WOW: A cég / 2019 ©/

38. Fejezet

Bence jött hozzám, megmutatta mi zajlik lent a csomagolóban. Illetve kiderült milyen karácsonyi ötletekkel rukkoltak elő. Patrik adott néhány megbízást és elmesélte, hogy Krisztiánnal milyen hír került fel az egyik social media felületre.
- Nem szeretnél inni egy kávét? – kérdezte tőlem Patrik.
- Elmehetünk kávézni – csillant fel a szemem, mert így sem aludtam jól az éjszaka és reggel még Lauránál is voltam.
- Akkor készülj el, lent megvárlak – bólintottam Patriknak, és elmentem az asztalomhoz. Felvettem a táskám, lehajtottam a gép tetejét, és kabátommal a kezemben elindultam a lépcső felé.
- Minden rendben vagy amúgy? – néz nagy szemekkel Patrik.
- Igen, csak nem aludtam jól, voltunk bulizni is, Krisztiánnal is összevesztem. Most valahogy semmi nem jó – álltam meg mellette.
Az autóban kellemesen szólt a zene, és melegem sem volt. Egy kedves kis kávézóba jöttünk, ahol régies volt a dekoráció. Még agancsok is voltak a falakon.
Patrik levette moha zöld kabátját és a székre tette, fehér pólóját fekete nadrágjából kihúzta.
Az itallapot nézegettem, mit is igyak, de egy flat white kávé mellett döntöttem és egy vizet kértem mellé. Ugyan ezt kérte Patrik is, amit pár peren belül megkaptunk.
- Kaphatnék cukrot? – kérdeztem. A pincér intett is, hogy hozza.
- Szóval mesélj, mi történt? – kérdezi Patrik.
- Krisztiánnak mondtam menjünk el bulizni, de hát megint alakított – tűrtem el a hajam, és a cukorból vettem kettőt, amit leráztam és letéptem a tasak tetejét. Beleöntöttem a habos kávéba és összekevertem.
- Jaj, igen, még írtak is róla – kerek szemmel hallgattam -, mondta, hogy intézzek valamit ezzel kapcsolatban, szóval minden illetékest megkerestem.
- Miért, amúgy mi is történt? – kérdezem.
- Hát tudod, meséltem, hogy instagramon mi történt. Valahogy nem vagy képben ma – nevet fel. – mi volt Krisztiánnal?
- Elnézést, nagyon máshol vagyok fejben. Emlékszem, hogy mondtad. Semmi olyan, csak mondtam neki, hogy én így nem folytatok semmit, ha ennyire nem tud viselkedni. Nem állhat bele mindig mindenkibe, ha történik valami.
- Igazad van, mondjuk, én régóta ismerem, egyébként nem szokta vonzani a bajokat, lehet, te hozod ki belőle – ismét felnevet. Hát igen, nem vagyok szerencsés. – Egyébként az egyetemmel mi a szitu? – kérdez rá.
- Nagyon nincs az sem a gondolataimban, benne vagyok, karácsony után bemegyek, megnézem, mit tudok tenni magamért. Ha valami gond van, most visszalépek, nem nagyon folytatnám, van szakmám, meg nem is kell nekem ilyen puccos helyen dolgoznom – belekortyolok a most is forró kávéba.
- Fel szeretnél mondani? – kérdezi.
- Nem, nem tudom. Krisztiánnal is és velem is, most jelenleg nem tudom, mi történik, így meg nehéz, hogy ha ott vagyok.
- Mindent megértek. Ricsi említette – ismét terelni a témát amit ismét sem bánok -, hogy téged vinne a fotózásra.
- Igen, ennek nagyon örülök – mosolygok felé. – Illetve fogalmam sincs mit is csináljak. Nagyon elmennék, de nem is tudok nagyon semmit.
- Ricsi karácsonykor fog elutazni, ha jól tudom, de nem mondok addig semmit amíg én sem tudom pontosan, mert ezt így nehéz.
- Persze, majd beszélek vele, vagyis csak keresni fog – a telefonom csörögni is kezdett. De nem Ricsi hívott, hanem Krisztián.
- Szia – szólok bele.
- Merre vagy? –kérdezi. Már nem is köszön?
- Egy kávézóban – mondom. – Miért?
- Csak akartam veled beszélni. Hol van ez a hely? – ismét kérdez.
- Nem tudom, de most leteszlek. Puszi – teszem az asztalra a készüléket. – Elnézést – mosolyodtam el.
- Miközben te beszéltél, írt Ricsi, hogy találkozzunk. Nem baj ha ide hívtam? – kérdezi.
- Nem, dehogyis – rázom a fejem. – Viszont lassan visszamennék dolgozni – mondom -, mert ugye van még pár ötletem. Amúgy beszéltetek arról, hogy leépítitek a céget, vagy valahogy így fogalmazott Krisztián. Túl sok az ember vagy micsoda – még magamtól sem tudtam, hogy ezt kérdezem vagy csak kijelentem, de érdekel beszéltek e erről.
- Az igazság az, hogy a raktárainkban nagyon sok dolgot tartunk, sok cikk van ott, sok eszköz, amikkel dolgozunk, így oda irodát nagyon nem tudnánk kialakítani, ezek csak raktárhelyiségek.
- Ó, értem – csodálkozom, mert azt hittem mindent meg tudnak a fiúk oldani, mindenhez van eszük, minden hibát ki tudnak kerülni, meg is tudják oldani. – De akkor mi lesz az emberekkel?
- Nem alkalmazunk egyébként sok embert, csak létszámban tűnik annak, sajnos viszont egyet kell értenem Krisztiánnal. Alattam rengeteg ember dolgozik, és ezt nagyon is csökkentenem kéne, mert sok olyan van, akik nem értenek a munkájukhoz, mást meg nem tudok ez miatt felvenni, mert sokan vagytok – nagy levegőt vesz, és kifújja tüdejéből az összes oxigént. – Szóval karácsony után, januárban én egy nagyobb leépítést tartok, nagyon kevés embert hagyok meg. Így az irodánk sokkal szellősebb lesz, mindenkinek lesz helye. A gépeinket eladjuk, amikre nem lesz szükségünk. Bencének sokkal több dologra kell majd figyelnie, mert nem mindenki ért a gépekhez, illetve vannak olyan emberei, akik csak azokhoz értenek, de máshoz nem. Szóval ő vagy összeszedi magát, vagy pedig Krisztiánon fog támaszkodni.
- Igen, ez egy nagy cégben sajnos előfordul, hogy vannak emberek, akik inkább csak vannak és azért tartanánk meg őket – Patrik bólogat és fejét a bejárat felé fordítja.
- Sziasztok – üdvözöl Ricsi és leül közénk. Int a pincérnek, én pedig a csészém felé figyelek, hogy még mindig tele van, ezért kézbe veszem és hatalmasat kortyolgatok belőle. Kiöntöm a poharamba vizet és abba is kortyolok egyet. Patrik csak vizet önt és abból iszik.
- Örülök, hogy jöttél – mosolygok Ricsi felé. – Akartam kérdezni hogyan lesz a fotózás, vagy most végülis? – kérdezem.
- Huh, hát akkor egyből a közepébe – nevet fel. Közben kiért a pincér, aki Ricsit kérdezi. – Egy espressot kérnék – majd felénk fordul. – Szóval, én és Patrik – néz a barátja felé – ha neked jó, és nem vagy ellene, akkor hétfőn, de legkésőbb kedden el kéne mennünk.
- De tudod, karácsony után mi megyünk dolgozni – mondja Patrik.
- Muszáj lesz, a kampány is tart, és a tavaszi cikkeket ilyenkor kezditek el – Ricsi halántékát kezdi masszírozni.
- Igazad van, nekem ennyire fontos menni? – kérdezi.
- Most kéne hogy velünk legyél – bólint nagyokat.
- És én, nekem mikor kellene mennem, vagy hogyan? – kérdezősködök.
- Igen, neked is ugyanígy, szóval ne haragud,j ha nem tudod kiélvezni a pihenőket. Kapsz persze időt, de ma még döntened kéne, mert ugye úgy tervezünk mindent. Igazából, már holnap el kéne indulnunk, mert nem fogjuk befejezni a jótékonykodást. Viszont azt én megoldom, hogy két nap még itthon tudjunk maradni – az események egyre sűrűbbek, bár az egyik felem ellenkezik a másik kivételesen ellenáll. Mindig is mehetnékem volt, sosem álltam meg, szóval nem egy karácsony fog ki rajtam. A telefonom pedig ismét csörögni kezd.
- Igen?
- Nem akarsz bejönni, dolgozni? – kérdezi Krisztián.
- De be fogok menni, most nem értem miért vagy ilyen – a két fiún jár a szemem, akik csendesen követik a telefonhívásom.
- Itt vagyok a kávézó előtt, gyere – a telefont zsebre teszem, nem fordulok meg, mivel az ablaknak háttal ülök. Biztos engem néz, érzem.
- Te Krisztiánnal jöttél? – szegezem Ricsi felé a kérdést. A férfi nem érti miért ilyen hangnemben kérdezem tőle, ezért gyorsan felkapom kabátom és a táskám, majd kiviharzok a kávézóból.

Krisztián a lábamat simogatja, nem lököm le magamról. Kezemet megfogva szájához emeli, és megcsókolja.
- Miért nem velem ébredtél reggel? – kérdezi.
- Nem akartalak felkelteni – mondom. – Korán keltem.
- Hova mentél?
- Lauránál is voltam reggel – mondtam. – Aztán haza mentem. Hívott Ricsi, és bementünk hozzád. Előbb is beértem volna, csak Ricsi mondta hányra jön és akkor nem akartam elindulni. Remélem nem baj – néztem rá először mióta beültem az autóba.
- Nem – halk válasza volt. Az út az irodáig messzinek tűnt, mintha nem is arra mennénk.
- Beszéltem Patrikkal, hogy a raktár és a céggel mi lesz – érdeklődőn rám pillant. – Azt mondta, hogy ő januárban sok embert el akar bocsátani, illetve amikre nincs szükség eladja. Vagyis eladjátok. Ti.
- Jó, legyen így – mondja és kezemet ismét felemeli szájához, de most beszívja kezem illatát.
- Most nem értem miért vagy ilyen – nézem a férfit.
- Te kérdezed? Engem hagysz ott reggel, velem nem beszéltél az éjjel, hogy ha meg akarom védeni a szerelmemet, mi helyes és mi nem – elengedi a kezem.
- Állj félre valahol – mordultam fel. Igaza van, de nem is. – Állj meg! – félrehúzódik a part mellett, de olyan gyorsan teszi ezt meg, hogy még a szívem is majdnem kiesik. Kiszállok az autóból és erőből becsapom az ajtaját.
Ő is ezt teszi. Beleszívok a friss levegőbe, a mellettem álló férfit nézem, aki a vizet csodálja. A levegő belekap a hajamba, hunyorítanom kell, ha a víztükörre nézek. Hirtelen indulatból átfonom kezem a férfin és megcsókolom. Ő viszonozza ezt.
- Szeretlek – mondja és eltűri a hajam homlokomból.
- Én is – kezeit derekam köré teszi és még várunk. Nem indulunk sehova csak nézzük a vizet.