WOW: A cég / 2019 ©/

20. Fejezet

A bőr fotelbe ültem és belekortyoltam a vodkába, amit Ricsi töltött ki.
- Tudod tesó – tölti ki magának is az italt -, összeillenétek Rellával – mondja. – Figyelsz te rám? – néztem fel a telefonomról.
- Aha – mondom és olvastam Rella üzenetét.
„Hasznos ajándékot kaptam szerintem és legalább felfrissül a fülemben lévő fülbevaló is."
- Mond csak, kivel beszélsz? – kérdezi.
- Rellával beszélek.
„Örülök akkor, ha minden tetszik. Meddig maradsz ott? Elmenjek érted?"
„Holnapig, estig, nem tudom még. Nem kell köszönöm, apu haza fog vinni."
Letettem a telefont.
- Meg kell vele majd beszélnem a fotózást.
- Jó lenne a jövő héten lerendezni az egészet – mondtam és felvettem a poharam az asztalról.
- Mondta Patrik elkészültek a férfiruhák is és a strandruhák akcióban vannak. Rella arról nem tud? – kérdezi.
- Igazából nem férfiruhákkal foglalkozok, de ezt te is tudod, csak idén fektettünk bele minden energiát, de nem volt akkora hatása.
- Persze tudom – állt fel és a fekete bútoros konyhájába ment. – Csak mondták, hogy jó lenne azokat is eladni vagy találj ki akciót.
- Rá bízom Rellára, nagyon ügyes ezek készítésében – felelem -, biztos valamit ki fog találni.
- Csóri lány – nevet fel – mindent a nyakába zúdítasz. A fotózásra is igent mondott, aztán azt sem tudja, mire vállalkozik – ül le.
- Ne legyél vele gonosz – mondom – én eddig egyetlen egy feladatot sem csináltattam vele, ha jól emlékszem – gondolkozom el.
- Nyugi, hiszen ismersz, mindenkivel rendes vagyok.

Pár nappal később
- Akkor válasszuk ki – vette el tőlem Bence a papírlapot, amire a ruhaméreteim voltak írva. – Szerintem itt még nem voltál – néz a fehér plafonra. – Húzz kabátot – mondja. Leakasztom a székemről és utána megyek.
- Hova is kell mennünk? – ballagok utána.
- A csomagoló mögött mutattam a nagy ajtókat – mutogat – ki kell menni és ott vannak a kész termékeink, majd kiválasztjuk a ruhákat.
- Rendben, de én már adtam le ilyet Patriknak – mondtam és ki vettem a kezéből a lapot.
- Az más – jelenti ki – remélem tett is érte valamit.
A csarnokba érve, az összes fém polc tele pakolva dobozokkal, amiben ruhák, bikinik és egyéb dolgok vannak. A polcok szélén pár felirat és ruhaméretek vannak, így könnyebb a megtalálása és a rendezése is.
- Jó napot – jött elénk egy fickó kék munkásruhában.
- Jó napot, Patrik már volt itt? – kérdezi Bence.
- Igen, egy papírt hozott, mondta válasszuk ki a ruhákat.
- Ó, ez nagyszerű – csapta össze a tenyerét – szeretném azokat elvinni.
- Rendben, hozom is – fordult meg és eltűnt az ajtó mögött.
- Nem is értem, mondhattad volna, hogy ez el van intézve, felhozattam volna – fonja össze karját mellkasa előtt.
- Nem tudtam mit akartál – nevettem fel. A csarnok e részében elég hűvös volt, már-már dideregtem.
- Tessék – húzott ki egy kocsit a férfi. – Itt alá kell írnia – adott egy papírt Bencének, aki a tollat a kezébe véve alá is írta. – Köszönöm – mondja és elment.
- Akkor mehetünk is – húzta maga után a kocsit.
- Ennyi ruha kell? – kérdeztem.
- Nem csak az akciót reklámozzuk akkor – nevetett fel.
- Jesszus! – akadtam ki. – Sosem fogunk végezni a munkával – mondtam.
- Megoldunk mindent. Hallottam, hogy mondta Krisztián a karácsonyi forgatagot. Ilyenkor mindig nagyon sok a megrendelés – rántott vállat, majd beértünk a csomagolóhelyre.
- Azt elhiszem – Bence a csomagolóknál hagyta a kocsit és felmentünk az emeletre. Az irodákhoz mentünk. Krisztiánhoz kopogtunk be, akinél Ricsi ült.
- Titeket kerestünk – állt fel Krisztián. – Jobban mondva téged – bökött rám.
- Miért? – néztem rá.
- Holnap mentek Ricsivel Miskolcra – elkerekedett szemekkel néztem rá.
- Hát, öm rendben – mondtam. – Mikor indulunk? – kérdezem tőle.
- Nem tudom, gyere be, mondjuk nyolcra és akkor meg beszélünk mindent – mondja.
- Jól van – meredtem magam elé. Nem gondoltad ezt az egészet! – Mit kell vinnem és hány napra megyünk?
- Most milyen nap van? – néz körbe Ricsi.
- Csütörtök – vágja rá Krisztián.
- Igen, tényleg, oké. Mondjuk szombatig, de tegyél inkább több ruhát, nem tudjuk, meddig leszünk. Már lefoglaltam a szobákat – kel fel. – Minden le van beszélve.
- Nagyon örülök mindennek – fog kezet Krisztián Ricsivel. – Menjetek, pakoljatok össze és holnap találkozunk – az ajtónál segítségkérően néztem Krisztián felé, aki csak egy mosolyt nyújtott át.
- Lent megvárlak – szólt utánam Ricsi, válaszképpen bólintottam. A táskámba pakoltam bele és kopogásra lettem figyelmes. Krisztián támaszkodott a két kezével az asztalomon.
- Nem muszáj menned, ha nem szeretnél – mondta.
- Szeretnék – mondtam neki és tovább pakoltam a táskámat. Megfogta a csuklóm, elengedtem a táskám, ami elernyedt a széken. Felé fordultam.
- Akkor még is, mi a baj? – kérdezi. Amennyire tudtam el fordítottam a fejem feltűnés nélkül.
- Mindenki minket néz – sütöttem le a szemem.
- Kapsz egy irodát fent, ha zavar – vágta rá, közben öntelt vigyorral nézett rám.
- Nem! – mondtam a kelleténél hangosabban, a kezemet kirántottam a fogásból és a vállamra vettem a táskát. – Holnap találkozunk – mentem el mellőle.
Ricsi a cég előtt állt.
- Mit tudtál eddig csinálni? – kérdezi.
- Ah, semmit – legyintettem.
- Haza viszlek, reggel érted megyek, és legalább tudom, merre laksz – a címem elmondva ültem be a kocsiba, majd elindultunk.
- Jó kis fotózásnak nézünk elébe – ütött hirtelen a kormányra.
- Igen – az izgatottságtól megcsuklott a hangom.
- Azon gondolkoztam – nézett rám – mi is olyan furcsa rajtad? Aztán kitaláltam, hogy neked nem göndör a hajad? – álltunk a pirosnál.
- De, hullámos. Tegnap volt egy kis időm, megcsináltam a hajam – rántottam a vállamon.
- Holnap olyan hajat kérsz, amilyet szeretnél – mondja – sminkes is lesz.
- Engem nem nagyon szoktak sminkelni, általában én sminkelek mindenkit – mosolyodok el.
- Akkor ezt most megéled végre.
Az utat végig beszéltük, kicsit megismertem őt.
Elővettem az szürke, nagy utazós bőröndömet, mivel ha én megyek valahova, kicsiben nem férek el. Három különböző színű farmert és pulcsit tettem be, pólókat, fehérneműt, zoknit, papucsot. A fürdő és a hálószobám között járkáltam, hogy mit kéne meg betennem.
Laura üzenetére lettem figyelmes, mikor végre lazítottam az ágyamban.
„Ricsivel mész holnap?"
„Igen vele. Miért kérdezed?"
„Ja, csak úgy."
Üzenetét figyelmen kívül hagyva, a telefont az éjjeli szekrényre tettem, és a lehúzott redőnyt néztem.