WOW: A cég / 2019 ©/

28. Fejezet

A barátomra hallgatva, még mindig nem hívtam Rellát, se egy üzenetet nem írtam neki, pedig lenne hozzá kérdésem. Még is mit keresett ott, mikor tudja, hogy mennyi problémát zúdítottak a nyakunkba?
Az éjszaka csak forgolódtam és igazán aludni sem tudtam rendesen, így reggel hatkor már talpon voltam, majd a konyhában egy shaket csináltam magamnak, meg egy reggeli kávét.
A shaket eltettem, magammal viszem a munkába. A kávéban elkeverem a cukrot, majd a forró feketét megiszom. A hálóban, egy fehér inget és egy kék farmert húztam fel. A fürdőben a hajamat bezselézve szárítottam meg, visszamentem a shakért, felhúztam a kabátom, belebújtam a cipőmbe. Zsebre tettem a telefonomat, az autó kulcsát a kezembe véve zártam be az ajtót magam mögött.
Leérve a kisebb hóesésbe, majd nem egy hátast dobtam a jégen, ami a járdát befedte. Szinte oda csúsztam a fehér csodámig, beültem a kényelmes autóba.
Az egyik közeli pékséghez kanyarodtam be. Leparkoltam és kiszálltam az autóból. Magammal vittem a fekete pénztárcám majd benyitottam az üzletbe.
- Jó reggelt – köszöntem és a választékokat néztem. Mit érdemes ennem? Éhes sem vagyok.
- Jó reggelt – kukucskált ki a pult mögül az alacsony szőke, munkáspólót viselő lány.
- Két ilyen szendvicset szeretnék – mutattam az üvegen keresztül a rántott húsos szendvicsre. A lány kivette, majd beletette két zacskóba.
A meleg helyről kilépve, az arcom hirtelen megfagyott. A lábaim szedtem az autóhoz. Az anyósülésre tettem a két szendvicset és elindultam a céghez. Már megszokott zenéimet hallgattam a dugómentes úton, majd a céghez parkoltam. A shakemet és a reggelimet a kezembe véve indultam meg a céghez, az ajtó nyitva volt. Azt se tudom, mikor nyitok.
- Jó reggelt – köszönt a nő az asztal mögül.
- Jó reggelt – át kéne néznem kik dolgoznak itt, mert már felét nem is ismerem. A kivilágított folyosón lépkedtem és a lifthez mentem. Az emeletre érve az irodámba léptem, nyitva hagytam az ajtót és elindultam az asztalom felé. Leültem, majd belekortyoltam a hideg, gyümölcsös italomba. Az egyik szendvicset a mögöttem lévő polcra tettem, a másikba pedig beleharaptam. Laptopom tetejét felnyitva kapcsolta be, és vártam, hogy dolgozhassak.

- Rella, jó reggelt – nézte az óráját Patrik.
- Szia – köszöntöm, közben a laptopon nézem az új emailjeim.
- Krisztián azt mondta, ha találkozok veled szóljak, mert akar valamit veled – nagyot nyeltem.
- Majd felmegyek hozzá, üzenem – mondtam és Patrik elment. A szívem nagyokat verdesett, mert eléggé zavart az is, hogy rám lát, nem csak az, hogy valamit akar.
Elolvastam az emaileket, majd megnyitottam a szerkesztőket és letöltöttem a képeket, amiket készítettek rólam. Patrik üzente, hogy szeretné, találjak ki valami friss új kedvezményt a jövő hónapi akció miatt.
Érdekes lesz! A gépemet zárolva lecsuktam és az emeletre siettem. A fekete ruhámat igazítottam meg magamon, ujját kicsit feljebb húztam, az alját pedig lejjebb húztam. Bekopogtam a főnököm ajtaján és benyitottam. Rossz érzésem lett, emlékszem, mikor így nyitottam be hozzá akkor épp egy nő ült az asztalán.
- Szia – csuktam be magam után az ajtót.
- Kérlek, ülj le – a szokottnál is érdekesebb hangja volt. Sosem hallottam még így. Volt már mérges, hangulata, nem is egyszer, de ez sokkal másabb volt. Leültem az előtte lévő fotelbe, keresztbe tettem lábaimat és a térdemre tettem a kezemet, amit fedett a fekete vékony harisnya.
- Akartam veled beszélni – kezdtem bele, hiszen nem szólt egy szót sem, csak teljesen végigmért.
- Miről? – csukta le a gép tetejét, és jobb kezét álla alá tette. - Meddig van a munkaidőm? – helyeztem el a kezeimet a karfára. Kezdem kellemetlenül érezni magamat.
- Meddig legyen? – kérdezett vissza.
- Te vagy a főnököm – válaszoltam azonnal -, mond meg te – a szívem még az ezelőtti pillanattól is gyorsabban vert.
- Tegnap hova kellett ilyen sietősen menned? – kérdezett ismét, ami már zavart.
- Mi ez a sok kérdezősködés? Mit szerettél volna, hogy ha már ide hívtál? – kérdeztem rá erélyesebben, hiszen így sosem fog kiderülni mit is akart.
- Tegnap beszéltem az ügyvéddel – még a légzés is nehezemre esik. – Azt mondta, ma beszélnünk kéne.
- Mikor? – néztem nagy szemekkel az előttem ülő elegáns férfira.
- Délután.
- Sajnos nem jó – mondtam -, kettőkor ma is el szeretnék menni, ha megoldható.
- Rella – teszi kezeit az asztalra -, tudom, hogy péntek van, mindenkinek péntek van, de ez egy munkahely.
- Tudom Krisztián, és le is fogom dolgozni, szóval kérlek – hajoltam előrébb.
- Sajnos ez nem megy ma. Fontos, hogy itt legyél. Miben tudok segíteni, hogy kettőkor ne kelljen el menned? – kérdezi. Felállok. Biztos, hogy tudja, hogy tegnap elmentem a volt munkahelyemre. De kitől? Ki látott?
- Semmiben – fordultam ki az irodából és letrappoltam a lépcsőn.
- Ó, Rella – fogta meg két könyökömet Ricsi.
- Szia – tűrtem hátra a hajam -, mi járatban? – kérdezem.
- Hoztam a friss képeket – mutatta. Krisztiánnal álltam az egyik képen még törölközőben az egyik medencénél.
- Ú, de jó lett – emeltem fel, az elsőt. Akkor még talán boldog is voltam.
- Valami baj van? – nézett rám.
- Nincsen semmi – mosolyodtam el és visszatettem az A4-es képet a mappába.
- Tényleg – szorítja meg bal kezem.
- Esküszöm – tűröm zavaromban el – ismét – a hajam.
- Ha kell beszélni itt vagyok – mondta, és elengedte a kezem.
- Köszönöm – léptem el tőle. Az emeletre ment, én pedig leléptem az utolsó lépcsőfokot, majd a helyemre sétáltam.

- Akkor, szeretném leszögezni, hogy jövő héten tárgyalás – mondta az ügyvéd, akinek a nevét sem jegyeztem meg. Az asztalon a telefonom vagy ötször jelzett, hogy kaptam valami üzenetet. Gondolom nem Laura ír fél háromkor, hanem a másik főnököm, hogy merre vagyok. – Remélem ez mindenkinek jó – szeme köztem és Krisztián között cikázott.
- Persze – szólalt meg Krisztián. – Jó.
- Az időpontot elküldöm, hétfőn postázva lesz a Westendbe is a levél, amit remélhetőleg meg is kapnak aznap, így fel tudnak ők is készülni – Krisztián – mellettem – hevesen bólogatott.
- Minden rendben? – súgta a fülemhez, míg az előttünk ülő ügyvéd papírokat szedett elő a bőrtáskájából.
- Hogyne – mondtam és nyelvemmel megnyaltam száraz számat.
- Szóval, átnéztem mindent, szóról szóra, értelmeztem a mondatokat és arra jutottam, hogy ez a feljelentés senki másnak nem szól, csak neked Krisztián – a telefonom folyamatos csörgéssel jelzett, hogy hívnak, ezzel félbeszakította az ügyvédünk mondandóját.
- Elnézést – vettem a kezembe és lenémítottam a készüléket.
- Semmi gond, ha fontos vegyed fel – mondta, mire én csak fejet rázva hanyagoltam a dolgot. – Tehát a cég sincsen benne, csak téged emelnek ki. De remekül tudunk téged megvédeni, hiszen itt van Rella, és talán Patrik vagy Bence is tud néhány szót szólni, ha lelkesen fogadták.
- Természetesen, Rella amúgy is mindegyünknek új esélyt mutatott – mosolyodott el a mellettem ülő.
- Ez remek hír – ismét a táskájában kutakodott a fekete öltönyt viselő fehér inges férfi.
- Krisz, beszélnünk kell – súgtam olyan halkan amilyen halkan lehetett.
- Most? – nézett rám hirtelen.
- Igen! – felálltam majd kisétáltam, az ajtót becsukva hallottam, hogy Krisztián elnézést kér, de fontos dolog van, amit muszáj megbeszélnünk.
- Ez egy ügyvéd, előtte nem csinálhatsz úgy, mintha semmi nem történne – húzott el a tárgyalóteremtől az irodájába. – Hallgatlak – fel-alá járkáltam, fejemet fogva, próbáltam a légzésemet rendbe tenni.
- Oltári nagy szarban vagyok – jelentettem ki egyszerűen. Nem volt nehéz Rella.
- Mi? Még is micsoda? – támaszkodott a fotelnek.
- Mikor még Miskolcon voltunk, felhívott a volt főnököm, hogy ha visszamegyek dolgozni, akkor visszamondja a feljelentést. Tegnap oda mentem, ezért akartam ma is elmenni.
- Tudom, hogy tegnap ott voltál, de nem akartam hinni senkinek, hogy tényleg te voltál az. Nem hiszem el Rella! – tolta el magát a foteltől.
- Krisztián, én ezt érted tettem és ezért az egészért – mutattam fel-le a kezemmel. – Nem engedtél volna úgy se vissza, akkor most még is mit vársz? Hogy azt mondjam neki, nem megyek vissza? Ki tudja mit tett volna még? – kérdezem. Megkerülöm az ideges férfit, és leülök a fotelbe. – Velem ne kiabálj, mert akkor intézd el egyedül a dolgod, vagy hagyj a fenébe – mondtam és az ajtó már csapódott is.