WOW: A cég / 2019 ©/

26. Fejezet

Pakolás közben megszólalt a telefonom. Ijedten fordultam a hang után.
- Háló, Laura? – szóltam a telefonba.
- Igen. Na, mik történnek? – kérdezte. – Mesélj valami izgalmasat – hallottam, hogy épp főz, vagy valamit a konyhában csinál, közben pedig ki vagyok hangosítva.
- Szép helyen voltunk, rettentően luxus az egész – pakoltam ki a ruháimat, és az ágyra dobva a telefonom kihangosítottam őt. – Most épp pakolok. Mára már csak Ricsi és Krisztián maradtunk.
- Krisztián mit keresett ott? – mintha vizet engedne, így alig értettem valamit.
- Nem tudom, tegnap reggel beállított, aztán kiabált velünk – mentem a fürdőbe -, amiért Ricsi rajtam aludt – a vonal másik végén egy leesett edény miatt elhúztam a telefont a fülem mellől. – Minden rendben van odaát? – kuncogtam fel.
- Igen – akadozott a hangja. – Képek? – tért egy egyszerű kérdésre.
- Szépek lettek, nem tudom, igazából nem szeretem magamat visszanézni. Laura – halkult el a hangom – mondj meg nekem valamit.
- Nos, mit kéne?
- Neked tetszik Ricsi? Jaj, a vak is látja – nem szólalt meg egy darabig.
- Talán, na jó egy kicsit – mondta.
- Gondoltam, róla kérdezel és még az edények is repülnek – nevettem fel.
- Ne nevess – vittem be a fürdőbe a szennyest. – Na de tényleg, Krisztián minek ment? – faggatolózott.
- Nem tudom, tényleg – természetesen nem akartam elmondani neki a történteket. – Meg igazából, ő lett a férfi modell is mellettem, elég bulis volt be kell valljam – emlékeztem néhányra vissza.
- Elhiszem – mondta és öntött át valamit egy másik tálba.
- Mit csinálsz? – kérdeztem. – Nem lenne kedved egy találkozóra? – tettem a gépbe az egyik mosást.
- De lehet róla szó. Spagettit csinálok, viszek át, ha készen lesz – mondja.
- Rendben kéne egy két szót beszélnünk – mondtam neki.
A mosással végeztem, kiteregettem a ruhákat. A telefonomat bámulva a konyhapulton, felfogtam és tárcsáztam Krisztián számát.
- Rella, mi a baj? – vette fel a telefont.
- Szia – köszöntem -, semmi baj nincs. Viszont – gondolkoztam el -, nem lenne baj, ha ma nem találkoznánk? – kérdeztem rá.
- Jaj, dehogy is – hallottam, hogy mosolyra húzta a száját -, nincs semmi baj. Holnap úgy is találkozunk, készen lesznek a pénteki képek, Ricsi mondta.
- Ú, az nagyon jó lesz – vigyorodtam el. – Tényleg remélem nem haragszol.
- Nem haragszom, semmi esetre sem – a szó végére, csengettek. A barátnőm állt az ajtóban egy nagy zöld műanyaggal a kezében. Az ajtót nyitva hagytam. Közben még elköszöntem Krisztiántól és letettem a telefont.
- Szia – öleltem meg a barátnőmet, aki át adta a műanyagot.
- Sajtot nem reszeltem rá, nem akartam, hogy megolvadjon – vetkőzött. – Kivel beszéltél? – lépett a nappaliba ledobva a válltáskáját.
- Krisztiánnal – húztam fel a szemöldököm, amíg kivettem a felső szekrényből két tányért.
- Hiszen nem rég értél haza, már hiányzol nekik? – kihúztam a fiókot és kivettem két villát is.
- Itt akarsz enni? – ült a pultszéken Laura.
- Hát, itt is jó nekem – mondta és elé tettem a tányért. Szedett magának, majd nekem is merített. Elővettem a sajtot és reszeltünk az előttünk lévő ételre. Két poharat is kitettem, majd ki vettem az baracklét a hűtőből.
- Feljelentették a céget, miattam – ültem fel a székre.
- Tudom – nagy szemekkel néztem barátnőmre. – Találkozott velem Krisztián és mondta – fogta meg az üdítőt és öntött a poharába, majd oda toltam az enyémet is.
- Elmondta nekem is, először hinni sem akartam a fülemnek – a fél ételt megettem, amit kimerítettem magamnak. – Nagyon finom! – kicsit elmerengtem a gondolataimban. – Lefeküdtem vele – forgattam a poharamat.
- Mi? – fordult felém. – Nem mondod? – tátotta el a száját. Bólintottam.
- De – néztem rá.
- És, milyen volt? – húzta fel az egyik szemöldökét.
- Laura! – szóltam rá.
- Jó, na – emelte fel két kezét védekezően. – Nem minden nap lát az ember ilyen pasit – mondta, mire elnevettem magam.
- Jaj istenem – fogtam meg a fejem.
- Arra gondoltam – komorodtam el – visszamegyek a telefonos boltba. De nem mondhatod el senkinek! – mondtam.
- Nem ezt nem teheted! – emelte meg a hangját a barátnőm. – Rella, te gondolkodtál már ezen? – kérdezte. – Megint menjen tönkre az életed? Ezt akarod, hogy tegyenek tönkre ott az emberek? – mordult rám.
- Teljesen igazad van, de ma felhívott – sütöttem le a szemem –, és ismét a baromságait mondta. Ha nem megyek vissza rendőrségi ügyek lesznek. Azt mondta, ha visszamegyek, akkor lemondja az egészet.
- Rella, ne legyél ennyire naiv – tette a kezét vállamra.
- Elaludni nem fogok tudni – mondtam könnyeket nyelve. – Múlt éjjel szerinted mennyit aludtam, ha éppen nem azt csináltuk, akkor erre az egészre gondoltam – fordultam tányérom felé és amennyit tudtam ettem még egy keveset.
- Aj, nem mondtad el Krisztiánnak? – kérdezte.
- Nem! Szándékomban sincs elmondani neki – tettem a tányért a mosogatóba. – És benned is bízok, hogy nem mondod el neki – mondtam és leültem a nappaliba.
- Rella, kérlek erre az egyre – ült mellém. – Ne csináld!