WOW: A cég / 2019 ©/

17. Fejezet

Örültem, hogy Bencének tetszettek az ötleteim és a rajzaim. A téli csomagolásra nagyon kíváncsi leszek, hogy kinek lesz az az érdeme, hogy az övé legyen a tervezett csomagolás egyik anyaga.
A kabátomat felvéve, kiértem a cégtől, minek a tetején fehér óriás betűkkel volt írva, WOW. Laurát háromszor hívtam, mire a negyedik hívásnál felvette:
- Mi a jó istent csinálsz, hogy nem tudtad fel venni a telefont? – kérdezem.
- Ne haragudj. Boldog szülinapot – mondja.
- Nem haragszom, de jössz, vagy inkább ne várjalak? - tettem vállamra a táskát.
- Menj csak haza, délután megyek hozzád.
- Délután van – mondom neki és a hajamat a fülem mögé tűröm.
- Akkor hatra ott leszek – mondta és letette a telefont.
- Az szép – jelentem ki hangosan.
- Ezeket itt ne hagyd – hátam mögül szólal fel Krisztián, aki a tortával és a virággal jön.
- Ó, istenem – kapok észhez. – Köszönöm – mondtam és elindultam a bal irányba.
- Most mit csinálsz? – kérdezi utánam.
- Haza megyek – mondom.
- Haza viszlek, gyere.
- Tudod, nem akarok bunkó lenni, de vannak lábaim én is haza tudok menni, nem kell mindig haza szállítani.
- Ülj be – nyitotta ki az ajtót.
A lábamtól elvette a virágot és a tortával a kezemben szálltam ki az autóból. A kulcsot kivéve a táskából kinyitottam az ajtót.
- Végre itthon – mondtam. Cipősen táskástul mentem be a konyhába, a hűtőbe tettem a tortát. A virágot Krisztián a pultra tette.
- Most megyek – mondta és azzal le is lépett.
- Mi baja van mindenkinek? – kérdezem magamtól. A táskát letéve a nappaliba lehúztam magamról a ruhát és a cipőt. A telefonom jelezte, hogy kaptam értesítést. Nem is keveset.
„Holnap tudunk menni, remélem nem haragszol. Boldog születésnapot." - írta anyu. Fantasztikus születésnap. A fürdőbe felszaladva meg mosakodtam. Hajat mostam.
Hajszárítás közben a közösségi oldalakat figyeltem és visszaírtam mindenkinek, aki valamilyen formában felköszöntött. Ismét láttam az egyik hálón, hogy Krisztián megosztotta azt a képet, amit reggel készített rólam és a rózsákról. Mire észbe kaptam ezt nem csak 24 órára tette ki, ez az egész posztja, amihez oda írta; Boldog szülinapot. Szívvel köszöntem meg neki.
Laurától jött egy üzenet: „Hétre ott leszek, csúszok egy kicsit lehet. Aztán menjünk bulizni, remélem, van kedved!"
Eszem bejutott, tavaly is buliztunk a szülinapomon és az ő szülinapján is. Mindkettőt nagyon jól megünnepeltük.
„Eddig hat órát mondtál! Miért nem nézünk valami filmet? Semmi kedvem nincsen bulizáshoz!" - írtam neki, amit pár másodpercen belül észre is vett.
„De Rella, egyszer 21 éves az ember. Nem sokára hét óra"
Igaza van. Hajszárítás után a fürdőbe vittem a törölközőt, és míg várakoztam bekapcsoltam egy Rihanna zenét. A ruhám kiválasztása mellett döntöttem. Fogalmam sincs hova megyünk bulizni, de én ki fogok öltözni. Leakasztottam egy fehér lengébb inget és a vállfáról lecsíptettem a sötétkék térd fölé érő szoknyám, aminek az alja csipkézett. A székre hajtogattam a ruhákat és lefeküdtem az ágyra. Anyunak az üzenetét nyitottam meg: „A főnököddel mióta vagy ilyen jóba? És miért hozott ekkora csokrot neked?"
A fejemet fogva nevettem saját magamon, hogy elküldtem neki. Mindig kérdez valamit és mindent tudni akar.

Csengetésre lettem figyelmes, mert valaki vadul nyomta azt. Felkeltem és leszaladtam a lépcsőn. Az ajtót kinyitva Laura állt előttem a nagy sötétségben. Egy üveg pezsgőt és két poharat fogott a kezében.
- Boldog születésnapot barátnőm! – ugrott a nyakamba. – Bár az ajtót előbb is kinyithattad volna.
- Szerintem elaludtam – fogtam a fejem és elvettem tőle a pezsgőt, amire az én nevem volt írva. – Jesszus! De menő már! Ezt nem ihatjuk meg – jelentettem ki.
- Majd az üveget megtartod – mondja és az aranyszínben pompázott pezsgőt nyitja ki. – Inkább a poharakat nézd meg – löki felém. A pezsgőspohár egyik felén az én nevem a másikon Lauráé díszelgett és a nevünk fölé pedig a legjobb barátnő volt írva.
- Jézusom, köszönöm szépen! – öleltem meg és az arcára adtam egy puszit.
- Nem azért, de bazi nagy ez a rózsa – szagolt bele.
- Az biztos – öntöttem ki a pezsgőt a pohárba, amit a kezébe adtam.
- Mennyit fizethetett érte? – kérdezi, majd koccintunk. –Rád – mosolyog és beleivott a pezsgőbe.
- Nem az a lényeg – nevettem el magam és belekortyoltam a pohárba. Nagyon finom. – A múltkori cuccod is itt maradt – mutattam a kanapé mögé, mivel oda dugtam Laura táskáját.
- Azért nem találtam a ruháim – mondta miközben kipakolt az újonnan hozott táskából. – Visszahoztam a ruhádat, kimostam meg minden, szóval már teheted is a szekrénybe. Jaj – fogta a fejét -, a cipő otthon maradt.
- Nem baj, hordjad, csak ha tetszik – mondtam neki és eltettem a pezsgőt a szekrénybe. – Nézd, még tortám is van - mutatok a kicsi tortára, ami már félig meg van bontva.
- Nekem nincsenek vörös meg piros ruháim – mondja. – Torta? Most ez komoly? – nevetett. – Miket kaptál még? – kérdezi és ledobja magát a fotelbe. Otthon érzi magát!
- Ezt mind, amit látsz. Holnap jönnek anyuék, legalább is azt írta – ültem a kanapéra -, és igazából ennyi. Mit húzol? – kérdezem tőle. – Gyere fel – indultam a lépcső felé. – Ki pakoltam a ruhám.
Egy melltartóban és a szoknyaaljban flangáltam a fürdő és a hálóm között.
- Sosem leszel készen – mondta Laura, akit már ki sminkeltem és felöltözve feküdt az ágyamon.
- Te ne szóljál be nekem légy szíves – a sminkemet igazgattam, ami fehérből és csillogós kékből állt. A rúzsom halvány. A hajamat leengedve hagytam.
A lányra néztem, aki babarózsaszín fodros ruhában feküdt az ágyon. – Többször hordhatnád így a hajad – utaltam a göndör hajára.
- Igen, most hasonlítunk – mosolyodott el. A hosszujjú ingemet betűrtem a szoknyámba.
- Csinos vagy! – mondta.
- Te sem panaszkodhatsz! – igazította meg a gallérom. Majd lehajolt és felhúzta a rózsaszínű magassarkúját, az ágyra ültem és én is felvettem a maagssarkúmat, ami sötétkék színű.
- Hozol táskát? – kérdezi, és a vállára akaszt egy nagyobb fekete táskát.
- Egy kicsit viszek igen – akasztok le egy fehér, fekete csatos táskát, belesüllyesztem a telefonom.
- Nagyszerű – mondta, lementünk a lépcsőn. Lekapcsoltam a lámpákat, felhúztam a téli kabátom. Az előtérben is lekapcsoltam a lámpát. – Add a kulcsot – szólt Laura és elvette tőlem a lakás kulcsot majd a szemem elé fogott egy sötét valamit.
- Laura mit csinálsz? – felnevetett. – Mondanám, hogy vicces vagy – a szívem gyorsan kezdett el verni.
- Ne szedd le – hallom mögülem a hangot. – Nyugi – nyugtatott Laura és kinyitotta az ajtót.
- Nem jó ez így, hogy nem látok semmit – mondtam neki.

- Ne szedd le! – hallom bentről Laura hangját és kinyitja az ajtót. Rella szemén egy fekete sál van. – Nyugi.
- Nem jó ez így, hogy nem látok semmit – puffogott Rella. Laura bezárta az ajtót.
- Én nyúlok a táskádhoz, beteszem a kulcsot – tevékenykedett Laura. Az autó ajtaját nyitottam ki. Rellához léptem, megfogtam a karját és óvatosan vezettem az autóhoz.
- Mi a fene? Te ki vagy? Laura, basszus! Miért kell ez a szar a szememhez? – kérdezi a lány, mire halkan felkuncogok. – Laura! – mondja hangosabban a lány nevét, aki már bent ül a hátsó ülésen. Rellát besegítettem és megkerültem az autót, majd beültem és elindítottam azt.
- Rella minden rendben lesz – mondja Laura.
- Mondja az, akinek nincsen bekötve a szeme – a lányok hátul még órákig tudtak volna vitatkozni, de inkább csendben tűrték az utat.