WOW: A cég / 2019 ©/

27. Fejezet

Az irodámban foglaltam helyet. Szürke öltönykabátomat levéve a fogasra akasztottam. Az ablakhoz léptem, Rellára látok teljes mértékben. Valami papírokat rendez. Kigomboltam az ing ujját, hogy kényelmesebben legyek. Bence nyitott ajtót.
- Beszéltem vele – mondta és a kezében lévő papírokat az asztalra helyezte.
- Mit mondott? – ültem a helyemre.
- Beszélnetek kell, így sajnos nem tud konkrétat mondani – ült a fotelbe.
- Jó akkor, hívasd ide – felállt és kisétált a teremből. A mappát nyitottam ki és a karácsonyi csomagolást kaptam kézhez. Félre téve a mappát az ablakra pillantottam. Rella nem ül a helyén. Hova mehettél te lány? Az ajtómon kopogtak. – Tessék – rendeztem az asztalomat.
- Jó reggelt – szólalt meg bársonyosan Rella hangja.
- Szia – üdvözöltem és a kezemmel a fotelra pillantottam.
- El tudnék menni ma kettőkor? – kérdezte. Felhúzott szemöldökkel néztem rá.
- Nem adtak munkát? – néztem át egy felbontatlan levelet.
- Nem értem – döntötte meg a fejét.
- Mármint Patrik vagy Bence akárki – emeltem fel kezeim.
- Nem, semmit nem kaptam – a szőnyeget nézte – ilyenkor azt se tudom mit kéne csinálnom – nézett rám. A hosszú kötött krémszínű pulcsit ruhának használta, alá pedig egy fekete kissé átlátszó harisnyát húzott fel, egy fekete csatos magasabb bőr bakanccsal. Ellenállhatatlan!
- Mi dolgod van kettőkor? – kérdeztem. – Ha gondolod, intézd el most, nyugodtan – hátra tette kezeit. – Sajnos nem tudlak elvinni, hívok neked egy taxit.
- Ó, nem kell elvinned. Köszönöm szépen – barna hajában pár tincs szőke volt, ami inkább már szőkének mondható, mint barnának. Göndörös haja fel volt téve feje tetejére, néhol pár enyhe szál kilógott, még szexibbé varázsolták a lányt.
- Ha kapsz, valami munkát elküldjük mailen. Nem kell visszajönnöd – mondtam neki és ő távozott az irodából. Hívattam egy taxit és a lányt néztem miközben a cuccait szedi össze kapkodva az asztalától. Mi ilyen sürgős?
Ismét a mappát kezdtem el nézni, amit Bence hozott be. Hóemberes, hópelyhes és Mikulásos kártyákat tett a lapok alá, leírta miként készült, hogy helyezné el, zöld vagy piros szalagot kapna a csomagolás, viszont a doboz nem változna. A papírokat későbbre tettem, majd kitöltöm, ha kell, de ismerve magamat vagy elfelejtem, vagy pedig szóban mondom el. Kíváncsi lettem, vajon ezeket Rella készítette e. Az ajtómon kopogás nélkül rontanak be.
- Ezt Ricsi bedobta – jött be Patrik, aki a kezembe adta a sárgaszínű nagy borítékot, majd megfordult és maga után becsukta az ajtót.
- Lássuk – vettem ki a képeket, amiken Rella szerepelt.
Elképesztően gyönyörű ez a lány! Ámultam a képeket nézegetve, a teste, az idomai, a szemei és mindene, amije csak van. Csodálatos. Nekem kell ez a lány! A képeit legszívesebben kitenném a falamra, de visszavittem Patriknak, hogy az új újságban szerkessze meg a Rella alkotott egyik akciónkat az alábbi bikinik és ruhák által.
- Patrik – léptem be az ajtaján. Felvont szemöldökkel nézett rám. – Szeretném, ha válogatnál ezek közül – mutattam fel a borítékot és az asztalára tettem – Ricsi küldeni fogja, amin én is rajta vagyok – nézett furcsán.
- Te vagy rajta? – kérdezte.
- Igen, mindegy majd látni fogod – legyeztem el a gondolatot a levegőben. – Szóval kérlek, iktasd az újságba ezeket – mutattam a sárga borítékra.
- Rendben – bólintott. Kiléptem az ajtón és visszamentem az irodámba. Nagyon kíváncsi vagyok, vajon mi dolga lehet, ami ilyen sürgős.

Belépve a Westend ajtaján elfogott a görcs, ami miatt ezt a lépést választottam. Torkomban dobogott a szívem. Visszafordulhatnék, de nem teszem, hiszen nem egy cégről van szó, hanem emberekről is.
Reménykedve lépek be a – mindig nyitott – üvegajtón. Háttal nekem ül a göndör hajú szemüveges fickó, akit inkább meg sem szólítanék. Amint észrevesz a kamera felvételén, a gépen, megfordul.
- Te mit csinálsz itt? – kulcsolja össze kezét.
- Nem is tudom, talán veszek egy telefont – nézegetem a borzalmasan kitett telefonokat az árukkal együtt. Ki sem lehet rajtuk igazodni.
- Ne itt vegyed – nézett rám -, jobban tennéd, ha eltűnnél innen, mielőtt még nagyobb bajba hozod magad.
- Remélem, tudja apád, hogy nem velem cseszett ki – mosolyodtam el. Rella, még is mi van veled? Mióta vagy ilyen bátor?
- Veled is még történhet akármi – nevetett fel és a görgős székkel megtolta magát, majd az üveges kirakatnál állt meg.
- Hol van apád? – kérdeztem cinikusan. A fiú felállt, szemüvegét levette és bement a hátsó ajtón, amit nyitva hagyott. Rella, most fuss el! Nem! Nem leszek gyáva. Két ellenkező érzéssel jöttem ismét. Pár másodperc múlva megjelenik a kopasz, köpcös, öregedő apjával az oldalán.
- Lorella, micsoda meglepetés! – mutogatott kezével. – Hát megfogadtad, amit mondtam? – kérdezi.
- Csak akkor áll szándékomban, ha tényleg úgy lesz, mert különben itt sem leszek – mondtam.
- Ha már itt vagy el nem engedlek – mosolygott. Az egyik ezüst foga megcsillant, amitől elkapott a hányinger is. – Beszéljük meg, mikor is tudnál jönni? – kérdezte.
- Mikor kéne? – az alacsony, feje búbja kopasz – amúgy fekete hajú - , tömzsi emberrel néztem farkasszemet. – Csak másodállásban tudok jönni – mosolyogtam rá.
- Ez nem lesz jó – mondta. – Csak itt szabad dolgoznod – jelentette ki.
- Nem erről volt szó – igazgattam meg vállamon a táskám. Izzadt tenyeremmel hajamat kitűrtem az arcomból.
- Semmiről nem volt szó drágám, csak arról a nyüves papírról, amiből nem lesz semmi, ha végre itt dolgozol.
- Meg mondtam, dolgozni fogok, csak hagyjuk a feljelentést. Holnap kettőre jövök – mondtam neki ezzel kiléptem a munkahelyemről.

- Igen – szólalt meg – valamit ki kell, találjak erre még – mondta.
- Nekem egyelőre gőzöm sincsen, hogyan tudnék ez ellen tenni valamit – masszíroztam a tenyereim.
- Mindenképpen kell beszélned Lorellával. Tud róla? – tette a papírokat a táskájába, a feljelentést pedig még egyszer végig futja.
- Persze, mondtam neki – bólintottam.
- Hát, az egyik lehetőség csak annyi, hogy neki is jönnie kell a tárgyalásra – mondja, és szemüvegét visszatolja orrárra. – Jövő héten elindítom én a tárgyalást, meglátom, mit tehetek – a beszélgetést egy ajtókopogás zavarja meg. Ricsi nyit be, akinek intek, hogy jöjjön be. Kezet fog az előttem ülő ügyvéd úrral, majd leül mellém a fotelbe.
- Remek – csaptam össze tenyerem. – Rellát mindenképp vinnem kell? – kérdeztem.
- Sajnos muszáj, még ha nem is szeretnéd, hiszen ő tudja ezt az egészet elmondani mi is volt, akármennyien tudjuk az igazat. Persze ő melletted fog állni, ha csak – megfeszül a levegő.
- Mi csak? – felhúzott szemöldökkel nézem a kék öltönyben lévő férfit magam előtt.
- Meg nem fenyegetik – tette össze a papírokat. – Ezeket elviszem – az egyik mappáját vette ki a táskájából.
- Nem, ilyen nem lehet – dőltem hátra a fotelban.
- Itt van a lány az épületben? – kérdezte.
- Nem, sajnos nincsen – mondtam.
- Miért, merre van? – csatolta be a barna táskát.
- Nem tudom, fontos dolga volt és elment - az ügyvéd felállt, majd én is úgy tettem.
- Rendben barátom, mindent megteszek, hogy sikeresen zárjuk le ezt az egészet, senkihez ne jusson el a hír, jobban jársz – fogott kezet velem.
- Igen, szerintem is – köszörültem meg a torkomat és megigazítottam a nyakkendőm.
- A héten még összeülünk, mondjuk holnap. Délelőtt elintézek pár dolgot, délután pedig hozd magaddal Lorellát is. Sziasztok – köszönt el, megfordult és maga után becsukta a barna fa ajtót.
- Itt mi történik? – kérdezi Ricsi.
- Tudod jól, feljelentettek, aztán most ezek vannak – mondtam Ricsinek, aki a fotelben az egyik kezére támaszkodva hallgatta végig a beszélgetésünket.
- Rella hol is dolgozott eddig? – kérdezte. Meredten pillantottam rá.
- A telefonos boltban a Westendben – értetlenül nyögtem ki a mondatot, hiszen erről is tud a barátom. – Miért kérdezel felesleges dolgokat? – mentem az asztalomhoz.
- Csak mert ma láttam ott, szerintem – megfeszültek az izmaim és még a szívem is megállt egy pillanatra. Mit keresett ott?
- Biztos nem őt láttad – ültem le.
- Fekete harisnyában volt, zöldes kabátban és fekete táska – a vér is megfagyott bennem -, felkötött haja volt. Jó, lehet nem őt láttam – fordult felém. – Vagy még is? – kérdezett rá. Értelmes szót nem tudtam kinyögni csak egy aprót bólintottam.