WOW: A cég / 2019 ©/

30. Fejezet

A légzését figyeltem, éreztem, minden egyes lélegzetvételét. A mellkasomon feküdt, hosszú haja félre volt tűrve, kócosan hevert a vállán. Megremegett, majd elfordult tőlem, de szorosan mellettem feküdt. Felültem és kimentem a fürdőbe. Fogat mostam, megmostam az arcomat és a konyhába vettem az irányt. Bedobtam a kávéfőzőbe egy kapszulát és alá tettem egy nagyobb, átlátszó bögrét. A gőzölgő kávéba dobtam három kockacukrot és a hálóba vittem. Rella kiterülve aludt az ágyon, leültem mellé.
A hátát simogattam, haját tűrtem párszor át az egyik oldalról a másikra. Felém fordította a fejét.
- Jó reggelt – mosolygott.
- Jó reggelt – ült fel az egyik fehér ingemben. Bármikor el tudnám így nézni. Krisztián, te szerelmes vagy? Hülye gyerek. – Készítettem neked kávét – mutattam az éjjeliszekrényre, majd elhagytam a szobát, magam után becsukva az ajtót. A konyhába érve, semmi mást nem tettem csak a kukába dobtam a cappuciós kapszulát, majd leültem a fotelbe. Rella most öltözik? Mit csinálhat?
Rella a kezében a félig teli bögrével sétál ki.
- Nagyon finom – ült le mellém a tegnapi fekete ruhájában.
- Örülök, hogy ízlik. Valami baj van? – kérdeztem a lehajtott fejű lánytól, aki csak a fejét rázta. – Haza vigyelek? – kérdezem.
- Igen kérlek, van egy kis dolgom úgy is – mondta és a mosogatógépbe tette a bögrét. Mosolyogva mentem be a halóba, ahonnan kivettem egy fekete mackónadrágot és egy sima szürke pólót.
- Ugye – libbentem ki az ajtón – nem fogsz menni sehova sem? – kérdeztem a lánytól, aki a tükörben szedte össze magát.
- Nem hiszem. Át hívom Laurát. Miért? – fordult meg.
- Csak a másik munkahelyedre gondoltam – léptem bele a cipőmbe.
- Krisztián – váltott hangnemet. Nem folytattam tovább semmi mondandót, csak megvártam, míg felöltözik. Táskáját jobb kezében szorongatva ült be az autóba.
- Miért? – kérdezett.
- Mit miért? – hajtottam ki a parkolóból.
- Te mit csinálsz ma? – felvont szemöldökkel rá néztem. – Nem tudom, be kell mennem a céghez, megnézem a papírmunkákat, ilyenkor mindig akad – mosolyogtam. Életvidámnak éreztem magam. Ez a lány teljesen megváltoztat.
A háza elé értünk. Felém fordult.
- Bejössz? – kérdezte, mire csak megcsóváltam a fejem. – Rendben. Köszönöm az utat – tette a kezét az ajtóra. Bal kezét megfogva a kezemre tévedt a tekintete. Arcához hajoltam, majd homlokon csókoltam. Ő kiszállt és pirult arccal intett.

- Nos, mik történtek veled? – kérdeztem barátnőmre pillantva, aki éppen a chipses zacskót bontotta fel.
- Ma egy nagyon fontos személlyel voltam – virult ki az arca.
- Ki volt az? – fürkésztem tekintetét és lehuppantam mellé.
- Ricsi – pirult el, én pedig felkaptam a távirányítót és bekapcsoltam a tévén az internetet.
- Micsoda? – tágra nyílt szemekkel néztem barátnőmre.
- Igen, vele voltam. Tegnap rám írt, és kérdezte, van e kedvem vele vacsorázni – öntötte egy tálba a maradék rágcsálnivalót majd a zacskót összegyűrve a kukához sétált.
- Na ne! Volt ott más is? – vigyorogtam.
- Nem! – hevesen rázta meg a fejét. – Beszéljünk rólad is egy kicsit – terelte a témát.
- Elmentem – sütöttem le a szemem -, vissza a boltba.
- Neked elment az eszed?! – kiabált rám Laura.
- Várj már! Közben Krisz beszélt az ügyvéddel, tegnap is el akartam kéretőzni, hogy vissza megyek a boltba, de nem tudtam, mert nekem is ott kellett lenni, hogy tudjak beszélni az ügyvéddel. Utána összevesztünk – néztem a kezembe vett tálat.
- Már megint? – ült le mellém és át karolta a vállam.
- Utána pedig elvitt – szólaltam meg. – Magához.
- Hát kegyetlenek vagytok – temette fejét a kezébe, majd felnevetett. – Amúgy, látszik rajtatok, hogy oda vissza vagytok egymásért – lefagyva álltam Laura előtt. – Most mi az? – fogta meg vállam. – Ne mond, hogy nem érzel iránta semmit – lökött rajtam egyet.
- Ő a főnököm – akartam lerázni a beszélgetést ennyivel, de Laura tekintetét figyelve, nem fogok megúszni semmit. – Mit nézel így? Inkább válassz valami filmet – adtam a kezébe a távirányítót.

Mosolyogva léptem be a cég ajtaján, majd felmentem az emeletre. Általában ha valami fontos dolgunk van, akkor jövünk csak be hétvégén, de akkor is csak én és az ikrek.
Az emeletre érve összefutok Patrikkal.
- Mi ez a jó kedv, uram? – fog velem kezet.
- Boldog vagyok – léptem be az irodámba. Az ajtót nyitva hagyva ültem le a bőrszékembe. A laptopomat bekapcsoltam majd a kezembe vettem az egyik mappát. Figyelmen kívül hagytam a címkét, így a képeket nézegettem, amiket még Ricsi készített rólam és Relláról.
Ki kéne válogatnom párat és ki kéne tennem valahova. Te tiszta hülye vagy! Nem is jártok!
- Szia – zavart meg Bence. – Mizu tesó? – pacsizott le velem.
- Nem sok, gondoltam megnézem, van e valami munka, de nem látom nagy értelmét.
- Nem is értettem miért jöttél be – tárta szét karját.
- Megnézek pár emailt aztán megyek is haza. Este mit csináltok? – kérdeztem, miközben megnyitottam a fiókomat.
- Lehet, lenézünk a Lockba. Nem jössz? – piszkálta az arcát.
- Lehet programom van – mosolyogtam rá. Felhúzott szemöldökkel nézett rám.
- Kivel leszel este? – tette kezeit az asztalra.
- Hát – húztam el a szót.
- Nagyon boldog a főnök – rázta meg a fejét nevetve.
- Rellával – ejtettem ki a nevét. Bence ellökte magát az asztaltól.
- Hű, sok sikert – emelte fel a hüvelykujját.
- Köszi – kacsintottam rá, mire ő kilépett a szobából. Kicsit szárazan mondta el a mondatát, lehet neki is tetszik a lány?

A film végéhez érve, rá eszméltem, hogy délután van és a hó akkora a házam előtt, hogy a hókotró is elvihette volna.
- Valamit tennem kéne a hóval a ház előtt – mondtam és felálltam majd a konyhaablakhoz mentem, hogy kinézzek. – Vagy még sem – állapítottam meg, hiszen egy centi hó sem volt a járdán.
- Miért? – nézett rám Laura.
- Mert valamelyik kedves szomszédom eltakarította – fordultam meg.
- Akkor ne foglalkozz vele – legyintett és a tévét bámulta. A telefonomra pillantottam, ami a pulton hevert és erőteljesen világított, miszerint kaptam pár értesítést. Anyu írt és emlékeztetett, hogy pár héten belül karácsony és a szokásos vacsorát megtartják a családdal. Nem is vettem még semmit.
- Hallod Laura?! – figyelt fel rám. – Te vettél valamit karácsonyra – hevesen megrázta a fejét.
- Valahogy, nem vagyok karácsonyias hangulatban – mondta. – De jövő héten igazán elmehetnénk vásárolni – mosolygott.
- Rendben – anyunak írtam egy üzenetet, amiben megfogalmaztam, hogy ott leszek karácsonykor. Mielőtt lezártam volna a telefont Krisztián képe jelent meg a chat fejben.
„Szia. Ma este le nézek a Lockba, eljössz velem, vagy máshoz van kedved?"- arcomba kevés pír szökött. Nem tudtam megállapítani, hogy ez egy randi vagy csak egy baráti meghívás. Baráti? Rella, köztetek több van, mint barátság. „Nekem megfelel. Kikkel mész?" – írtam neki vissza, amit azonnal látott és már mentek is pöttyök, hogy ír. „Bence, Patrik biztosan jönnek. Ricsit még talán elhívom. Este nyolcra megyek érted!" – nem reagáltam rá, inkább csak kinyomtam a telefonom és letettem vissza az asztalra. Vidáman ültem le a kanapéra, amit Laura észre is vett.
- Mi történt? – kérdezte.
- Semmi – mosolyogva ráztam a fejemet. – Csak bulizni megyek – néztem rá.
- Te? Bulizni, nélkülem? – kérdezett rá, ami talán a legnagyobb csalódás volt a számára.
- Igen – néztem le lábamra, amit felhúztam a mellkasomhoz -, azt hiszem.
- Ki nyerte el így a bizalmad? – felvont szemöldökkel pillantott rám. – Talán a barátod? – kuncogott fel.
- Mondjuk – kacsintottam rá.
- Akkor szivi – szólított meg –, nem zavarlak. Készülj csak el. Holnap majd azért írj – állt fel. – És majd találkozunk – ment öltözködni az előszobába.
- Nem kell, hogy elmenj – szóltam rá és kiléptem én is.
- De, de csak készülődj!