WOW: A cég / 2019 ©/

15. Fejezet

- Mondjad tesó – lépek az irodába.
- Holnap van Rella születésnapja – leülök az asztalomhoz.
- Igen? – kérdezem, mire Ricsi bólint. – Remek, mit csináljunk?
- Felhívjam Laurát? Még is csak a barátnője, jobban tudja, mint mi – rá bólintok. Ricsi kimegy az irodámból, míg telefonál. Felkelek, és Patrik irodájához veszem az irányt, bekopogok, majd benyitok.
- Krisz, mizu? – kérdezi.
- Figyelj, beszéltem Rellával – állok az asztalához.
- És? – rázza meg a fejét.
- Mondtam neki, ha elvállalja a fotózást, akkor ott még dönthet, legalább is remélem, megengeditek neki, mert nem lettek így sem rosszak a képek, amiket csinált – mondom.
- Igen, persze – mondja. A telefon – ami mindhármunknál nagy szerepet játszik – megszólalt. – Nálad csörög – világított vörösen a pötty, ami jelezte, hogy kinek kell felvennie a telefont.
- Add – nyújtom a kezem. – Háló – szólók bele a vezetékes fekete telefonba.
- Uram – szól bele a titkárnőm -, az egyik alkalmazott szeretne magával beszélni.
- Rendben, küldje be hozzám, mindjárt megyek – nyújtom át Patriknak a telefont – Kösz.
A barnás szőnyegen sétálok, ami le van terítve a hosszú folyosón. Bemegyek az irodámba, ahol felugrik a székből a lány.
- Ülj csak vissza – mondom a fekete vállig érő, kék szemű lánynak. Leülök az asztalomhoz. – Elnézést, hogy is hívnak? Bocsánat nem jó a névmemóriám – mutatok a fejemre.
- Vanessza – jelenti ki.
- Ó, igen. Tessék csak, mond, mi gond van.
- Nem is tudom, hogyan mondjam el ezt – szemöldökömet összehúzva meredtem a lányra.
- Mit? – kérdezem.
- Tudja, néha rendelünk ebédet – bólintok -, és mindenkit meg szoktunk kérdezni. Az egyik munkatársam oda ment ahhoz a lányhoz, aki új, és megmondom őszintén, hogy nem tetszett, ahogyan viselkedett vele. Igaz nem ismerjük a lányt és tudom, mindenki észrevette, hogy magukkal igen jóba van – mondja.
- Igen van új alkalmazottunk. Tudom, ez úgy szokott menni, hogy bemutatjuk egymásnak, de most nagyon sok dolgunk volt sajnos erre nem adatott lehetőség most.
- Persze, megértem.
- Mit értesz az alatt, hogy nem tetszett, ahogy viselkedett vele? – kérdezem.
- Oda ment hozzá, megkérdezte, hogy kér ebédet, ő visszautasította, és azt mondta neki, hogy a főnökeinkkel kavar, és majd maguk elviszik ebédelni. Tudja, nem csak engem, hanem mindenkit bosszant a viselkedése a nőnek – mondta a lány, aki mintha kellemetlenül érezné magát, ahogy ezt elmondta.
- Nagyon szépen köszönöm, hogy ezt elmondtad. Ki is pontosan ez a hölgy? – kérdezem.
- Hajninak hívják, melírozott haja van, mindenki felismeri – mondja.
- Mondott valami mást is a Hajni az új lánnyal kapcsolatban? – kérdezem.
- Igen, néhány szót említett, miközben jött vissza tőle, de csak ő beszél így róla, mindenki más viszont elengedi ezt a dolgot. Szegény lány csak köszön és megy is.
- Beszélni fogok a Hajnival, semmilyen nevet nem fogok mondani neki, megnyugodhatsz. Ha még több ilyet hallasz, gyere és mond el. Másnak ne mond, maradjon köztünk.
- Rendben, köszönöm – kelt fel.
- Kérem – a lány ki ment. – Hát erről a lányról volt szó Rella? – miért nem mondta, hogy néz ki. Nem is gondoltam volna, hogy ennyi minden történik. A vezetékesen beütöttem a titkárnőm számát.
- Uram?
- Legyen szíves Patriktól elkérni Rella email címét és hozza be hozzám.
- Már is.
- Köszönöm – a gépemet felhajtva, megnéztem a jegyzeteket. Nyílt az ajtó, a titkárnőm besétált.
- Sok a dolga? – kérdezem mire megrázta a fejét. – Hazudik? – kérdezem nevetve.
- Uram, hiszen tudja jól, mindent meg szoktam csinálni – mosolyodik el.
- Igen, tudom – mondom. – Most is meg kéne pár dolgot. Felírom mit is kéne, az email címét vigye magával – egy papírt veszek elő, amire felírom, hogy önéletrajz és a hozzá kapcsolódó okmányok, bankszámlaszám. A nőnek nyújtom a papírt. – Kérem, küldjön egy emailt Rellának, hogy ezeket majd hozza be – a nő mosolyogva ki megy az irodából, majd kopogni kezdenek. Ricsi Laurával lép be.
- Sziasztok, üljetek le – mondom nekik. – Hát te mikor léptél le? – kérdeztem.
- Mikor te épp nagy beszélgetésekben voltál – mondja.
- Miért is kellettem én ilyen gyorsan? – kérdezi Laura.
- Holnap, Rella születésnapja – tudósítja Ricsi.
- Igen tudom – mondja – és?
- Kitaláltuk, hogy csinálunk egy bulit neki – mondom.
- Ú, ez nagyon jó ötlet, biztos nagyon örült neki.
- Még nem tudja – mondja neki Ricsi.
- Ja – dől hátra a fotelben. – Értem, jól van, segítek, amiben kell.
- Köszönjük. A Lockban tartanánk a bulit – mondom – szereti, ha fel van díszítve valami? – kérdezem.
- Biztos meglepnénk vele. Viszont délelőtt nem érek rá – mondja a lány, aki kigombolja a kardigánját és a kabátjára teszi. – Le kell adni kilencig a szakdolgozatot, utána jöjjek ide?
- Ne! – szólal meg Ricsi. – Az túl feltűnő. Hívj fel, ha végeztél az egyetemen, és akkor elmegyek érted, veszünk lufikat, vagy amit akarsz – mondja.
- Nekem úgy is jó – mosolyog a lány.
- Kiket hívjunk meg? – Laura elkerekedett szemmel nézett rám.
- Szerintem – köszörüli meg a torkát -, ha lesz holnap ott buli, akkor, nem kéne lefoglalni.
- Miért? – nézek rá.
- Rellának nincsen sok barátja, annak ellenére, hogy egy tünemény lány. Ő tényleg csak olyanokkal barátkozik, akik őt is feljebb húzzák.
- Rendben. Mondjuk, Patrik meg Bence ők még jönnek. Akkor beszélek a Vivivel is – mosolyodok el.
- De az úgy nem jó, nem hiszem el, hogy nincsenek barátai – mondja Ricsi.
- Hát igazából sok emberrel van jóba, de nem hiszem, hogy ők olyanok, akikkel mondjuk, a születésnapján lennének. De majd elküldöm nektek, kik ezek, és akkor eldöntitek – szól közbe Laura.
- Jó, küld el nekem, csinálunk ilyen csoportot aztán, abban mindent egyeztetünk. Viszont most ne haragudjatok, el kell mennem – a telefonom felvéve az asztalról, elindultam a fogas felé. Leakasztottam a kabátom.
A lépcsőn leérve, Rella asztalát nézve látom elment. A munkatársai és a dolgozóim elé állok.
- Jó napot hölgyeim – mindenki az asztalához sietett, aki épp nyomtatott valamit. Rám szegezték a tekintetüket. – Mint látták jött egy új alkalmazott, Rovszky Lorella a neve. Sajnos nem tudtuk bemutatni rendesen, ahogy az szokás nálunk. Azért ül ott külön, mert az igazság az, hogy nem ismerjük még a tehetségét. Nagyon jól dolgozik eddig, egy sikeres számlázási akciót és egy konferencián is részt vett már velünk. Kérem, ha valakinek valami gondja van – kerestem meg a melírozott hajú nőt. -, jelezze felém. Esetleg tanácsa az új alkalmazotthoz, lehet segíteni és barátkozni, de a munkát ne hanyagolják.
A nő inkább az asztalát bámulta, majd megfordulva és elköszönve tőlük lementem és az autómat kértem.

A gépem letéve a dohányzó asztalra, kinyújtózva állok fel. A bögrét és a tányért a – már kipakolt – mosogatógépbe tettem. Az eső zuhog, így leengedem a redőnyt, amúgy is már sötét van kint. Laurának írok egy üzenetet:
„Szia Lau, a holnapi szakdogával most lettem készen. Te, hogy állsz vele? Szólj, ha kell segítenem valamiben. Én holnap nem megyek be az egyetemre, írtam is az igazgatónak, hogy elküldhetem-e. Azt írta igen, így emailben elintéztem mindent."
A barátnőm chat feje megjelent az üzenetem mellett, így vártam, amíg visszaír.
„Én holnap elviszem, nincsen semmi dolgom. Holnap találkozunk!"
A telefonommal a kezemben szaladtam fel az emeletre. Az éjjeliszekrényemnél feltettem a telefont töltőre, majd a takaró alól kiszedtem a pizsamám. A kezembe véve elindultam vele a fürdőbe, mikor csengetni kezdtek. A szívem jobban kezdett dobogni. Ilyenkor nem szokott már csengetni senki. Kilenc óra van legalább! A lépcsőn leszaladva kinyitom az ajtót. Krisztián áll velem szemben, bár a sötétség eltakarja.
- Gyere be, mielőtt megfázol – tessékelem be. A kabátját leveti és felakasztja, cipőjét lerúgja magáról. Ideges? – Hogy-hogy ilyenkor? – kérdezem.
- Mit csináltál ma? – kérdezi. Oké, ismét én kérdeztem, előbb de ezt el is engedem most magam előtt.
- Hát, elvittél dolgozni, felmentem Patrikhoz, jött Ricsi. Igazából miért? – ült le a pulthoz.
- Nem mondtad, hogy az egyik alkalmazottam beszólt neked.
- Jaj, hogy erről van szó – megfordultam és vizet engedtem a bögrémbe.
- Igen erről – fejét fogva kényelmesedett el a széken.
- Tudod, engem az ilyen dolgok nem nagyon érdekelnek – karba tett kézzel dőltem neki a konyhapultnak. – Én ezekkel nem foglalkoznak, mindig voltak olyan emberek, akik irigyelték a másikat és nem kell velük foglalkozni.
- Igazad van – mondja.
- És, honnan tudod, ki mondta? – kérdeztem.
- Az egyik lány ma feljött, hogy a munkatársa, milyen lekezelően bánt veled. Mikor eljöttem a cégtől akkor megálltam ott és beszéltem velük, tudom ki volt, egy szavadba kerül, ha még egyszer szól, ki rúgom – a beszédéből csak annyit jegyeztem meg, hogy ki rúgja.
- Nem ezt nem teheted – mondtam – nem tudom, nem ismerem, de biztos, hogy elég régóta van nálad és nem fogsz azért kirúgni valakit, mert nem jön ki velem. Ki tudja hányszor fordultak elő ilyen dolgok, amikről nem tudsz – mondtam neki. – Kérsz valamit? – kérdezem mire megrázta a fejét.
- Bocsánat nem akartalak ezzel felhúzni – mondja.
- Nem, dehogy – hessegetem el. – Csak az ilyennek nincs értelme és amúgy is kicsit vicces volt, így visszagondolva.
- Miért? – néz rám.
- Hiszen ő azt hiszi, mindegyikőtökkel kavarok – kuncogok fel – elég morbid, vagy is nem is tudom.
- Igen elég furcsa milyen ötletekkel tudnak elő állni a nők – dörzsöli meg borostás arcát. – Nos, én megyek. Holnap érted jöhetek? – kérdezi.
- Ha azt mondom, hogy nem, vagy rám erőszakolod vagy pedig úgy is eljössz – mosolygok rá.
- Akkor ezt egy igennek veszem.