WOW: A cég / 2019 ©/

32. Fejezet

- Mit csinálsz ma? – támaszkodik asztalomon Krisztián. Arca kicsit meggyötört volt, mintha az éjszaka nem jól aludt volna. Szemei alatt feketés karikák jelentek meg, arca kicsit beesett volt a kelleténél. Még a nyakkendő sem úgy állt rajta, ahogyan szokott.
- Délután vásárolni megyek – szarkasztikus válaszom, mindent elárult, mennyire is gyűlölöm a karácsonyi bevásárlásokat. Anyu tegnap délután ismét üzent, hogy a hétvégén meglátogatnak, és haza is visznek karácsonyozni. – Miért? – húztam össze szemöldököm.
- Holnap nagy nap lesz, viszont – nézi óráját – öt perc múlva legyél a lenti nagy tárgyalóban – megfordult és elment a lépcsőhöz. Mi történt most? Feldolgoztam magamban a történteket, és a tegnapi napra gondoltam, hogy milyen jó is volt mellette ébredni. Minden nap hozzá tudnék szokni, de Rella ő a főnököd. Még egy utolsó simítást végeztem Bencének a csomagoló anyagon, kinyomtattam a kész tervet és felmentem az emeltre. Bekopogtam Bence irodájához, ahol meg is kaptam az engedélyt. Bementem a szobába becsuktam magam mögött az ajtót.
- Szia – mosolyogva mentem felé.
- Szia – köszönt mogorván.
- Öm, hoztam az anyagot – nyújtottam át, ő pedig kitépte a kezemből a papírokat. – Néhol – felhúzott szemöldökkel néztem rá – bele javítottam, de remélem nem gond – vártam a válaszát. – Szóval, megyek akkor – fordultam meg és nagy léptekkel elindultam az ajtó felé.
A lépcsőnél nem álltam meg, hanem a földszintre mentem és az előttem lépkedő emberek után eredtem, mert nem tudtam melyik a nagy tárgyaló.
Nem értem, miért ilyen velem Bence! Kinyitottam magam előtt a nagy üveges ajtót. Elég sokan voltak már bent a fehér falú, nagy ablakos tárgyalóban. Szinte már a székek el is fogytak, ahová ülni lehetett volna. Patrik és Krisztián ültek a fehér szoba végében és minket néztek. Kezemet keresztbe fonva a mellkasom előtt néztem, mi történik itt. Patrik az órára nézett, majd beszélt valamit Krisztiánnak. Bence is belépett az ajtón, akinek köszöntek, majd Krisztiánékhoz sietett. Mi baja van velem? Krisztián felállt majd csendre intett mindenkit.
- Sziasztok, nem akartalak titeket megzavarni a munkában. Ezt a gyűlést nem azért tartom, hogy elhúzzam nektek az időt, hanem beszéljek nektek a pénzről. Nem szeretnék senki olyannal dolgozni, az én cégemben, akik más munkahelyen is dolgoznak – a lábam belegyökerezett a földbe, ahogy ezt meghallottam. Miért kell neki mindent felhozni? – Itt most nem az internetes munkahelyekről beszélek, hanem egy más céggel kapcsolatos munkahelyről. Ha valakinek – nézett rám -, valami nem tetszik, nem kap jó fizetést – szünetet tartott és mindenkin végignézett -, az jöjjön hozzánk és kérem, mondja el, mi segíteni fogunk – mutat a háta mögé – kiléptem a mellettem lévő ajtón. Halkan csukódott be mögöttem, viszont én ezt nem tűrtem hallgatni. Az én egyetlen félrelépésem miatt csinált ekkora ügyet, hogy a saját cégét is bele vonta. Őrület. Amint vége a tárgyalásnak, felmondok.
Az asztalomhoz ülve, dühösen rakosgattam a papírokat egyik oldalról a másikra. A telefonomat felvéve, felhívtam Laurát, aki a harmadik csörrenés után fel is vette a készüléket.
- Szia, figyelj – kapok a fejemhez -, el tudsz értem jönni – nézem a gépet – kábé egy, fél óra múlva? – kérdeztem.
- Persze, elmegyek, és akkor onnan indulunk is? – mondja.
- Aha, mehetünk innen is, ahogy gondolod – mosolygok bele.
- Oké, akkor egy óra múlva – tette le. Beléptem az mailjeimbe, ahol végig olvastam az összes értesítésemet és, amiket kaptam a főnökeimtől.
- Mi a baj? – jött Krisztián, aki a hajába túrt.
- Semmi – nézek vissza a laptopomra.
- A gyűlések mindenkire vonatkoznak, amiben te is benne vagy – hajol le.
- Eszméletlen vagy – őrjített meg, így muszáj volt kimondanom, amit gondoltam. – Nem értem ma mi bajotok van velem – álltam fel. A lépcsőkön feljött emberek tömege nézett ránk.
- Semmi bajom nincsen veled – mondja és elhalkul. – Nem akarok veled veszekedni – tolja el magát az asztaltól.
- Akkor miért csináltad ezt az egészet – tártam ki a karom. – Nem értem, mi okod van erre. Én tettem ilyet, nem értem most ezt miért kell másokat is oktatni erről. Meg mentjük holnap a céged és innen elmegyek – a földről felvettem a táskám, magamra húztam a kabátom.
- Rella – hangja megrekedt, mintha megbánta volna tettét -, ne csináld már – kezébe veszi arcát és végig simít borostás arcán.
- Hagyjuk szerintem. Holnap találkozunk – kerültem ki.
A lépcsőn Ricsivel találkoztam, aki megállt és a korlátot fogta.
- Szia Rella – köszönt rám.
- Szia – álltam meg.
- Minden rendben? – kérdezi – Valami baj van?
- Persze – mosolyodok el. – Krisztiánhoz tartasz? – bólintott. – Szerintem ő most más dologgal van elfoglalva – hagytam ott őt is.

- Megint mi történt? – kapcsolta be a fűtést az autóban a barátnőm.
- Az, hogy Krisztián bolond – felnevetett -, de tényleg. Most összehoz egy közös megbeszélést és elmondja, hogy senkitől nem várja el, hogy két munkahelye legyen. Hát kit érdekel? Minthogy örülne neki, hogy nála is dolgozik valaki.
- Nem mondod? – kap fejéhez. – Ezt miattad tette.
- Igen, de ezt senki nem tudja. Meg.. Áh – hessegettem kezemmel. – Inkább, mond, merre szeretnél menni, meg mit veszünk? – kérdeztem.
- Igazából, fogalmam sincs. Valamit veszek neked, Ricsinek, anyunak – sorolta.
- Ricsinek? – húztam fel bal szemöldököm. – Már ilyen komoly?
- Nem tudom, de mielőtt bármi meglepetés érne, veszek. Te is jobban jársz, ha vennél valamit a macsódnak – macsó, szerintem nem vagy tisztában a dolgokkal.
- Én? - szerintem most még el is sápadtam. - Nem tudom, ha veszek is, akkor valami apróságot - fogalmam sincs, még egyáltalán nem gondolkoztam azon, hogy bármit is vennék Krisztiánnak.
- Szüleidnek mit veszel? - dobol a kormányon.
- Szerintem egy közös pólót vagy pulóvert, annak biztos nagyon örülnének - mosolyodok el. - Te?
- Én meg semmin sem gondolkoztam, vagy is csak ilyen szokásos dolgokon, de most szerintem a fürdőbe veszek nekik valamit. Tároló dobozt, apunak mondjuk egy felsőre gondoltam - indulunk el, mivel a lámpa zöldre váltott.
Laura haját leengedte, fehér blúzban és egy farmerben van. Szürke kabátja hátra dobva hevert az ülésen fekete táskája mellett.
- És tegnap, milyen volt? – kérdez ismét Krisztián felől.
- Néha egyáltalán nem értem. Mindig furcsán viselkedik, sokkal másabb, ha társaságban vagyunk, ha ketten és akkor is, mikor a főnököm éppen – nem tudom eldönteni a saját érzéseimet sem.
- Szerintem neki új ez a helyzet. Biztosan régen volt már kapcsolatban, de egy biztos, hogy nagyon szeret, ezt még Ricsi is állítja – néz rám.
Bekanyarodtunk a pláza havas parkolójába, majd kerestünk egy szabad helyet.
A hideg és csúszós járdán próbáltunk nem elesni, viszont Laura megbotlott a pláza ajtajánál így végig csúszott az egész padlón. Nevetve néztem végig, míg küszköd, hogy el ne essen.

- Jajaj! - lép be nyitott ajtómon Ricsi. - Mit tettél? - kérdezte és levetette fekete kabátját, amit a fotelbe dobott, fekete pólója lazán lógott rajta, szaggatott farmerben mutatta meg lábait a hóesésben. Le sem tagadhatja, hogy mindenki tudja, ő bizony autóval jár.
- Mit tettem? - simítottam végig az előttem heverő papíron.
- Tegnap délután csak áradoztál a lányról, hogy milyen volt este és hogy reggel milyen jól ébredtél mellette. Ma, pedig elég szarul nézel ki, a lány pedig - nagy levegőt vett, amit aztán kifújt. - A lányt pedig megbántottad - fejezi be.
- Tesó - nézek a szemébe – ezt honnan veszed? – kérdeztem rá.
- Találkoztam Rellával – komorodott el a hangja. – Téged egy dolog zavar, de nagyon, hogy a lány még mindig nem a tiéd. Mikor fogod végre elmondani neki, hogy szereted? – hajol előre. – Mikor már mindennek vége lesz, mert te csak lézengsz, és mindent inkább elkövetsz, hogy ne legyen a tiéd? – teljesen igaza van. Előrébblátható lehetnék.
- Azt mondta, holnap tárgyalás után elmegy innen – néztem szemeibe barátomnak.
- Teljesen magad ellen fordítod. Csak nem tudom, mit érzel ilyenkor, mikor mindezt megteszed.
- Én nem akartam vele rosszat tenni – álltam fel dühömben – elhiheted.
- Akkor miért? – kérdezte.
- Tegnap este még elmentem a klubba és volt egy csaj – kezdtem bele -, nem ittam olyan sokat, de csókolózni kezdtünk.
- És? Ugye nem azt mondod, hogy lefeküdtél vele? – kérdezi ingerülten.
- Nem! – csendült hangosabban a szó. – Bánt ez az egész dolog, olyan érzésem van, mintha megcsaltam volna Rellát.
- Barátom – állt mellém -, ezért ne okold magad. Majd ha együtt lesztek, akkor bánhatod, amit tettél – tette vállamra a kezét. – De addig nem – mondta.Az űrlap teteAz űrlap alja