki: „Délelőtt bármikor rá érek" – bár az órára pillantva lassan 11 óra.
Válasz már csak akkor érkezett, mikor visszadőltem az ágyba lapozgatva a platformokat.
„10 perc és ott leszek". Így feladtam a lustálkodást és egy otthoni szürke mackónadrágba bújtam illetve egy hasonló színű trikóba. A fürdőbe szaladva fogat mostam és kihúztam szemöldököm, hajamat felkötöttem.
Pont időben vagyok, így a kávéfőzőt indítottam be, mikor kopogtak.
- Gyere be – szaladtam az ajtóhoz kiabálva.
- Köszi – vette le kabátját.
- Kérsz kávét? – kérdezem tőle, majd felül a pulthoz a bárszékre.
- Nem, köszönöm most ittam – végig néz rajtam. – Csak nem most keltél – nevet én pedig hevesen bólogatok. – Egyébként boldog karácsonyt – mondja. – Az ajándékodat majd megkapod – szívemre teszem a kezem.
- Kaptam ajándékot? – csillant fel erre a kijelentésre a szemem.
- Igen, látom nem vagy karácsonyi hangulatban – néz körbe.
- Hát igen, egyáltalán, mert nem itthon ünneplek idén, meg hát, ha menni kell veletek is, nem hozok haza fát, és igazából időm nem volt ilyenekre, jelenleg – tömören válaszoltam.
- Megértelek – egy nagy bögre kávéval fordultam felé. – Szóval a lényegre szeretnék térni, két dolog miatt is jöttem – nagy szemekkel állok az egyik barátom mellett, és hallgatom szavait. – Az egyik az, hogy Patrikkal tegnap estig dolgoztunk és azt gondoltuk, hogy ma kéne indulnunk, de legkésőbb holnap – megdöbbentem a hír hallatán.
- Esküszöm, nagyon szívesen mennék – a karácsonyi bögrémre nézek -, de most? Miért változott ilyen gyorsan? – kérdezem. – Tegnap még úgy volt, hogy hétfő vagy kedd, most ezt nem is értem – értetlenkedek, ami arra vall, hogy semmi sincs konkrétan leszervezve.
- Azért drága, mert Patriknak is most jönnie kell és fontos, mert nekik jövő héten már dolgozni kell menni – forog egyet a székkel.
- Jó rendben át gondolom még és akkor este pedig hívlak. Mi a másik, amit mondani szeretnél? – kíváncsiskodok.
- Hú – húzza el a két betűs szót. – Amikor utoljára buliztunk, tudtam, hogy „mire megy ki a játék" – mutogat ujjaival. – Tudtam, hogy Laura és a köztem nem lévő kapcsolatot akarjátok kijavítani, ehelyett te és Krisz vesztetek össze.
- Igen – sütöm le a szemem. – De nem azért csináltuk, sőt, igazából legalább bulizhattunk volna egy jót, ha nem történik semmi – bólint.
- Viszont amiért jöttem az az, hogy tudassam veled, hogy nekem nem Laura tetszik, illetve félreértés ne essék, gyönyörű nő.
- Persze, megértem, és örülök is, hogy nem játszottál vele – mosolyom őszintén vall.
- Azt is akarom, hogy tudd, hogy nekem más tetszik – hezitál, látom, hogy gondolkozik, hogy kimondja, vagy sem, hogy mégis ki az, akit választana, talán még ismerem is. – Nekem te tetszel. Én szerelmes lettem beléd.
Szívem megakad, és még a lélegzetem is eláll. Csak azon gondolkozik az agyam, hogy ha ezt Krisztián megtudja, az sem lesz mindegy neki, hogy a legjobb barátját üti szét – ha már mást is képes megverni, vagy ócsárolni.
- Nem – szaggatottan mondom ki a szót, de ő leszáll és elém lép.
- Nem tudtam mit kezdeni, komolyan, ne haragudj rám – őszintén sajnálom, hogy ilyen érzéseket keltettem benne.
- Nem haragszom – öleltem meg, ami mindjárt eljut az agyamig és elválok tőle -, Krisztián tudja?
Szemét forgatva bólogat. – Még is mikor mondtad neki? – döbbenek le.
- Tegnap mondtam el neki!

- Szerintem egyáltalán nem kéne most ilyen finomságokat ennünk miközben nem sokára megyek haza – mondja Laura.
Elmeséltem neki, hogy volt itt Ricsi és hogy ő mit tenne a helyemben, ha ma vagy holnap kéne elutaznia fotózásra. Nyílván ő benne lenne, ahogyan én is de még is karácsony van. A chipset egy műanyagba öntöm és mindkettőnknek rostos barackot hozok inni. A tévében egy karácsonyi film megy, amire nem is figyelek, hiszen a fejem azon kattog, még is hogyan mondjam el barátnőmnek, hogy akit ő szeretett, rám vágyik.
- Figyelj Laura – ülök mellé és kezembe veszem a tálat.
- Mondjad – harap bele a burgonyasziromba.
- El kell mondanom valamit – hasam görcsbe szorul, rettenetesen rosszul érzem magam.
- Terhes vagy? – kérdezi, én meg kapkodva veszem a levegőt.
- Dehogy! Jézus! – fogom a fejem. – Ricsiről lenne szó – nem húzom az időt, mond ki Rella – tudom, hogy ki tetszik neki – Laura elsápad – én.
- Mi? – felnevet, de látja komolyságom az arcomon. – Nem lehet, ugye? – kérdezi, de nem reagálok. Könny gyűlik a szemébe. – Én téged ribancoztalak le, én téged beszéltem ki magamnak és mondtalak el mindennek – kérdezte, magától. Sírva fakad. – Kérlek, ne haragudj rám – ölel meg.
- Dehogyis, nem tudhattuk. Inkább nem is értem az egészet – Laura szipog, az ölemből kivette tálat, majd fejét a combomra tette. Haját simogattam. – Drága barátnőm, miken nem megyünk mi még keresztül.
Laura lecsillapodik, és együtt nézzük a filmnek a végét. A telefonom csörögni kezd, amiért muszáj felkelnem. Krisztián az.
- Krisz? – támaszkodok a pultnak.
- Drága, ha jössz, este akkor valami iszonyatosan dögös legyél ám – hadarta el.
- tehát nem szoktam dögös lenni? – felhúzom a szemöldököm. – Értem – húztam el a szót.
- De, mindig is az vagy – hallom, ahogy mosolyog.
- Volt itt Ricsi – váltok a témán. – Azt mondta ma megyünk Kolumbiába – hallgatok el.
- És elmész? – vált nagyon komolyra a hangja.
- Még nem tudom, viszont most le kell tennem, itt van Laura.
- Csókollak – hangja rémült és komoly volt.