WOW: A cég / 2019 ©/

21. Fejezet

Az ajtóban már összekészülődve álltam. A kabátomat húztam fel, majd kinyitottam az ajtót. A ház előtt még nem állt meg egy autó sem, így lassan kihúztam a bőröndöm és a táskámat a vállamra dobtam. Bezártam az ajtót majd rá nyomtam a kilincset, hogy be van e rendesen zárva. A kulcsot eltéve a ház előtti fa mellé léptem, hogy a járókelők el tudjanak menni tőlem és ne nézzenek hülyének, hogy a csöpögő esőben állok kint. Nem telt el két perc Ricsi elém hajtott és ki pattant az autóból.
- Jó reggelt – vette el előlem a bőröndöt. – Te aztán megpakoltad – emelete fel és tette a csomagtartóba.
- Bocsi – néztem szomorúan rá, látva hogy küzd a nehéz pakkal. Beültem - a már felfűtött autóba - és lassan ő is beszállt mellém.
- Kerestem hozzád egy modellt – indultunk el.
- Modellt? – kérdeztem.
- Igen, egy fiút. Gondolom mondták, hogy azt is kell fotózni – mondja. Átértékelem az éltem minden egyes percét.
- És ehhez miért kellett hívni mást? – nézek rá.
- Miért te húzod fel a férfiruhát? – nem válaszolva rá előkaptam a telefonom és írtam Laurának.
„Ez a nap már most szörnyű! Valami férfi modellt találtak hozzám. Nem akarok menni!"
Az út csendesen telt el, nem szóltunk egymáshoz, csak a telefonjáról lévő zenéket hallgattuk. Milyen remek utunk lesz, még csak nem is beszélünk! A cégnél leparkolva, ki szálltam az autóból és bementem a meleg folyosóra.
- Gyere, menjünk – követtem a fekete kabátos férfit. Az emeletre mentünk, ahol Krisztiánt találtuk kék öltönyben, fehér ingben, valami papírokat adott át a titkárnőnek és felénk fordult. Oda mentünk hozzá.
Sajnálkozva nézett rám, amit nem értettem.
- Sziasztok – fogott kezet barátjával. – Mikor indultok? – kérdezi.
- Itt végzünk és megyünk is – mondja a mellettem álló.
- Minden meg van? – kérdezi.
- A csomagtartóban a ruhák, bikinik minden – hüvelykujját felmutatva jelzi, minden rendben.
- Nagyon szuper! Lehetséges, hogy ellátogatok majd – pillant rám. – Rellával beszélnék pár szót – mondja és a karomat megfogva behúz az irodájába. Fel-alá járkál előttem.
- Valami baj van? – kérdezem.
- Nem, nincsen, csak ne haragudj, a tegnapi viselkedésemért - mindig, minden filmben azt mondták, hogy az öltönyös férfiaktól jobban kell félni, mint a kitetováltaktól. Nem tudom melyik is igaz.
- Nincsen semmi baj – mosolyogtam rá. Még, hogy nincs? Ezt te sem hiszed el magadnak. – Kaptam egy férfi modellt – néztem rá, ahogy az asztalához ment.
- Mit? – kérdez vissza.
- Ricsi mondta, hogy a férfiruhákhoz is kell valaki, és hogy rendezett egy srácot – mondom.
- Ó, az más – ül le.
- Hát igen, akkor én most megyek – léptem ki az ajtón. A szívem megkönnyebbült, hogy Ricsi nem őt választotta modellnek mellém, viszont abban nem értett egyet a lelkem, hogy Krisztián ezért még csak mérges sem volt.
A több mint egy órás úton, beszélgettünk, párszor megálltunk a benzinkúton, mivel mindig kellett valamelyikünknek valami. Volt mikor csak egy darab csokiért állt meg, mert kívánta, ezekben az esetekben csak pisilni mentem el, és egy szendvicset venni magamnak.
A helyre érve körbevezettek minket, bár Ricsi tudta mi merre található, miattam beszerveztük a körbenézést is. Pompás faházak vannak, külön étterem, konferenciaterem és a medencés-masszázsos részleg is más épületben van. Ricsi egy faházat vett ki kettőnknek. Az autóból kipakolva, az emeletre vittem a bőröndöm.
- A reggeliről lekéstünk, de ebédelni fogunk. Aztán szót váltok az igazgatóval és felmérjük, hol lehet jó képeket készíteni – jött a szobámba.
- Rendben – mondtam neki és kiléptem onnan.
- Ma el is kezdhetnénk, a fodrász is mindjárt itt lesz, a sminkes is jelzett, hogy a közelben van. Ők is bepakolnak és kezdődhet a munka – csapta össze kezét. Ricsivel lesétáltunk a nappaliban. Tiszta luxus, egy hónap alatt mennyire más világba csöppentél Rella. A bútorok krémszínűek, a falon TV, dohányzó asztal a hosszú kanapé előtt. Simán le tudnék feküdni, aludni, de nem pihenni jöttem, és még a szállást sem én fizetem.
- Menjünk enni – nyitja ki az ajtót Ricsi, ahonnan elég hideg levegő jön be. A nagykabátot felhúzva lépek ki a hidegbe, ahol észreveszem, hogy valami esik.
- Ez hó? – tartom a kezemet.
- Szerintem igen – néz az égre. – Nagyon szuper, az időjárás is kedvez, még, jó hogy vannak ötleteim – nagy vigyorral lépett be a – majd' 50 méterrel odébb lévő – étteremhez.
Az olaszos étlapot nézve nem is tudtam, mit is választhatnék, így Ricsivel a nagyobb adag Lasanget választottuk, ami két főre elég.

- Jó lesz! – bólintott rá a fényképészünk a narancssárgás sminkemre. Narancssárga fodros bikiniben és fehér köntösben ülök a székben egy nagy tükör előtt.
- Nagyon szép szemed van – mondja Olgi, akit időközben megismertem.
- Köszönöm – mosolyogtam rá, miközben rúzsozta a számat.
- Ja, és a színed is nagyon jó – cinkelt Ricsi.
- Nem tehetek róla, nem járok szoliba – mondtam neki, mivel az egész testemet lefújták barnítóval, ami egy kicsit dobott a színemen.
- De amúgy tényleg jó – támaszkodik a székemre, ami hatalmasat reccsen.
- Ha most eltörted – szállok le róla.
- Akkor mi lesz? – kérdezi. – Nem a miénk – fintorog rám. – Na, gyere – mutat kezével. Belelépek a fekete sarumba és mellé sétálok. – Lent a medencét kiürítették és most nincsenek is olyan sokan – magyarázza. – Olgi majd jön utánunk, igazából minden más már lent van, csak te kellesz.
A medencéknél csak a víz csobogását lehet hallani, a fehér köntös és a papucsot az egyik napozóágynál hagyom.
- Menj a vízbe – utasítja Ricsi. A meleg vízbe beleteszem a lábam, legszívesebben úsznék, minthogy engem fotózzanak. – Gyere ide a szélére – mutatott a medence oldalához, ahol a vízszűrők vannak. – Kicsit támaszkodj meg – hátamra fordulva, könyökkel megtámasztom magam, lábaimat feljebb emelem, az egyiket kinyújtom, a másikat pedig feljebb húzom. – Nagyszerű – kattan is az első kép. – Csak így tovább – mondja. – Hol a fenében van Dominik? – kérdezi magától és közelebb jön hozzám, megigazítja a göndör fürtös hajam. – Megfordulhatsz és nézz a hóesésre – közli.
Azt tettem, amit mondott, hol ki mentünk képet csinálni hol pedig be, szaunában vagy jakuzziban. Fel alá járkáltunk a szobába, hol egy újabb smink vagy haj és természetesen ruhacsere. Az utolsó fotón megemlítette, hogy mivel ma nagyon igyekeztünk, holnapra átnézi az összes fotót, és ha úgy van, akkor újat csinálunk belőle.
- Holnap jön a srác is – mondja miközben az összetűrt ruhámat viszem a fürdőbe.
- Ó je! Akkor holnap még fotózunk? – álltam meg a nappaliban.
- Igen, kiválogattam azokat a ruhákat, amik passzolnak, így akkor egyenruhában lesztek – mondja.
- Oké – bólintottam és bementem a fürdőbe. A sminkemet lemostam, majd beálltam a forró vizes zuhany alá. Hajamat megmosva, frissen léptem ki a zuhanykabinból. A nagy tükörbe a még elkenődött sminkemet lemostam és törölközőbe csavartam a hajam. Fehérneműt és egy sportmelltartót húztam fel, amire rá húztam egy bő pólót és egy rövidnadrágot. Kimentem a gőzölgő fürdőből és felmentem a szobámba, ahol hajat szárítottam.
- Te még fent vagy? – mentem a hűtőhöz.
- Igen – nézett rám szemüvegében Ricsi. Vizespohárral a kezemben ültem le mellé. A laptopján én voltam, a fényképek, amiket készített.
- Azta! – mondtam.
- Nagyon szép vagy – mondja és tovább görgeti a képeket. – Az alakod is egyszerűen – kereste a szavakat – pont passzol ehhez az egészhez – nézett rám. Kicsit elpirulva belekortyoltam az üvegpohárba. Ásítottam egyet és a krémszínű pokróccal körbetekertem magam. Ricsi vállára hajtottam a fejem, aki ölébe vette a gépet és onnan nézte őket.