WOW: A cég / 2019 ©/

10. Fejezet

Az illatok olyan másak, fordulok az ágyban. Az éjjeli szekrényt tapogatom, érzem, hogy van egy lámpa. Hol a telefonom? Egy téglalap alakú valamit fogok, kicsit meglököm, zörög benne valami. Kinyitom a szemem, a redőny nem volt leengedve, világos van. Pislogok. Az ablak az ágy mögött van jóval feljebb. Két éjjeliszekrény, és a tükrös barna-fehér gardrób előttem. Hol a fenében vagyok? Meglátva magamat, a vörös ruhám egy széken hever egy kisebb asztal előtt. A cipőm mellette. A terepmintás felsőben felállok, a harisnyám még rajtam van, és melltartóm is. Megnyugszom. A tükör előtt megállok, a sminkem nem nagyon folyt el, viszont a szemem áljára rá rakódott egy kis csillám. Száraz kezemmel megpróbálom letörölni, kisebb-nagyobb sikerrel.
Halkan kilépek a parkettás szobából, az ajtót megpróbálok a leghalkabban kinyitni. A járólapon lépkedek, és egy tiszta, rendezett legénylakásban járok – állapítom meg.
A nappali felé megyek, ahol kidőlve Krisztián alszik, felső testét semmi nem takarja, fekete nadrágjában alszik.
Visszasietek a szobába és visszahúzom a ruhám, a gombokkal megküzdök, a felső ötöt nem tudom begombolni, így a leengedett hajammal megpróbálom eltakarni. A magassarkút a kezemben viszem. Felfogom a pokrócot, ami az ágy szélén összetűrve helyezkedett el. Kimentem, letettem a cipőm az ajtóhoz, majd a férfit betakartam vele.
- Mit csinálsz? – kérdezi meg, mire én összerezzenek. Visszafordulok.
- Haza megyek – mondom.
- Haza viszlek – kel fel, és lecsúszik a takaró róla. Felső teste izmos és a hasa is kockás. Karjai ki vannak dolgozva – ez az ingek feszüléséből is látszik.
- Nem muszáj – legyintek egyet és megfordulok.
- Begomboljam? – kérdezi és mögém lép, hajamat előre tűri és begombolja.
- Köszönöm – mondom és ellépek az előtérbe.
- Itt a táskád – hozza, majd belép a szobájába. Egy fehér inggel jelenik meg és egy zoknival, amit magára is húz. Az inget félig kigombolva hagyja és felhúz egy kabátot. A kulcstartóról le akasztja az egyiket. Belelépek a cipőmbe, és megjelennek előttem a tegnap történtek.
A lépcsőházból kilépve friss, téli levegő fújja meg az arcom.
- Gyere – megy el mellettem Krisztián. Csendben beülök mellé.
Alig várom, hogy haza érjek!
Az utunk, megszólalás nélkül teli, még egy zene sem szól. Rideg a hangulatunk. Mindenhol piros lámpát kapunk, mintha a sors is azt akarná, hogy még több időt együtt legyünk. Bár, én most inkább kívánkoznék haza, mint, hogy itt mellette üljek.
A ház elé érve, felé fordulok.
- Mindent nagyon szépen köszönök – kiszállok az ülésből, becsapom magam után az ajtót és bemegyek a házba. Csend van, a lelkem nagyon nem nyugodt. A táskámból elő szedem a telefonom, elhagyom magam előtt az összes értesítést és felhívom Laurát.
- Háló! – szól bele rekedten Laura.
- Hol vagy? – kérdezem.
- Azt kérdezhetném én is. Basszus úgy eltűntél. Ricsi mondta, hogy Krisztián haza vitt. Mi történt? – aggodalmaskodott.
- Semmi nincsen, nyugi – mondom. – Otthon vagy? – kérdezem.
- Igen, haza hoztak. Te? – nyelek egyet.
- Én is, szerintem elmegyek néhány napra anyuhoz – mondom.
- Miért? Mi van Rella? – kérdezgeti.
- Nincsen semmi Laura – nyugtatom – csak ki kell kapcsolódnom.
- Hiszen este ott volt az alkalom.
- Tudom. Na, de aludjál még, én is visszafekszem.
- Jó, majd írj.
A beszélgetést megszüntettem, felmentem és a ruhát levettem magamról, bár alig bírtam lefeszegetni. A fürdőben lezuhanyoztam, hajat mostam és élveztem a meleg vizet.
Törülközőbe csavartam magam, a szobámba érve, felvettem egy kinyúlt pólót és egy fehérneműt. Míg hajat szárítottam addig megnéztem az összes értesítésem. Vivi ismerősnek jelölt, mindenhol. Természetesen visszaigazoltam, a képhez hozzászóltam, amin megjelölt és le is fotóztam, hiszen van egy közös képünk ahol épp sminkelem. Ricsi posztolta, ahogy Krisztiánnal táncoltam az éjjel. Csodálatos. Tovább görgettem és még Krisztián is megosztotta.
Letettem a telefont és hajszárítás közben lehunytam a szemem.

Hétfő
- Kihozod a telefonom? – kérdezte anyu, mikor beléptem a nappaliba.
- Persze – visszaléptem a konyhába, levettem a pultról a készüléket.
Leültem a tévé előtti fotelbe. Anyu pedig a kanapén ült, kicsivel mögöttem. Festett vörös haja válláig ér, be van neki szárítva. Őz szemeivel néz.
- Nem tudom, meddig dolgozik apád – mondja, és az órára pillant.
- Hát, én sem – mondom. – Holnap haza megyek – mondom. – Aztán majd gyere el te is – nézek rá.
- Tudod, mennék, de oda csak autóval tudunk menni – mondja, mivel neki nincs jogosítványa.
- Én eljönnék érted, de nincs autóm – mondom. – Ha tudnám, mikor nem jár apu autóval – utalok a fekete terepjárónkra, ami sokszor csak az udvarban áll –, akkor használnám, de így. Meg nektek is kell. Hozzám meg minden közel van – mondom, és a telefont nézem, amin vagy öt telefonhívás van, Krisztiántól. Bence is és Laura is rám írt. Egyedül Vivinek írtam vissza, hiszen őt még nem ismerem annyira. Érdeklődött felőlem, hogy mi újság, ahogy én is ezt tettem.
- Nem akarsz vacsorázni? – kérdezi anyu.
- Fú, nem is tudom, nem vagyok éhes – pillantok édesanyámra, akire nem is hasonlítok kívülről.
- Én ennék valamit – áll fel.
- Rendeljek neked kaját? – kérdezem, de ő a fejét rázza.
- Nem is tudom, lehet eszek egy kis csokit – mondja, és a konyhába sétál.
A ház előtt dudaszóra lettem figyelmes. Kinézek az ablakon, a hídon nem áll senki, viszont a híd előtt egy fehér autó áll.
- Valaki jött – állapítja meg anyu.
- Lehet apu - konyhánál van egy ajtó, ami a teraszra vezet ki -, vagy a csomagomat hozták – lépek ki.
- Miért mit rendeltél? – kiabálja utánam.
Ki mentem az udvarra, az autóból kiszáll Krisztián egy fekete kabátban, szürke sapkában és egy kivágott fekete nadrágba. Kinyitom a kaput és ki megyek.
- Mit keresel itt? – kérdezem.
- Miért nem jöttél dolgozni? – kérdezte. Karomat magam előtt összefontam, zöld trikóban egy hozzá passzoló terepmintás nadrágban álltam előtte.
- Én kérdeztem először! – húztam magamon össze a kardigánt.
- Szerinted mit keresek itt? Téged.
- Honnan tudtad, hogy itt vagyok? – felhúzott szemöldökkel néztem rá.
- Rella, nem jöttél dolgozni. Mindegy, az. Most gyere velem, mert vár a munka – mutat az autóra.
- Nem megyek – fordultam meg és sétáltam a kapuhoz. – Holnap elmegyek dolgozni – nézek rá. – Mára szabadnapot vettem ki – zárom be az ajtót és visszaléptem a házba.
- Ki volt ez? – kérdezi anyu. Ki gondolta volna, hogy nem néz az ablakból?
- A főnököm – mondom.
- Miért már új állásod van? – jön utánam.
- Jaj, anyu! Milyen, jó, hogy mondtam már – nevetek fel már kínomban. – Most összeszedem a cuccomat – elmentem a szobámba. A fal mellett van az ágyam mellette egy álló lámpa, majd egy fotel és író asztal, székkel. Van egy táblám, amin oklevelek, emléklapok szerepelnek és néhány kép a családommal.
Az utazó táskámba bepakolok, és ki készítem a reggeli ruháim. A sportcipőm is előkészítem, hiszen gyalog kell mennem, majd villamos és haza érek.