WOW: A cég / 2019 ©/

Prológus

   A tükör előtt állok. Lassan negyed nyolc és indulok, az egyetemre ahol egy hosszú értelmetlen napot töltök el. Vagyis nem értelmetlen, mert végül is szeretek az egyetemre járni, de a reggelek általában negatívan kezdődnek... Legalább is, nálam. Fehér feltűrt ujjú felsőmet a fekete szoknyámba tűröm, kicsit ünneplős, de ma szoknyás kedvem volt. Bokacsizmámat felhúzom és a téli kabátomat is. Kilépek a kisebb kertes házamból és az utcára megyek. Hideg van, igaz novemberben mire számítson az ember? A zsebemből elő veszem a telefonom, és írok a barátnőmnek, Laurának, hogy ideje elindulnia, ha velem akar jönni, bár megjegyezhetné, hogy mikor is szoktunk találkozni. 
Iskolába menet, útba esik egy kávézó is, ahol kisebb fajta pékárut is lehet kapni. A boltba beérek, köszönök a pénztárosnak. Kevés hely van a pultnál, így a kasszás szolgál ki.
- Két gombás pizza szelet és egy kávét kérnék – választom ki a mai reggelimet és az ebédemet.
- 400 forint lesz – át nyújtom a pénzt és kimegyek a – már nyüzsgő – utcára. Jobbra kapom a fejem ahol Laura áll. Elég fehér bőrű barátnőm ombre haja vállára hullik. Kék szemeivel engem néz.
- Még ide érsz elém, vagy ácsorgunk és elkésünk? – felém kezd jönni, majd át nyomom neki a kávémat. – Fogd meg, beteszem a táskámba az ebédem.
- Ma lesz valami? – kérdezi.
- Nem tudom, kíváncsi leszek az új tanárra.
- Lesz új tanár? – felhúzott szemöldökkel néz rám.
- Igen, a reklámos piacról – mondom.
- Ja, igen, igen. Tudom – mondja, majd visszakérem a kávét.
Szerencsénk van mindkettőnknek, hogy az egyetem 15 perc alatt megtalálható a házunktól. Igaz a középiskola nem volt ilyen közel. 
- Ma vizsgázunk marketingből? – kérdezem.
- Remélem nem, a múlt heti anyagot nem tudom. Inkább piacgazdálkodásból legyen a vizsga.
- Azt azért tudod, mert egyszerű volt – nevetek fel – igaz?
- Lehet – kuncog.
Az egyetem elég nagy, sőt hatalmas, rengeteg diák jár ide, sokmennyiségű tanárral együtt. Vannak olyanok is, akik már rég kijárták az iskolát még is visszajönnek tovább fejleszteni tehetségüket. Bízok, benne nekem nem kell többet tanulnom, hiszen ennyi éppen elég volt.
Belépünk Laurával a 412-es terembe, helyet foglalunk a „lejtős padsorban" legfelül. A fekete rojtos táskámat magam mellé teszem, kiveszem a tabletem és a füzetem.
- Elküldöd az anyagot? – kérdezi a mellettem ülő barátnőm.
- Gondolom a rövidítettebb kell.
- Az hát – nevetett.
A tableten elvégeztem pár emailt, és itt el is küldtem Laurának az anyagot.
Az egyetemen annyi a jó, hogy a tanár alig jegyzi meg valakinek a nevét. Van olyan is, mikor mindig mást kapunk, más tanít, más magyaráz, ha érted, akkor a vizsgáid mennek, ha viszont nem, akkor a hónapod bukik. A múlt hónapban jártam úgy, hogy a lehető legtöbb tanárt megkaptuk a reklámkészítésből, kivéve a spanyol alapon nem változott semmi. Ennek örültem a legjobban. Így a spanyol reklámokat, amit innen készítünk előbb megvoltak.
- Te – bökött meg Laura -, ki ez a férfi? – emelem fel a fejem a nagy böngészésből és az idősebb férfin állapodik meg a szemem, aki közel lehet az ötvenhez. Kopasz és ha jól látom barna szeme van.
- Na ne – döbbenek le – hol van a Laci bá'? – Laci bá' – akit mi hívunk csak így -, a spanyol tanárunk, igazából ő volt az, aki tényleg mindenkit ismert és végig vitte idáig a vizsgázókat.
- Én nem tudom – emeli barátnőm feje mellé a kezeit.
- Remek, de tényleg csodás! Hogy adjuk be így az anyagot?
- Mindegy, én ezt úgy se tudom. Elég volt tegnap áttanulmányoznom, nem, hogy írjak is belőle.
- Mondhatom, hogy kezdjük a napot? – kérdezem, mire Laura csak bólint. 

Itt kezdődött minden. Kedvenc tanárom beteg lett – hogy honnan tudom? Az új tanár mondta, aki most a spanyolt fogja nekünk tartani. Elég furcsa egy ember. Kiderült sokáig volt kint Spanyolországban, ezért is lehetett hallani azt a finom akcentust. Egy cél volt, minél előbb kijutni az óráról, igaz ezt lehetetlennek találtam, minden itt töltött órarend szám, egy órából áll kereken. A tanár – kinek a nevét sem jegyeztem meg – csak magáról fecseg. Láthatatlanba nézem a tabletemen a közösségi oldalakat vagy épp a könyvbe keresgélek pár anyagot. Laurát nézem, ő ül és hallgatja a tanár borzalmas életét. Ami azzal zárult, hogy a másik egyetem borzasztó volt és, hogy öt éve költözött ide és sokat tanított már itt – csak én nem láttam ezt a pasast? 
Kicsengettek. Sosem csináltam még ezt, mindig is türelmesen mentem ki az óráról, most viszont kapkodva tettem-vettem magam, hogy ki kerüljek innen.
- Te aztán élvezted az órát! – jelentem ki szarkasztikusan.
- Most miért mondod? Nem én tehetek róla, hogy őt kaptuk.
- Jó, ne ezzel foglalkozz – sétálásunk közbe felértünk az egyik legcsodásabb helyre az egyetemen. A felső szint maga a csillogás. Piros szőnyegen lépkednek a fiatalok és ellentétjük, a falak díszesek, a Barokk időt járta be az egész folyosó és osztályterem. 

Megköszörülöm torkom. Engedek egy keveset a nyakkendőmből, és bekopogok az igazgatói irodába. Bentről egy tesséket kapok.
- Jó reggelt Zita – köszönök.
- Jó reggelt, üljön le – a negyven körüli éveit járhatja, ennek ellenére nagyon jól vezeti az egyetemet. Vörösesbarna haja felkontyolva, barna szeme előtt szemüvege, fekete inge látszik ki, mert a többit az asztal takarja. Leülök az előtte lévő székre.
- Amint tudom Horváth László beteg – mondom – gondolom te is tudod, hogy a cégemnek dolgozott, mint spanyol reklámos és marketinges?
- Igen, tudom. Ha szabad tudnom minek jöttél?
- Kell nekem egy jól tudó spanyolos, vagy akár egy olyan ember, aki a marketinghez, vagy a piacgazdasághoz is ért.
- Igazán?
- Egyértelműen – mondom. Kigombolom sötétszürke zakóm.
- Mikorra kell? – áll fel a székétől.
- Azért vagyok itt, hogy tudjak vele beszélni.
- A tavalyi évben lett a legjobb marketinges egy lány, mondjuk spanyolból sem volt rossz, most is nagyon jól teljesít. Ha megfelel, akkor beszélek Lászlóval is, hogy mit gondol erről.
- Nekem megfelel a te javaslatod is – Zita fel áll a székétől, teljesen feketében van. Hátat fordít nekem és egy lapot néz.
- Rendben, megkeresem és idehívatom – rá bólintok, majd a nő ki megy a szobából és pár perc múlva visszatér.




- Megkóstolod? – kérdezem a barátnőmet miután beleharaptam a pizzámba.
- Nem, most nem kérek – mondja és leülünk a teremben.
- Rovszky Lorella, kérem, jöjjön velem – egy hatalmasat nyeltem, ahogy a szőke nő kimondta a nevem. Ilyen sosem történik. Rá néztem a mellettem ülő barátnőmre és értetlenül nézzük egymást.
- Mit csináltál? – kérdezi.
- Jó lenne tudnom – mondom. – Egy pillanat és megyek! – a szőke nő kilép a teremből. Felveszem az épp lerakott táskám és kabátom.
- Írj, ha van valami! – kiabálja utánam Laura. Kiérek a teremből, a titkárnőt követem. A lépcsőn megyünk lefelé. A legalsó folyosóhoz érve elkapott a rettegés, hogy mi lehet a baj amiért az igazgató irodához kell mennem. Elég sürgősen hívattak.
- Kérem, menjen be, nyugodjon meg nincsen semmi baj – a nő visszaül az asztalához és munkához lát. Ő van az igazgató irodája előtt, biztos fontos munkái vannak.
Bekopogok, nagyot nyelek.
- Jó reggelt! – lépek be. Az igazgató asszony a székében ül, egy magas „szoli barna" bőrű, kigyúrt, húszas éveiben járó, fekete hajú, barna szemű, borostás arcú férfi áll sötétszürke öltönyben előttem.
- Jó reggelt – szólal meg a diri -, ne haragudj, hogy ide hívtalak. Nincsen semmi gond, megnyugodhatsz – ennyire látszik? De tényleg? - ez az úriember egy állást ajánl neked. A fiatalember a WOW cég tulajdonosa, amit tudjuk, hogy női divatárukat adnak el. Kellene a segítséged, de azt majd úgy is közösen megbeszélitek.
- Rendben – bólintok egyet. A férfi kezet nyújt.
- Nagy Krisztián, örvendek – kezet fogok vele.
- Rovszky Lorella, szintén – még a dolgokat sem fogtam fel, hogy mire is lennék jó ennek a pasinak, nem ám azt, hogy állásom van. Krisztián az órájára néz.
- Hú, késésben vagyok, lesz egy megbeszélésem – pillant rám -, el kéne, hogy gyere velem. Sürget az idő, dugó is lesz, szóval rá érünk beszélni – erre a napra nem tudtam mást mondani, csak azt, ez a nap nem kellett volna. A tanárt lecserélték, és még ez is.
- Hát, rendben – szép volt Rella, ennyit arról, hogy háttal nem kezdünk mondatot.
Az iskola előtt egy fehér Mercedes áll, valószínű ő jött vele. Kinyitotta nekem az anyósülés felőli ajtót.
- Köszönöm – mosolyodok el. Mire behuppanok eszembe jut Laura. Előveszem a telefonom és írok neki egy SMS-t:

El nem tudod képzelni mi történik. Valami állást kaptam, de még én sem tudom mi ez, remélem, minél előbb tudunk beszélni. X Rella

- Ugye nem baj, hogy elhoztalak?
- Nem, nem gond – flegmának fog nézni, de egyszerűen nem is tudom mit is kéne neki mondanom. – Miért is vagyok itt? – kérdezem elhamarkodottan.
- Jaj, ne haragudj, igen. Igazából el kéne egy újonc segítsége, ráadásként,Laci aki volt a spanyol marketingesünk pár éve már nem dolgozik nálunk és ma lesz egy konferencia – na ne. –Szóval a dolgod annyi lenne, hogy a konferencián részt vegyél, és megnézzük,hogy hogyan értesz a reklámokhoz, webes felületekhez.
- Rendben – mondtam. Nekem ez az egész nagyon furcsa volt. El akartam tűnni a kényelmes, bőr ülésből.
- Nem vagy éhes? – kérdezte pár perc néma csend után.
- Nem, köszönöm az előbb ettem – ja,igazából csak akartam.
Igaza volt, dugóban állunk legalább negyed órája. Halk zenék szóltak az utunk alatt. Némelyiket ismertem, némelyiket nem. Néha buliban éreztem magam, ott szoktak hasonló zenék szólni.
- Francba már! – csap a kormányra. Előveszi a telefont a tartójából, majd felhív valakit.
– Szia, a megbeszélést halasszuk későbbre, ha tudjuk, vagy szólj, hogy tartsák meg most. De akkor mindent jegyezz fel! Köszönöm – és a telefonját bedobta a könyöklő elé.